Harminckettedik rész - Én is szeretlek!

A születésnapom utáni reggelen komoly feladattal néztem szembe. El kellett mondanom az egyik legjobb barátnőmnek, aki történetesen Ella lenne, hogy Jared és én nem igazán vagyunk együtt. A kutya ott volt elásva, hogy miután állítása szerint látta, hogyan nézek Harry szemébe, rájött, hogy valószínűleg soha nem fogok rá is úgy nézni. Ezért szépen elköszönt, de megígérte, hogy maradhatunk jó barátok. Tehát tipikus sablon duma. A „ láttam, hogy nézel rá” dologról már nem is beszélve. Ugyanis tökéletes ostobaság.

Mindazonáltal amikor Harry elmondta, hogy látta amint Jared megcsal engem, tudtam, hogy nem használhatom fel többet ürügyként a srácot így elmondtam az igazat azoknak akik tényleg fontosak az életemben. Már csak azért is, hogy Jared ne legyen valami antihősként beállítva. Azt senki sem szeretné.

Még én sem.

És ha már a hősöknél járunk. Ella nagyon jól fogadta. Kettőt lehet találni, hogy miért. Igen. Ő is beszállt a klubba akik szerint Harry és én nagyon is jól működnénk együtt. Ezért pedig eldöntötte, hogy mindent meg fog tenni az ügy érdekében. Ez egy hét dacban, még egy pár nap „ma nem szólok hozzád” hadműveletben és további négy nap könyörgésbe merült ki.

Én azonban még mindig hajthatatlan voltam. Valójában pedig akadtak sokkal fontosabb problémáim. Példának okául az iskola, amit nem egészen három nap múlva befejezek, már ha sikerül minden vizsgám, és végre-valahára a kezemben tarthatom a diplomámat amiért annyit harcoltam, és ami nem csak a saját álmom volt. Néha ha édesanyámra gondolok, eszembe jut, hogy mennyi mindent nem kérdeztem meg tőle. Hogy szerinte, jó ember lettem-e, sikeres leszek-e majd, vagy jó anya ha oda kerülök. Nem fogom tudni felhívni egy-egy jó recept miatt, amikor nagyon összevesztem életem szerelmével, vagy csak úgy elújságolni, milyen napom volt.

Mindez csupán a kisebb része volt. Eric mindig ott lesz nekem, ha pedig elbizonytalanodtam nem késlekedett a segítségemre sietni. Ő és Angela nagyszerű páros, nem kívánhatnék magam köré jobb embereket.

Ahogy így merengve összegeztem magamban a dolgokat észre sem vettem, hogy Ella ül velem szemben, nagyon is dühös ábrázattal. Elhúztam a számat. Úgy tűnt megint túl sokat rágódom.

- Már a NASA is fogja a jeleidet életem – kevert egyet kávéján – most éppen min töröd azt a csinos kis buksidat?

- Semmiség – sóhajtottam fel némi hatásszünet után – csak arra gondoltam, hogy nemsokára vége ennek az egésznek, és nem tudom mi lesz akkor...

- A hangsúly a nemsokára szón van, kislány! Mert tudod feltűnően sokat foglalkozol a múltaddal vagy a jövőddel, ellenben a jeleneddel! Pontosan ezért döntöttem úgy, hogy ma este elmegyünk egy kicsit szórakozni!

- Természetesen nélkülem – álltam fel könyveimmel a kezemben – nincs olyan isten, aki miatt én ma este kimozdulnék!

- Harry Styles az én szememben határozottan egy isten! - Arckifejezésemet látva szemeit forgatva pontosított a dolgon – oké, akkor minimum egy félisten, a kisebb gikszerei miatt, de hát nem vagyunk tökéletesek, nem igaz?

Csak nevettem a hangján. Hihetetlen, hogy mindenből képes kihozni a jót. Feladhatna egy hirdetést is.

