Ismételten hangos
csörömpölésre ébredtem. Amivel többek között azért volt
problémám, mert hajnalban feküdtem le aludni, így valóban
fáradtnak éreztem magam. Mondhatnám, hogy az én hibám, és
nyilván az enyém is de könyörgöm még csak hat óra. Harry és
én egymás mellett feküdtünk az ágyban, mindketten a plafont
bámultuk, nagyokat sóhajtoztunk, talán mindketten azon
elmélkedtünk, hogy most vajon fúró vagy a mosógép hangja szól
lentről.
Megegyeztünk, hogy
keresni fogunk egy közös lakást de eddig még nem jutottunk el
odáig. Harry sokat dolgozik én pedig a papírügyeimet intézem
vagy meghallgatásokra rohangálok, így a fiú szüleihez költözünk.
Átmenetileg.
Ennek már másfél
hete de kezd nagyon kiborítani a helyzet. Félreértés ne essék,
nagyon szeretem Harry családját de azt hiszem túl sokan vagyunk
itt.
- Kell egy ház –
dörmögte mellettem a göndör, lehunyt szemekkel. Hümmögve
értettem vele egyet, fejemet a mellkasára fektettem. Kezével
végigsimított hátamon, ám mire kezdtem volna tényleg élvezni a
pillanatot kirobbant a hálószobánk ajtaja és Gemma lépett be
rajta.
- Na végre, hogy
felébredtetek! - Kiabálta túl a lentről felszűrődő hangzavart
– tudod, hogy ma megyünk ruhát nézni, Daisy igyekezz! Nincs
időnk arra, hogy lenyomjatok egy gyors reggeli menetet!
- Téged egyáltalán
nem tanítottak meg a kopogásra? - Vágott hozzá egy párnát Harry
– nem törhetsz csak úgy ránk!
A fiú elég dühös
volt, úgyhogy megpróbálva gyorsan lecsitítani inkább megböktem
az oldalát, és felültem, hogy megnyugtassam a menyasszonyunkat
mielőtt igazi hárpiává változik.
- Nem felejtettem
el, azonnal felöltözök és mehetünk is!
- Most pedig akár
el is mehetnél – adta parancsul Harry, tényleg mérges volt.
Gemma azonban mit sem törődve vele mosollyal az arcán vágtatott
ki, pont úgy ahogy jött. Egy nagy sóhaj kíséretében dőltem
vissza az ágyban.
- Az ember azt
hinné, hogy legalább ti britek adtok valamit a jó modorra, és ha
pont kedvem támadt volna pucéran aludni?
- Támadhatna kedved
– incselkedett velem, piszkos vigyorral arcán – vagy segítsek
levetkőzni?
- Fogd be és
próbálj meg hamarabb elszabadulni, hogy megtudjunk nézni néhány
házat! Az ingatlanos srác az őrületbe kerget az állandó
telefonálgatásaival, én pedig valószínűleg Őt azzal, hogy
folyton azt kell mondanom neki sajnos nem értünk rá!
- Tudom, hogy kicsit
sok a meló, de gondolom idővel rendeződni fog, tudod mennyire
imádom!
- Ez nem jelent
megoldást, Harry! Az idő nem old meg semmit, nekem pedig szükségem
van rád!
Megadóan
felsóhajtott.
- Tudom bébi, és
ígérem ma hamarabb fogok elszabadulni! Sőt még arra a patkányra
lesz sem szükségünk!
- Miféle patkányra?
- Evickéltem ki az ágyból, hogy eleget téve ígéretemnek tényleg
valamiféle ruha után nézzek – az ingatlanos John?
- Utálom ahogy
téged néz!
- Ahw – gügyögtem
szembefordulva vele – te féltékeny vagy! Pont rá? Nem láttad,
hogy kopasz?
Egy halvány
mosollyal arcán sétált elém, kezét derekamra csúsztatva
fordított magával szembe, egy apró csókot lopott. Karjaimat nyaka
köré fontam, Ő pedig még közelebb húzott magához. Elszakadva
ajkaimtól nyakam puha bőrét tüntette ki csodás szája
figyelmével én pedig komolyan kezdtem volna kiélvezni a
pillanatot, minden ígéretem ellenére, csakhogy Gemma hangja ismét
szétlebbentett minket. Harry dühösen fújtatott, míg én
kuncogtam.
