Harmincnyolcadik rész - Elmúlt

Sziasztok!

 Itt is lennék a folytatással, ami az elején azért van dőlt betűvel mert visszaemlékezős! Remélem nem kavar be titeket nagyon! :) Visszajelzéseknek örülnék! :) 

Harry

Apró fénypontok úsztak előttem amikor megpróbáltam kinyitni a szememet. Fehérek és fényesek, nem túl kedvesek ami azt illeti. Ugyanis zavarták a látásom. A fejem percenként akart kettéhasadni, mindenem fájt ebből pedig túl korán jöttem rá, hogy ismét részegen értem haza.

Remek.

Egy újabb hegyi beszédet hallgathatok Zayn Malik szájából, aki egyébként a világ legnagyobb cinkostársa. Ha nem maga a sátán. Hangos nyöszörgéssel sikerült csak átfordulnom a másik oldalamra. Vesztemre ugyanis, még hangosabb puffanással zuhantam ki az ágyból egyenesen a kemény padlóra.

- Már megint mi a fenét művelsz? - Lépett be a szobába egy ideges hang, csattogva tette meg az utat hozzám, hogy aztán jót nevethessen. Igen. És ez az alak a legjobb barátom, aki megjegyzem az én pénzemen kosztol, „munkát keresek” címszó alatt.

Naná.

- Mégis minek nézed? - Tápászkodtam fel – felnyalom a padlót!

- Tegnap megint részegen jöttél haza, igaz?

Utáltam ezt az aggodalmaskodó és egyben számon kérő stílust.

- Igen Zayn, részegen de képzeld nagyfiú vagyok tudok magamra vigyázni! - Nyúltam az egyik elhajított felsőm után.

- Hát az látszik is – hümmögte tovább – miért nem hívod fel, ha ennyire fontos neked a lány?

- Mert nem az – emeltem meg a hangom, a kelleténél egy kicsit talán jobban – Daisy nem szeret engem,így én sem Őt!

- Aha, hát ez pont ilyen egyszerű – konstatálta kicsit flegmán – bosszantóan ostobák vagytok, ugye tudsz róla?

Ajkaimba harapva nyeltem vissza a válaszomat. Az egyetlen aki bosszantó itt, az Ő. Ügyet sem vetve rá kapkodtam a lábaim a fürdő felé, a legjobb lesz ha most veszek egy zuhanyt. Az talán lenyugtat valamennyire, mert komolyan nem akartam elhinni, hogy megint megcsináltam.

Másfél hónap.

Másfél kibaszott hónap telt el, mióta hagytam, hogy Daisy Blake aki egyben talán a legjobb dolog volt eddigi életembe kisétáljon a mindennapjaimból. Miért? Mert egy önző, beképzelt majom voltam és vagyok is. Képtelenség, hogy újra láthassam azt a lányt. Pedig annyira akartam.

Tudom, hogy bármikor felülhettem volna egy gépre és talán még helyrehozhatnám a dolgainkat de attól félek nincs miről beszélnünk, vagy már rég túl van rajtam, esetleg megutált amikor azt mondtam neki, hogy nem szeretem.

Szeretet.

Annyira egyszerű gondolni erre a szóra és olyan nehéz kimondani. Hát persze, hogy szerettem. Attól a pillanattól kezdve imádtam minden egyes porcikáját, hogy először találkoztam vele. Persze először még nem akartam elfogadni. Hitegettem magam, próbáltam ellenállni és inkább tucatszámra cipeltem fel a nőket az ágyamba, de nem tudtam kiverni a fejemből azt a szőkeséget.

Mégis megijedtem.

Fájt amikor sírni láttam, de még jobban fájt egy emlék, ami arra hivatott emlékeztetni, hogy hiába a marcona külső, épp ugyanolyan sérülékeny vagyok, mint a többi ember. Se több, se kevesebb. Így hazudtam, most pedig oda jutottam, hogy naponta iszom magam a sárgaföldig.