- Holnap látlak, Ella!

- Csak szeretnéd – kiabálta még utánam, mivel miután gyorsan az órámra pillantottam, rájöttem, hogy nagyon is késésben vagyok.

Tudtam, hogy nem éri be ezzel.

Ahogy azzal is tisztában voltam, hogy el fogok vele vagy velük menni. Végtére is a születésnapom már egész rég volt és egyébként is. Egy kis szórakozás még senkit sem segített át a túlvilágra.

Legalábbis remélem, hogy nem én leszek az első.

Bár amilyen szerencsém van. Szükségem lenne egy komoly életbiztosításra.

Az a minimum.

~*~

A véletlenekre valahogy nem lehet számítani. Vagy komolyabban számolni, ha már nagyon választékosan akarom magam kifejezni. A bennem tomboló alkohol mennyiségét tekintve, pedig ez egy nagyon rossz ötlet. Mármint a választékos kifejezés utáni olthatatlan vágyam. Mert jelenleg a saját nyelvemet sem találom. Mondtam én, hogy ez az egész bulizás nagyon rossz ötlet.

Zene tombolt körülöttünk, Ella állítólag csak kiszaladt a mosdóra, de én már vagy fél órája nem láttam. A táncoló embereke pedig egyenesen a tömeg közepére sodortak, amit egyébként nem bántam. Nem is emlékszem a napjára amikor ennyire jól éreztem magam. Bár lehet, csak az elfogyasztott pia mennyiség miatt van.

Sőt.

Biztosan amiatt.

Két kéz csúszott a derekamra vele egy időben pedig ismerős parfüm illata ölelt át. Elmosolyodtam, ahogy pedig megfordultam karjaimat Harry nyaka köré kulcsoltam. A fiú egyből ajkaim után hajolt de elhúztam a fejemet. Újra eljátszottuk ezt a jelenetet mire beérte a nyakammal. A tömeg még mindig ritmusosan mozgott körülöttünk az ütemesen doboló zenére. Hátravetettem fejemet, ezzel több helyet hagyva Harry ajkai számára, amelyek készségesen tapadtak bőrömre, hogy finom csókokat hagyhassanak maguk után felhevült testemen.

- Nem tudod elképzelni mit teszel velem – fogta meg fejemet egyik kezével, mire altestemet az övéhez nyomtam, sóvárogva nyögött fel.

- Pontosan tudom, Harry! - Engedtem el még egy gyors vigyort, hogy aztán kibújva karjai alól, újabb szomjoltó után nézzek.

Amíg kikértem az italt, a fiú könnyen a nyomomba szegődött, bosszantó vigyorral arcán ült le mellém amikor pedig megkaptam a poharamat, minden bűnbánt nélkül húzta el és itta meg helyettem. Megpróbáltam csúnyán nézni rá, de magamat ismerve ez a kísérletem csúfos kudarcba fulladt.

- Honnan tudtad, hogy itt leszek? - Fordultam vele szembe, jelentőségteljesen nézett végig lábaimon, majd a szemembe.

- Ella volt kedves megemlíteni!

- Valahogy sejttettem – húztam el a számat, gyorsan körbepillantottam, barátnőm még mindig sehol – és gondolom után, le is lépett, hogy kettesben lehessünk!

- Úgy ér ha vigyázok rád, és haza is viszlek!

- Pont nem szorulok rá – vetettem oda foghegyről, lecsaptam némi pénzt a pultra, majd mindenfajta bejelentés nélkül vetődtem le a székről, magassarkúmmal keményen csattogva igyekeztem elhagyni a szórakozóhelyet, az ajtót azonban túl nagy hévvel vágtam ki megzavarva valószínűleg valami nagyon fontosat, mert a két srác dühösen nézett rám.