Továbbra is egymás
karjaiban álltunk, homlokomat az övének döntöttem.
- Szóval ma időben
jössz? - Vontam fel szemöldököm kérdőn. Reméltem, hogy be is
tartja az ígéretét. Tényleg kell az a ház.
- Mindent megteszek
az ügy érdekében ígérem!
- Daisy komolyan el
fogok késni! - Kiáltott fel ismét Harry nővére mire mindketten
csak a szemeinket forgattuk. Komolyan össze kellene kapnom magam.
Már ha életben
akarok még maradni.
Amilyen gyorsan csak
tudtam magamra kapkodtam a ruháimat, hogy aztán még gyorsabban
elköszönhessek mindenkitől és egy pirítóst magamhoz rántva
loholjak Gemma után a kocsiba. Alig pattantam be mellé már
indultunk is. Még mindig olyan furcsa volt, hogy a másik oldalon
közlekedünk, hogy nem is igazán szerettem vezetni.
Pedig még New York
sem jelentett gondot. De egek.
Utálom, hogy
mindent fordítva kell csinálnom.
Oké. Befoghatnám.
Elvégre én akartam ezt az egészet, és különben is. Vannak
sokkal nagyobb gondjaim is.
Például, hogy
késik a menzeszem. Tudom, hogy több mindent is jelenthet. Nem
kellene egyből a terhességre gondolnom, főleg úgy, hogy
megfelelően védekezek de nem is olyan rég lebetegedtem, és
gyógyszert kellett szednem. Antibiotikumot. Így elestem a kis
tabletták hatásától.
Plusz el is
felejtettem róla szólni, így igen.
Elég nagy az esély
arra, hogy gyereket várok.
- Megtudnál állni
egy gyógyszertárnál? - Pillantottam a lányra akinek úgy tűnt
nem igazán tetszik a kérésem – Gemma kérlek!
- Jó, rendben! -
Sóhajtott fel végül megadóan – de tudod milyen nehéz időpontot
egyeztetni azzal a bolond nővel a szalonban? Ha rajta múlna még
egy év múlva se lennék férjnél!
- Sajnálom, csak
szükségem van valamire és nem akarom, hogy Harry tudjon róla!
Összezavarodva
nézett rám.
Érthető.
Senki sem szeret
titkolózni, és én sem akartam komolyan, de először biztosra
akartam menni. Már amennyire lehetséges. De még orvosom sem volt
itt. Komolyan kezdtem kétségbeesni.
- Valami baj van?
- Azt hiszem –
bámultam ki az ablakon a mellettünk elrohanó tájra – hogy
lehet...mármint, elképzelhető, hogy kisbabát várok!
Látni kellett volna
az arcát. Egyszerre volt hihetetlenül boldog és megdöbbent. Én
inkább csak megdöbbent és komoly rettegést is éreztem. Nem
tehetem ezt most meg. Túl korai hiszen alig pár hónapja, hogy újra
összejöttünk, most diplomáztam, és ez az egész új hely.
Gemma szó nélkül
indexelt és azt hiszem nem túl szabályosan de vett egy éles
kanyart, hogy a legközelebbi gyógyszertárba hajtson. Hálásan
mosolyogtam rá, már csak azért is mert egyedül nem mertem volna
bemenni.
És ez még csak a
vásárlás része volt.
~*~
Három órával
később Gemma pozitív eredményeket ért el. Kiválasztotta a
ruhát, amit már csak meg kell igazítani a szabó részlegnek.
Egyszerűen olyan volt, mint valami hercegnő. Káprázatos, nem túl
sok. De annál romantikusabb. Mintha az egészet neki találták
volna ki. Az üzletben mindenki kedves volt. Csak ránk figyeltek,
hogy egész pontos legyek a menyasszonyra én így el tudtam vonulni
és megcsinálni a tesztet.
Figyelmesen olvastam
végig a használati utasítást, minden egyes sort alaposan megrágva
és többször is átfutva szemmel. Na nem mintha ez változtatott
volna az eredményeken.
- Minden rendben
lesz Daisy! - Fogta meg a vállam Gemma a kocsi előtt, szorosan
magához húzott – Harry imádni fogja! Gratulálok!
Igen.
Pozitív lett az
eredmény. Mind a három teszté.
