Harminchetedik rész- Változások(k)

Ismételten hangos csörömpölésre ébredtem. Amivel többek között azért volt problémám, mert hajnalban feküdtem le aludni, így valóban fáradtnak éreztem magam. Mondhatnám, hogy az én hibám, és nyilván az enyém is de könyörgöm még csak hat óra. Harry és én egymás mellett feküdtünk az ágyban, mindketten a plafont bámultuk, nagyokat sóhajtoztunk, talán mindketten azon elmélkedtünk, hogy most vajon fúró vagy a mosógép hangja szól lentről.

Megegyeztünk, hogy keresni fogunk egy közös lakást de eddig még nem jutottunk el odáig. Harry sokat dolgozik én pedig a papírügyeimet intézem vagy meghallgatásokra rohangálok, így a fiú szüleihez költözünk. Átmenetileg.

Ennek már másfél hete de kezd nagyon kiborítani a helyzet. Félreértés ne essék, nagyon szeretem Harry családját de azt hiszem túl sokan vagyunk itt.

- Kell egy ház – dörmögte mellettem a göndör, lehunyt szemekkel. Hümmögve értettem vele egyet, fejemet a mellkasára fektettem. Kezével végigsimított hátamon, ám mire kezdtem volna tényleg élvezni a pillanatot kirobbant a hálószobánk ajtaja és Gemma lépett be rajta.

- Na végre, hogy felébredtetek! - Kiabálta túl a lentről felszűrődő hangzavart – tudod, hogy ma megyünk ruhát nézni, Daisy igyekezz! Nincs időnk arra, hogy lenyomjatok egy gyors reggeli menetet!

- Téged egyáltalán nem tanítottak meg a kopogásra? - Vágott hozzá egy párnát Harry – nem törhetsz csak úgy ránk!

A fiú elég dühös volt, úgyhogy megpróbálva gyorsan lecsitítani inkább megböktem az oldalát, és felültem, hogy megnyugtassam a menyasszonyunkat mielőtt igazi hárpiává változik.

- Nem felejtettem el, azonnal felöltözök és mehetünk is!

- Most pedig akár el is mehetnél – adta parancsul Harry, tényleg mérges volt. Gemma azonban mit sem törődve vele mosollyal az arcán vágtatott ki, pont úgy ahogy jött. Egy nagy sóhaj kíséretében dőltem vissza az ágyban.

- Az ember azt hinné, hogy legalább ti britek adtok valamit a jó modorra, és ha pont kedvem támadt volna pucéran aludni?

- Támadhatna kedved – incselkedett velem, piszkos vigyorral arcán – vagy segítsek levetkőzni?

- Fogd be és próbálj meg hamarabb elszabadulni, hogy megtudjunk nézni néhány házat! Az ingatlanos srác az őrületbe kerget az állandó telefonálgatásaival, én pedig valószínűleg Őt azzal, hogy folyton azt kell mondanom neki sajnos nem értünk rá!

- Tudom, hogy kicsit sok a meló, de gondolom idővel rendeződni fog, tudod mennyire imádom!

- Ez nem jelent megoldást, Harry! Az idő nem old meg semmit, nekem pedig szükségem van rád!

Megadóan felsóhajtott.

- Tudom bébi, és ígérem ma hamarabb fogok elszabadulni! Sőt még arra a patkányra lesz sem szükségünk!

- Miféle patkányra? - Evickéltem ki az ágyból, hogy eleget téve ígéretemnek tényleg valamiféle ruha után nézzek – az ingatlanos John?

- Utálom ahogy téged néz!

- Ahw – gügyögtem szembefordulva vele – te féltékeny vagy! Pont rá? Nem láttad, hogy kopasz?

Egy halvány mosollyal arcán sétált elém, kezét derekamra csúsztatva fordított magával szembe, egy apró csókot lopott. Karjaimat nyaka köré fontam, Ő pedig még közelebb húzott magához. Elszakadva ajkaimtól nyakam puha bőrét tüntette ki csodás szája figyelmével én pedig komolyan kezdtem volna kiélvezni a pillanatot, minden ígéretem ellenére, csakhogy Gemma hangja ismét szétlebbentett minket. Harry dühösen fújtatott, míg én kuncogtam.