- Ne haragudjatok – suttogtam és lépdeltem is tovább, táskámban telefonom után kutattam ami nagyon nem nyerő párosítás ha tudom, mekkora sarkakkal is tipegek. Következőnek pedig máris a földön találtam magam. Szitkozódva jajdultam fel amikor megpróbáltam felállni. Harry kiáltotta a nevemet, pár percen belül pedig a teste be is érte a hangját. Mindenféle akadékoskodás nélkül emelt fel az ölébe.

Arcom alig pár centire lebegett az övétől, nem nézett előre, csak a szemeimet bámulta, mégis biztonságban éreztem magam a karjaiban. Aminek nagyon is furcsának kellene lennie.

- Beviszlek a kórházba – ajánlotta fel de egyből a fejemet ráztam.

- Csak egy kis rándulás – ingattam a fejem – elég ha az albérletembe elviszel, megleszek!

Láttam rajta, hogy vitatkozni akar, valamiért mégsem tette, csak egy aprót bólintott és már indultunk is. Egész úton némán ültünk egymás mellett, ami bár nem volt hosszú mégis zavart a szinte már kínos csend. Mégsem tartottam jó ötletnek, hogy egy hosszas és még értelmetlenebb helyzetbe keveredjünk a mostaninál.

Szóval hallgattam.

Egészen amíg meg nem érkeztünk, akkor ugyanis újra tiltakozni kezdtem a cipelés ellen, de Harry hajthatatlan volt. Attól féltem, túl nehéz vagyok neki, nem nagyon mertem rá nézni.

- Ne bámulj már – sütöttem le szemeimet, hangom remegett a zavartól, nem szerettem ha néz.

- Sajnálom, de egyszerűen gyönyörű vagy – nyitotta ki az ajtómat, és letett a kanapéra – Ella nincs itthon, szóval keresek valamit a lábadra, utána pedig már itt sem vagyok, ígérem!

- Harry, erre semmi szükség – ellenkeztem újra – jól vagyok!

- Ne légy makacs, Daisy! Az egy dolog, hogy nem akarsz kórházba menni, de komolyan viccelsz velem, ha azt hiszed nem segítek!

Halványan elmosolyodtam amit beleegyezésnek vett és eltűnt a konyhában.

Nem telt bele sok idő és ismét mellettem volt, immáron felszerelkezve némi vizes ruhával és fáslival amiért végtelenül hálás voltam. Figyeltem ahogy mérnököket megszégyenítő pontossággal látja el a sérülésemet, amikor pedig végzett egy gyengéd csókot lehet a kötésre.

- Tudtad, hogy az orvosokat mondják a legrosszabb betegeknek?

- Hallottam már valahol – néztem rá ahogy leült mellém – de én még nem vagyok orvos!

- Ami késik nem múlik – fogta meg kezemet – mindig is tudtam, hogy képes leszel rá! Azt, hogy megcsinálod! Édesanyád büszke lenne rád!

Lehajtottam fejemet.

- Köszönöm – suttogtam amikor pedig ismét ránéztem túl közel volt hozzám. Bőrömön éreztem forró leheletét, rózsaszín ajkai pedig csak az enyémek után kiáltoztak.

Az ölébe húzott, kezemmel hajába túrtam és egy puha csókot adtam szájára, majd még egyet és még egyet. Ám mielőtt még belemerülhettünk volna elhúzódtam tőle. Csalódottan figyelt tovább.

- Menthetetlenül elbaszottak vagyunk, igaz?

- Igen – kuncogtam fejemet nyakhajlatához hajtva – de hé, sárkányokkal szép az élet, nem igaz?

Újabb csend következett.

Nem csináltunk semmit, csak ültünk ott, egymást bámulva miközben hallgattuk a másik légvételét. Harry a hátamat simogatta, keresve se tudtam volna ennél nyugisabb pillanatot elképzelni és igazából talán utoljára anyám halálakor voltunk ennyire némák. Olyanok akik nem szorultak szavakra. Egyszerűen csak megértették a másikat, minden egyes rezdüléséből.