Én pedig már most
hányok a „gratulálok” szótól.
- Ez még semmit sem
jelent! - Erősködtem immáron sokadjára – ezek a tesztek nem túl
megbízhatóak, el kell mennem egy dokihoz!
- Te is tudod, hogy
ez nem igaz! - Nevetett Gemma – de miért vagy ennyire
akadékoskodó? Szeretitek egymást nem?
- Az még nem elég,
Gemma! Ennek a gyereknek otthon kell, harmónia, egy igazi család,
felnőttekkel, akik tudják mit akarnak az életben!
- Ez butaság –
ingatta a fejét – te most csak megijedtél! Ami nem is csoda, ha
arra gondolunk, hogy kilenc hónap múlva a karodban tarthatod a
kislányodat vagy a kisfiadat!
Fájdalmasan nyögtem
fel. A legszebb az egészben, hogy Harry tényleg állta a szavát és
még mielőtt a boltba érhettünk volna írt, hogy van egy
meglepetése, és lediktált egy címet, a nővére lelkére kötve,
hogy emberi időben oda is visz engem.
Így történt, hogy
egy nagyon szép környéken, de egy ismeretlen és hatalmas ház
előtt tett ki engem Gemma. „ Sok szerencsét” vigyora még akkor
is az elmémben vigyorgott amikor már Harry állt velem szembe és
határozottan jobb kedve volt, mint testvérének.
Ma mindenki
meghibbant egy kicsit?
- Szia – csókolt
meg, összerezzentem amikor kezét hátamra csúsztatta – minden
rendben? Sápadtnak tűnsz!
-
Nem – ráztam meg a fejem gyorsan, pedig pontosan tudtam miről
beszél – szóval miért vagyunk itt?
Egy újabb mosoly
kúszott arcára. Ezúttal még szélesebb, mint az előző. Minden
szó vagy magyarázat nélkül fogta meg a kezemet és léptünk be
az udvarra.
Amerre csak a szem
ellátott zöld volt. Gyönyörű gyep, bokrok, virágok különböző
színekben, magas fák. Pontosan olyan, amit a legtöbb ingatlanos
magazinban látni. Még az idő és a fényviszonyok is a helynek
kedveztek. Apró színes kövekkel kirakott járda vitt a hatalmas
tölgyfa bejárati ajtóhoz.
Aprócska kulcsot
húzott elő a zsebéből, a kulcslyukba ügyeskedve tárult fel
előttünk a ház. Mindenhol tágas terek, magas belmagasságok és
még nagyobb ablakok. Így minden fényárban úszott. A falak
fehérek, legalábbis amennyi látszott.
- Ez lenne a nappali
– húzott egyből a lényeg közepére – a konyha arra van, az
is tetszeni fog! Van még lent egy fürdő, két szoba, mosókonyha
és innen nyílik egy tágas terasz is ahonnan a hátsókert –
mutatott egy ajtóra – az emeleten hét hálószoba, ismét fürdő
de a ház még bővíthető!
- Hét hálószoba –
nyíltak el ajkaim a csodálkozástól – miért nézünk meg egy
ekkora házat, Harry?
- Neked is szükséged
van egy saját irodára, és nekem is ahol dolgozhatok, plusz elég
népes a barátaink listája, főleg azoké akik még csak nem is az
országban élnek! Ez volt a tökéletes választás!
Összevontam
szemöldököm.
- Hogy érted a múlt
időt? - Mosolyodtam el kínosan – ugye nem vetted meg?
A hallgatás
beleegyezés. Harry pedig egyáltalán nem beszélt.
- Oh Istenem –
suttogtam magam elé – te komolyan megvetted ezt a nagy monstrumot,
a megkérdezésem nélkül?
- Mi az, hogy
monstrum? Ez a hely maga a tökély! Nagy és tágas! Közel van a
város és remek a környék, potom pénzért megkaptam!
- De nem kérdeztél
meg róla, Harry! Ez a te lakásod lesz így, nem a miénk! Egy
sokkal kisebb helyre gondoltam – csaptam mérgesen combomra –
aminek a rendben tartása nem emészt fel minimum két hetet!
- A takarítás? - Döbbent le – vettem egy kibaszott házat és te komolyan a
takarítás miatt aggódsz?