Továbbra is egymás karjaiban álltunk, homlokomat az övének döntöttem.

- Szóval ma időben jössz? - Vontam fel szemöldököm kérdőn. Reméltem, hogy be is tartja az ígéretét. Tényleg kell az a ház.

- Mindent megteszek az ügy érdekében ígérem!

- Daisy komolyan el fogok késni! - Kiáltott fel ismét Harry nővére mire mindketten csak a szemeinket forgattuk. Komolyan össze kellene kapnom magam.

Már ha életben akarok még maradni.

Amilyen gyorsan csak tudtam magamra kapkodtam a ruháimat, hogy aztán még gyorsabban elköszönhessek mindenkitől és egy pirítóst magamhoz rántva loholjak Gemma után a kocsiba. Alig pattantam be mellé már indultunk is. Még mindig olyan furcsa volt, hogy a másik oldalon közlekedünk, hogy nem is igazán szerettem vezetni.

Pedig még New York sem jelentett gondot. De egek.

Utálom, hogy mindent fordítva kell csinálnom.

Oké. Befoghatnám. Elvégre én akartam ezt az egészet, és különben is. Vannak sokkal nagyobb gondjaim is.

Például, hogy késik a menzeszem. Tudom, hogy több mindent is jelenthet. Nem kellene egyből a terhességre gondolnom, főleg úgy, hogy megfelelően védekezek de nem is olyan rég lebetegedtem, és gyógyszert kellett szednem. Antibiotikumot. Így elestem a kis tabletták hatásától.

Plusz el is felejtettem róla szólni, így igen.

Elég nagy az esély arra, hogy gyereket várok.

- Megtudnál állni egy gyógyszertárnál? - Pillantottam a lányra akinek úgy tűnt nem igazán tetszik a kérésem – Gemma kérlek!

- Jó, rendben! - Sóhajtott fel végül megadóan – de tudod milyen nehéz időpontot egyeztetni azzal a bolond nővel a szalonban? Ha rajta múlna még egy év múlva se lennék férjnél!

- Sajnálom, csak szükségem van valamire és nem akarom, hogy Harry tudjon róla!

Összezavarodva nézett rám.

Érthető.

Senki sem szeret titkolózni, és én sem akartam komolyan, de először biztosra akartam menni. Már amennyire lehetséges. De még orvosom sem volt itt. Komolyan kezdtem kétségbeesni.

- Valami baj van?

- Azt hiszem – bámultam ki az ablakon a mellettünk elrohanó tájra – hogy lehet...mármint, elképzelhető, hogy kisbabát várok!

Látni kellett volna az arcát. Egyszerre volt hihetetlenül boldog és megdöbbent. Én inkább csak megdöbbent és komoly rettegést is éreztem. Nem tehetem ezt most meg. Túl korai hiszen alig pár hónapja, hogy újra összejöttünk, most diplomáztam, és ez az egész új hely.

Gemma szó nélkül indexelt és azt hiszem nem túl szabályosan de vett egy éles kanyart, hogy a legközelebbi gyógyszertárba hajtson. Hálásan mosolyogtam rá, már csak azért is mert egyedül nem mertem volna bemenni.

És ez még csak a vásárlás része volt.

~*~

Három órával később Gemma pozitív eredményeket ért el. Kiválasztotta a ruhát, amit már csak meg kell igazítani a szabó részlegnek. Egyszerűen olyan volt, mint valami hercegnő. Káprázatos, nem túl sok. De annál romantikusabb. Mintha az egészet neki találták volna ki. Az üzletben mindenki kedves volt. Csak ránk figyeltek, hogy egész pontos legyek a menyasszonyra én így el tudtam vonulni és megcsinálni a tesztet.

Figyelmesen olvastam végig a használati utasítást, minden egyes sort alaposan megrágva és többször is átfutva szemmel. Na nem mintha ez változtatott volna az eredményeken.

- Minden rendben lesz Daisy! - Fogta meg a vállam Gemma a kocsi előtt, szorosan magához húzott – Harry imádni fogja! Gratulálok!

Igen.