- Szeretnék valamit kérdezni tőled – tolt el egy kicsit magától, hogy a zöld szemibe tudjak nézni – de ígérd meg, hogy nem akadsz ki nagyon!

- Szoktam én olyat?

Erre csak felvonta szemöldökét.

- Mondd már, Harry! - Nevettem ki.

- Tekintve, hogy most elég részeg vagy ahhoz, hogy ne emlékezz erre holnap, elmondod miért nem mondtad ki soha, hogy szeretsz miközben én folyamatosan azt teszem?

- Honnan veszed, hogy részeg vagyok? - Értetlenkedtem, ám csak egy újabb grimaszt kaptam – oké – sóhajtottam – talán egy kicsit többet ittam a kelleténél...

- Egy kicsit? - Szakított félbe – felelőtlen voltál!

- Eddig is megvoltam nélküled, Harry! Nem kell vigyáznod rám!

- Valószínűleg még nem tűnt fel, de én nagyon is szeretek vigyázni rád! - Bökte meg játékosan arcomat – de még mindig nem válaszoltál! Elmúlt?

Lesütöttem szemeimet.

Mégis hogy múlt volna el? Ezzel mindenki tisztában volt, talán még a vak is láthatta, hogy mennyire szeretem.

- Nem – suttogtam beismerve minden egyes hazugságom neki, mire úgy tűnt komolyan megkönnyebbült. Legalábbis a mély sóhajtásból erre tudtam következtetni.

- Akkor? - Csúsztatta tenyerét arcomra, engem pedig jóleső érzések töltöttek el az édes érzésre. Lehunyt szemekkel csókoltam kezébe, egy kósza könnycsepp pedig csak kiszökött a gyenge szemhéjam mögül és végiggördült az arcomon. Elárulva ezzel azt, hogy milyen gyenge is vagyok valójában.

- Mert attól félek, ha hangosan is kimondom akkor túlságosan valóságossá válik – hangom elcsuklott – ha pedig valami valóságos, akkor fáj is! Így inkább mélyen hallgatok róla, elkerülve a fájdalmakat!

- Nagyon megbántottalak, igaz? - Suttogta meggyötörten, amit egyáltalán nem akartam.

Nem akartam, hogy miattam szenvedjem. Boldognak akartam látni, egyszerűen magamat védtem.

- Már rendben vagyok – töröltem le gyorsan könnyeimet és egy mosolyt erőltettem arcomra.

- Akkor mondd ki kérlek, hallani akarom!

Ajkaimba haraptam.

- Nem lehet, Harry – suttogtam ezúttal én, úgy tűnt mindketten attól tartunk, ha hangosan beszélünk, ez az egész dolog összetörik körülöttünk, annyira gyenge talajon álltunk – nem tehetem!

- Kérlek – könyörgött túlontúl fájdalmasan – hiába is kéred, nem tudok csak a barátod lenni, egyszerűen nem megy! Tökéletesen tönkreteszel engem, Daisy Blake! Mire jó ez neked? Szeretlek és itt vagyok, csak engedd, hogy bebizonyítsam!

Elszámolhattam volna még tízig, futhatnék ezzel az egésszel újabb és újabb köröket magamban, de akkor sem jutnék előrébb. Évekkel ezelőtt, azért futottam el, mert Harry volt az aki megijedt a saját érzéseitől.

Nem tehetem én is ugyanezt.

Hogy miért?

Mert pontosan tudom milyen érzés, és nem kívánom senkinek. Így hát elmosolyodtam, tekintetemet az övébe fúrtam. Zöld szemei fáradtan, de szerelmesen csillogtak ami megerősített abban, hogy nem dönthetek rosszul. Így kimondtam.

Hangosan és érthetően.

Mindkettőnk szívét boldogsággal megtöltve ezzel az egyetlen egy szóval.

- Szeretlek, Harry Styles!