Azt hiszem így próbáltam kompenzálni.

A nagy semmiért.

Tehát maradt a pia és én. Egész jó párost alkottunk. Az első néhány alkalomig, de mára egyre nehezebbé vállt a dolog, amióta pedig Zayn is a nyakamon van, csak még rosszabb minden. Tudom, hogy jót akar nekem, tudom, hogy igyekszik remek barát lenni, de nem érzem szükségét ennek.

Mint említettem.

Elég nagyfiú vagyok már ahhoz, hogy bekössem a cipőfűzőmet, ergo képes vagyok orvosolni a helyzetet.

Csak némi időbe telik.

Na meg türelem se ártana hozzá, abból viszont tényleg kifogyóban vagyok.

Ja nem.

Sosem volt türelmem.

Pechemre.

~*~

- Szóval akkor pont most neveztek ki a marketing osztály vezetőjének – kavartam egyet italomon, tökéletesen értelmetlenül és megpróbáltam érdeklődve figyelni a velem szembeülő hölgyeményt. Zayn újabb hihetetlenül pocsék ötletén ülök. Egy randin.

Sosem randiztam.

Ha pedig mégis megtettem volna valaha is, biztos nem egy idióta vacsorára mennék. Mi az értelme ennek? Már a kínos beszélgetéseken túl.

- Igen – bólintott a barna hajú nő, akinek még a nevére sem igazán emlékszem- tehát ma nagy ünneplést tervezek!

- Elhiszem – emeltem számhoz a poharamat és kerülve a nő tekintetét egy húzásra megittam az egészet.

- Nem volna kedved velem tartani? Mondjuk feljöhetnél hozzám, egy kávéra?

- Egy kávéra?- Vontam fel szemöldököm – tudod te mennyi az idő?

- Nem, apuci – incselkedett velem, lábát végighúzta az enyémen az asztal alatt, nekem pedig komolyan hányingerem lett. Minden izmom megfeszült, komoly lelkierőmbe tellett, hogy ne hagyjam itt azonnal, valami frappáns kivonulás nélkül.

- Sajnálom – köszörültem meg torkomat - azt hiszem nekem ez most nem fog menni!

- Miért? - Görbültek le ajkai – nem kívánsz engem?

Azt hittem rosszul hallok. Majdnem kiköptem a számban lévő vizet.

- Nem erről van szó – kezdtem már most fájdalmas mentegetőzésembe – te nyilvánvalóan nagyon csinos és szép vagy, és én meg egy nagy barom amiért nem élek a lehetőséggel de...

- Hogy hívják a lányt? - Szakított félbe, szépen ívelt szemöldöke még magasabbra szaladt és felkönyökölt az asztalra.

Ajkaimba haraptam. Ennyire könnyű lenne olvasni bennem?

- Ugyan Harry – nevette el magát könnyedén – teljesen egyértelmű, hogy nagy és komoly szívfájdalmad van! Szóval? Ki ejtett fejre? Ha már nem is lesz egy jó görbe esténk amiért a barátod fizetett nekem, legalább engedd ki a gőzt!

- Mi? - Hangom sokkal élesebbnek hatott – Zayn lefizetett téged, te egy...

- Igen – bólintott gyorsan – kurva vagyok, de ez most mellékes, mi a lány neve?

Mérlegeltem a lehetőségeimet. Igazából nagyon dühösnek kellett volna lennem, amiért Zayn idáig elment, mert ez egy rossz vicc volt, de mit veszíthetek?

- Daisy Blake – nyögtem ki aztán ismét a lány szemeibe nézve – a lány neve, Daisy Blake!

Ezután pedig minden ment magától.

Órákon át meséltem, csak beszéltem megállás nélkül. Ő pedig hallgatott, néha visszakérdezett, velem együtt mosolygott vagy szisszent fel. Semmit nem hagytam ki. Még akkor is, ha történetesen egy teljesen idegen emberrel beszéltem. Így talán könnyebb volt.