Pozitív lett az eredmény. Mind a három teszté.

Én pedig már most hányok a „gratulálok” szótól.

- Ez még semmit sem jelent! - Erősködtem immáron sokadjára – ezek a tesztek nem túl megbízhatóak, el kell mennem egy dokihoz!

- Te is tudod, hogy ez nem igaz! - Nevetett Gemma – de miért vagy ennyire akadékoskodó? Szeretitek egymást nem?

- Az még nem elég, Gemma! Ennek a gyereknek otthon kell, harmónia, egy igazi család, felnőttekkel, akik tudják mit akarnak az életben!

- Ez butaság – ingatta a fejét – te most csak megijedtél! Ami nem is csoda, ha arra gondolunk, hogy kilenc hónap múlva a karodban tarthatod a kislányodat vagy a kisfiadat!

Fájdalmasan nyögtem fel. A legszebb az egészben, hogy Harry tényleg állta a szavát és még mielőtt a boltba érhettünk volna írt, hogy van egy meglepetése, és lediktált egy címet, a nővére lelkére kötve, hogy emberi időben oda is visz engem.

Így történt, hogy egy nagyon szép környéken, de egy ismeretlen és hatalmas ház előtt tett ki engem Gemma. „ Sok szerencsét” vigyora még akkor is az elmémben vigyorgott amikor már Harry állt velem szembe és határozottan jobb kedve volt, mint testvérének.

Ma mindenki meghibbant egy kicsit?

- Szia – csókolt meg, összerezzentem amikor kezét hátamra csúsztatta – minden rendben? Sápadtnak tűnsz!

- Nem – ráztam meg a fejem gyorsan, pedig pontosan tudtam miről beszél – szóval miért vagyunk itt?

Egy újabb mosoly kúszott arcára. Ezúttal még szélesebb, mint az előző. Minden szó vagy magyarázat nélkül fogta meg a kezemet és léptünk be az udvarra.

Amerre csak a szem ellátott zöld volt. Gyönyörű gyep, bokrok, virágok különböző színekben, magas fák. Pontosan olyan, amit a legtöbb ingatlanos magazinban látni. Még az idő és a fényviszonyok is a helynek kedveztek. Apró színes kövekkel kirakott járda vitt a hatalmas tölgyfa bejárati ajtóhoz.

Aprócska kulcsot húzott elő a zsebéből, a kulcslyukba ügyeskedve tárult fel előttünk a ház. Mindenhol tágas terek, magas belmagasságok és még nagyobb ablakok. Így minden fényárban úszott. A falak fehérek, legalábbis amennyi látszott.

- Ez lenne a nappali – húzott egyből a lényeg közepére – a konyha arra van, az is tetszeni fog! Van még lent egy fürdő, két szoba, mosókonyha és innen nyílik egy tágas terasz is ahonnan a hátsókert – mutatott egy ajtóra – az emeleten hét hálószoba, ismét fürdő de a ház még bővíthető!

- Hét hálószoba – nyíltak el ajkaim a csodálkozástól – miért nézünk meg egy ekkora házat, Harry?

- Neked is szükséged van egy saját irodára, és nekem is ahol dolgozhatok, plusz elég népes a barátaink listája, főleg azoké akik még csak nem is az országban élnek! Ez volt a tökéletes választás!

Összevontam szemöldököm.

- Hogy érted a múlt időt? - Mosolyodtam el kínosan – ugye nem vetted meg?

A hallgatás beleegyezés. Harry pedig egyáltalán nem beszélt.

- Oh Istenem – suttogtam magam elé – te komolyan megvetted ezt a nagy monstrumot, a megkérdezésem nélkül?

- Mi az, hogy monstrum? Ez a hely maga a tökély! Nagy és tágas! Közel van a város és remek a környék, potom pénzért megkaptam!

- De nem kérdeztél meg róla, Harry! Ez a te lakásod lesz így, nem a miénk! Egy sokkal kisebb helyre gondoltam – csaptam mérgesen combomra – aminek a rendben tartása nem emészt fel minimum két hetet!

- A takarítás? - Döbbent le – vettem egy kibaszott házat és te komolyan a takarítás miatt aggódsz?