- Látom megvan a
lényeg – szóltam vissza lesújtóan – vettél nélkülem egy
házat, Harry! Ez nem olyan, mint egy kibaszott fülbevaló vagy egy
nadrág! Kihagytál valami fontosból!
- Nem hagytalak ki
belőle! Megoldottam a problémánkat! Csak gyártod az indokokat
amivel nem akarsz összeköltözni velem, ennyi a történet Daisy!
És még gyáva is vagy, hogy bevalld ezt nekem!
- Nem vagyok gyáva!
- Kiáltottam rá dühösen – de nem teheted ezt!
- Semmit nem
csináltam – remegett a hangja miközben beszélt – te vagy az
aki megkértél, hogy segítsek! Elszabadultam a munkámból...
- Oh igen, majd
elfelejtettem, hogy mostanában csak ott élsz! Esetleg számítok
még én is neked, vagy már csak a pénzedig látsz? Mint a régi
szép időkben, igaz?
Mélytengeri csend
borult a szobára.
A feszültség
szikrái csak úgy pattogtak kettőnk között.
- Ez nem volt fair!
- Az élet nem fair,
Harry! Ahogy ez a döntés sem! Ami a tiéd volt, ismételten! Nem az
enyém, vagy a miénk! Egyedül a tiéd! Megint kész tények elé
állítottál, mint a költözésnél!
- Akkor talán az
lenne a legjobb, ha hagynánk az egészet Daisy, és mennénk a saját
utunkra! Például költözz vissza! - Üvöltötte úgy, hogy még
hátrébb is kellett állnom.
- Remek –
bólintottam – annyira érett a viselkedésed, Harry!
- Rólad vettem
példát – kapta fel kabátját – azt csinálsz amit akarsz!
Azzal a lendülettel
már ott sem volt.
Hallottam ahogy a
kocsi beindul, nyikorogva rajtoltak el a gumik, az apró kavicsok
heves és hangos tiltakozása ellenére. A csend megdöbbentő volt.
Nem is tudom mikor
veszekedtünk utoljára.
Képtelenség, hogy
képes voltam egy rózsaszín buborékban élni ilyen hosszú ideig.
Kezem önkéntelenül
csúszott hasamra, könnyeim pedig utat törve maguknak gördültek
végi arcomon.
Ismét körbenéztem
az üres falakon. Ötletem sem volt, mihez fogok most kezdeni.
A ház a miénk, és
mivel már nem lehet visszacsinálni, tényleg értelmetlen ez az
egész vita.
Ha pedig arra
gondolok, kilencvenkilenc százalékig biztos, hogy már most terhes
vagyok, nem is tűnik olyan nagynak az a hét szoba.
Egy órával később
rájöttem, hogy Harry tényleg itt hagyott, így fel akartam hívni
valakit, hogy ha tud jöjjön értem, de Gemma sem vette fel a
telefont. Szóval már ott voltam, hogy hívok egy taxit, ám Harry
neve jelent meg a kijelzőmön.
Gondolkodás nélkül
kaptam fel.
- Harry kérlek ne
haragudj, nem kellett volna úgy kiakadnom, én csak... hosszú napom
is volt – próbáltam menteni a még menthetőt, de nem találtam
igazán jó indokokat.
- Hölgyem kérem –
szólt bele egy ismeretlen hang - Alex Tomson vagyok, és a
rendőrségtől telefonálok, Mr Styles telefonjáról, Ön volt az
első név az utolsó hívások között!
- A rendőrségtől?
- Kérdeztem vissza aggódva – mi történt? Harry jól van?
- Megkérdezhetem
milyen kapcsolatban állnak? Tudja nem adhatok ki bárkinek
információkat...
- A menyasszonya
vagyok – szakítottam félbe egy kicsit füllentve – hol van
most?
- Mr Styles
balesetet szenvedett, kórházba szállították elég súlyos
sérülésekkel ami azt illeti, de bővebben tájékoztatást majd
ott tudnak adni, be tudna esetleg fáradni? Nekünk is lenne még egy
pár kérdésünk az üggyel kapcsolatban!
Az utolsó pár
mondatot már nem hallottam. A telefon kiesett a kezemből. A világ
pedig megállt forogni.
Harry Styles. Te
mocskos gazember.
Ezt most komolyan
nem teheted meg velem.
Velünk.
Köszönöm szépen, igyekszem majd vele! :)
VálaszTörlés