A vicces az egészben, hogy képtelen voltam elmondani annak, akire tényleg tartozik, hogy mennyire szeretem, azonban a velem szembeülő lánynak olyan könnyedén beszélek.

Miért vagyok ennyire rosszul összerakva, kedves világegyetem? Mi lenn ha szépen felrúgnád magad?

- Mi volt az a süket duma a marketing osztályról? - Kérdeztem tőle immáron a lakása előtt. A nő felnevetett.

- Még sem kezdhettem azzal, hogy luxusprosti vagyok – beszélt könnyedén – rendben leszel Harry! Igaz, hogy elcseszted, de hidd el nekem, azoknak akik közös története van, azok kiérdemlik majd egymást! A sors cselekszik helyettük és ez a lényeg! Ha odafentről is úgy akarják, még lesz közös jövőtök! Csak azt ne csesszétek el, madárkáim!

- Kösz – biccentettem, mire közelebb hajolt és egy puszit nyomott az arcomra. Egy apró kártyát csúsztatott a kezembe, rajta pár számmal és a nevével.

- Hívj ha mégis kellenék – suttogta aztán már ott sem volt. Figyeltem távolodó alakját, mígnem teljesen eltűnt, én pedig egy nagy sóhaj kíséretében indultam haza.

Hangos zene bömbölt a lakásomból, fáradtan nyitottam ki az ajtót és néztem végig azt a jelenetet, ahogy legjobb haverom, egy szál boxerben táncol a konyhám közepén kezében egy üveg pezsgővel.

Felvontam szemöldököm. Hölgyeim és uraim: Zayn Malik saját estje. Egyenesen az első sorból.

- Akarom én tudni?

- Oh – lepődött meg, gyorsan kinyomta a zenét – nem számítottam rád ilyen hamar!

- Tényleg? - Zártam be magam után az ajtót – talán nem a megfelelő kurvát nézted ki nekem!

Láttam ahogy elsápad.

- Haver én megmagyarázom...

- Semmi baj Zayn – ráztam meg a fejem, a fürdő felé indulva – jó barát vagy, és aggódsz értem, hiszen már fél éve nem is voltam sehol! Ez pedig rádöbbentett arra, hogy Daisy nem fog visszajönni, és ideje tényleg továbblépnem - egy szusz alatt kinyögtem ezt a szép monológot de még magam sem akartam elhinni, csak abban reménykedtem, hogy sikerült meggyőznöm.

A zuhany alatt állva, a forró vízsugár alatt azonban arra gondoltam, túl vékonyak a falak ahhoz, hogy leplezni tudjam, álmaimban még mindig vele vagyok. Csak a nevét ismételgetem.

Újra és újra.

~*~

- Daisy, Daisy, Daisy – már a hangjára is összerándult a gyomrom. Két teljes napja ment ez. Miután beértem a kórházba, egyből az orvoshoz rohantam, félredobva minden szigorú szabályzatot kaptam ki a kezéből a papírjait, és néztem meg magam.

Nem mintha több szakértelmem lett volna. De tudnom kellett mi a pontos helyzet, némi önámító kedves hazugság után. Harry nem szenvedett olyan súlyos sérüléseket. Mármint idézőjelben.

Agyrázkódása volt, eltörött pár bordája, a jobb karja és akad néhány zúzódás a testén, a kezelés után pedig két varrat díszítette arcát is. A legaggasztóbb mégis az volt, hogy két napja nem nyitotta ki a szemét. Kómában van. Az orvosai azt mondják bármelyik pillanatban magához térhet, de ezt még szerintem Ők sem hiszik el.

Azóta nem mozdultam mellőle.

Hiába a családja és a barátai kérése. Éjjel, nappal fogom a kezét. Egy rövidke kitérőtől eltekintve. Ha már úgyis itt voltam a kórházba átszaladtam a nőgyógyász részlegre és megcsináltattam a vizsgálatot.