- Látom megvan a lényeg – szóltam vissza lesújtóan – vettél nélkülem egy házat, Harry! Ez nem olyan, mint egy kibaszott fülbevaló vagy egy nadrág! Kihagytál valami fontosból!

- Nem hagytalak ki belőle! Megoldottam a problémánkat! Csak gyártod az indokokat amivel nem akarsz összeköltözni velem, ennyi a történet Daisy! És még gyáva is vagy, hogy bevalld ezt nekem!

- Nem vagyok gyáva! - Kiáltottam rá dühösen – de nem teheted ezt!

- Semmit nem csináltam – remegett a hangja miközben beszélt – te vagy az aki megkértél, hogy segítsek! Elszabadultam a munkámból...

- Oh igen, majd elfelejtettem, hogy mostanában csak ott élsz! Esetleg számítok még én is neked, vagy már csak a pénzedig látsz? Mint a régi szép időkben, igaz?

Mélytengeri csend borult a szobára.

A feszültség szikrái csak úgy pattogtak kettőnk között.

- Ez nem volt fair!

- Az élet nem fair, Harry! Ahogy ez a döntés sem! Ami a tiéd volt, ismételten! Nem az enyém, vagy a miénk! Egyedül a tiéd! Megint kész tények elé állítottál, mint a költözésnél!

- Akkor talán az lenne a legjobb, ha hagynánk az egészet Daisy, és mennénk a saját utunkra! Például költözz vissza! - Üvöltötte úgy, hogy még hátrébb is kellett állnom.

- Remek – bólintottam – annyira érett a viselkedésed, Harry!

- Rólad vettem példát – kapta fel kabátját – azt csinálsz amit akarsz!

Azzal a lendülettel már ott sem volt.

Hallottam ahogy a kocsi beindul, nyikorogva rajtoltak el a gumik, az apró kavicsok heves és hangos tiltakozása ellenére. A csend megdöbbentő volt.

Nem is tudom mikor veszekedtünk utoljára.

Képtelenség, hogy képes voltam egy rózsaszín buborékban élni ilyen hosszú ideig.

Kezem önkéntelenül csúszott hasamra, könnyeim pedig utat törve maguknak gördültek végi arcomon.

Ismét körbenéztem az üres falakon. Ötletem sem volt, mihez fogok most kezdeni.

A ház a miénk, és mivel már nem lehet visszacsinálni, tényleg értelmetlen ez az egész vita.

Ha pedig arra gondolok, kilencvenkilenc százalékig biztos, hogy már most terhes vagyok, nem is tűnik olyan nagynak az a hét szoba.

Egy órával később rájöttem, hogy Harry tényleg itt hagyott, így fel akartam hívni valakit, hogy ha tud jöjjön értem, de Gemma sem vette fel a telefont. Szóval már ott voltam, hogy hívok egy taxit, ám Harry neve jelent meg a kijelzőmön.

Gondolkodás nélkül kaptam fel.

- Harry kérlek ne haragudj, nem kellett volna úgy kiakadnom, én csak... hosszú napom is volt – próbáltam menteni a még menthetőt, de nem találtam igazán jó indokokat.

- Hölgyem kérem – szólt bele egy ismeretlen hang - Alex Tomson vagyok, és a rendőrségtől telefonálok, Mr Styles telefonjáról, Ön volt az első név az utolsó hívások között!

- A rendőrségtől? - Kérdeztem vissza aggódva – mi történt? Harry jól van?

- Megkérdezhetem milyen kapcsolatban állnak? Tudja nem adhatok ki bárkinek információkat...

- A menyasszonya vagyok – szakítottam félbe egy kicsit füllentve – hol van most?

- Mr Styles balesetet szenvedett, kórházba szállították elég súlyos sérülésekkel ami azt illeti, de bővebben tájékoztatást majd ott tudnak adni, be tudna esetleg fáradni? Nekünk is lenne még egy pár kérdésünk az üggyel kapcsolatban!

Az utolsó pár mondatot már nem hallottam. A telefon kiesett a kezemből. A világ pedig megállt forogni.

Harry Styles. Te mocskos gazember.

Ezt most komolyan nem teheted meg velem.

Velünk.