Tényleg terhes vagyok.

Ez a jelenlegi helyzetben nem is jöhetett volna alkalmatlanabb időpontban. Mármint. Már most imádom azt a gyereket aki bennem növekszik, aki belőlünk van, de most tényleg minden összejött. Félelmetes belegondolni, hogy milyen anya leszek. Vagy Harry, milyen apa.

Örökösen ismételgeti a nevemet. Először azt hittem végre magához tér, majd rájöttem, hogy álmodik.

Az még szörnyűbb volt, hogy velem.

Nem bírnám ki ha nem ébredne fel, vagy valami történne vele, és nem lenne ugyanaz.

Fogtam a kezét, fejemet pedig fáradtan hajtottam az ágyára. Lehunyt szemmel hallgattam egyenletes légvételét, igyekeztem megnyugtatni magam.

- Daisy – ismételte újra nevemet, nem fordultam felé, utáltam ezt az érzést – Daisy!

Megmozdította kezét az enyémbe, mire egyből éber lettem.

Hatalmas kő esett le a szívemről amikor egy zöld szempárral találtam szembe magam.

- Istenem – suttogtam és éreztem ahogy a könnyeim végigfolytak arcomon – Harry!

Gyengén törölte le arcomat egyik ujjával, mire egy csókot nyomtam kézfejére.

- Ne haragudj rám – mondta erőtlenül – a ház miatt...

- Nem érdekel – nevettem el magam - a lényeg, hogy jól vagy! Felőlem egy kastélyban is élhetünk, csak ne csinálj ilyet többet!

Lassan körbekémlelt, majd összevonta szemöldökét.

- Balesetem volt, igaz?

- Igen – bólintottam – de már minden rendben, meg fogsz gyógyulni! Ígérem neked!

- Kénytelen leszek – mosolyodott el – máskülönben ki segítene neked berendezkedni, festeni és átalakítani a kedvünk szerint az új otthonunkat?

Keresve se hiszem, hogy találhatnék ennél jobb pillanatot a bejelentésre. Fejemet lehajtottam egy pillanatra, ajkaimba harapva gyűjtöttem bátorságot. Vajon ki fog akadni?

- Annál is inkább igyekezned kell – néztem rá végül – mert egy gyerekszobát is meg kell tervezünk!

Csend. Figyeltem ahogy igyekszik megemészteni, vagy legalábbis összerakni a képet, az ajkai „O” alakot formáltak amikor végre rájött, mit is igyekszem beadagolni neki.

- Babánk lesz?

A hangjában megbújó öröm egyszerűen hihetetlen volt. Mint egy valóra vállt mese.

- Igen – erősítettem meg, mire valószínűleg nem törődve fájdalmával felült hozzám, ajkait hevesen tapasztotta enyémekre. Lassú csókban forrtunk össze, egyetértésben elválva egymástól.

- Szeretlek – mondta lelkesen, arcán még mindig hatalmas vigyorral – szeretlek, titeket!

- Én is szeretlek, Harry! - Újabb csókot adtam neki – akkor pedig még jobban szeretnélek, ha nem csinálnál ilyen akciókat! Sárkányokkal szép az élet, de néha a hercegeknek is pihennie kell!

- Ígérem – feküdt vissza az ágyba – azt hiszem vennünk kell egy új kocsit...

Kocsit.

Fáj mindene, most jelentettem be neki, hogy apuka lesz és az egyik dolog amit érdekli, az a kocsija. Mosolyogva ingattam meg fejemet.

A kocsijára keresztet vethet.

Nincs az a világ, amiért én újra a közelébe engedem.

Az hétszentség.

Ezen a véleményen pedig még az sem változtat, hogy valószínűleg Ő a világ legboldogabb és egyben leglelkesebb embere, legalábbis ebben a pillanatban.

Ha pedig jobban belegondolunk. A pillanatok nem olyan rossz dolgok.

Sőt.

Elég klasszak, ami azt illeti.