Harmincötödik rész - Álláspont

Nem volt problémám a repülés gondolatával és megjegyzem a gyakorlati kivitelével is. Mindig is csodáltam, hogy azok a hatalmas vasmadarak milyen könnyedén szelik át az égboltot ha elkaptam egy-egy pillanatot belőlük. Azt azonban nem állítanám, hogy jobb szeretem az időmet a levegőben tölteni, mint a földön.

A tervezett időponttól egy kicsit késve érkeztünk, Harry családja elénk jött a reptérre, az idő katasztrofális volt én pedig mindössze egy ágyra vágytam igazából. De arra nagyon.

Kicsit aggódtam az újbóli találkozás miatt, nem tudtam, hogyan viszonyul majd a srác családja ahhoz, hogy mi ketten megint összeszűrtük a levet. Igaz, amikor először jártam itt elviekben csak „játékból” voltam Harry barátnője.

Így visszagondolva eléggé pánikban kellett lennem, ha képes voltam még ezt is bevállalni.

Fejemet az ablaküvegnek hajtottam a kocsiban, le kellett volna nyűgöznie a főváros szépségének újra és újra de egyszerűen képtelen voltam bármiféle értelmes reakcióra. Ezért a csukott szemek.

Halvány mosoly kúszott az arcomra amikor éreztem Harry ujjait összefonódni az enyémekkel. Minden kétséget kizáróan jobban viselte az utat, mint én, de azért éreztem rajta is látszott a fáradtság amikor a családjához igyekeztünk még a repülőtéren.

- Hihetetlen, hogy Harry nem szólt neked időben, Daisy! - Kérte ki magának Gemma immáron sokadjára – a kedvenc koszorúslányom egyikének!

- Gemma! - Szólt rá finoman édesanyjuk – hagyd őket egy kicsit pihenni, te is látod, hogy kifárasztotta őket az út!

- Nincs időm pihenni - csattant fel a kelleténél egy kicsit élesebben, mire már én is kinyitottam szemeimet – meg kell szerveznem egy esküvőt!

- Azt hittem még csak eljegyzés lesz – szállt be a vitába Harry is – miért kéne elkapkodnotok? Ugye nem vagy terhes?

A szemeimet forgattam Harry kérdéseire. Nem hiszem, hogy ebből sok jó fog kisülni tekintve, hogy a nagyjához, bármilyen válasz is fog elhangzani nincs túl sok köze. A nővére felnőtt nő, nem kellene morcosan védelmező „bátyóként” viselkednie.

- Gemma csak ideges, Harry – ment a vita elébe édesanyjuk ezért pedig külön hálás voltam neki. A hátam közepére sem kívántam most egy Styles testvérpárbajt.

Úgy tűnt ezzel mindannyian beérjük mert nem esett több szó közöttük egészen hazáig. A csend pedig komolyan boldoggá tett.

Harry régi szobáját kaptuk meg miután lefutottuk egy tiszteletkört Harry nevelőapjával is, én pedig alighogy beléptem az ajtón elterültem a kényelmes és kettőnknek bőven elég nagyságú ágyon. Az aprócska birodalom azt hiszem nem túl sokat változott az évek alatt. Itt is akadt egy-két fényképezőgép, néhány régi darab is köztük. Az egyik falon fényképek százai, míg a másik tiszta fehéren volt hagyva. Könyvek, CD tokok hevertek a polcokon, és úgy láttam néhány képregény is megbújt az asztalán.

Felnyögtem amikor Harry is levágódott mellém, tényleg nyűgös voltam. A fiú kuncogott a reakciómon, nagy tenyerét a hátamra simította mire közelebb húzódtam hozzá és ránéztem.

- Üdv Londonban, szép lány! - Suttogta kedvesen – remélem tetszeni fog!

- Ha velem vagy, az utolsó pöcegödröt is szépnek látom, Harry!

Ajkaimba haraptam, hogy ne nevessem ki az arcára kiülő fintor miatt.

- Ez egyszer volt nyálasan romantikus és gusztustalan! Jelenleg pedig zavarban vagyok, ugyanis nem tudom eldönteni, melyik a rosszabb!

- Csak azt akartam kifejezni, hogy szeretlek!

- Hát – feküdt hátára, én pedig fejemet mellkasára fektettem – elég furcsán fejezed ki magad!

Megböktem oldalát és felnéztem rá.

- Tudod, hogy értettem!

- Tudom – húzott fel magához, ajkaink csókban forrtak össze – és én is nagyon szeretlek!

- Reméltem, hogy ezt mondod – csúsztam ki karjai közül – ugyanis elsőként szeretném használni a fürdőszobát!

- Siess vissza hozzám! - Kacsintott rám, nevetve zártam be magam után az ajtót, hogy végigsétálva a folyosón belépjek a fürdőszobába. Némi enyhülést remélve egy kiadós forró fürdőtől vagy minimum zuhanytól.

A vízben természetesen nem csalódtam. Nem is tudom mi lehet annál megnyugtatóbb amikor a forró vízsugár ellazítja az egész testedet te pedig csak állsz és élvezed a pillanatot. Hát mi ez, ha nem maga a földi mennyország?

Nedves tincseimen gyorsan átszántottam ujjaimmal, felhúztam a pizsamám, egy kiadós fogmosás után pedig tényleg késznek nyilvánítottam magam arra, hogy kipihenjem az utazást és ezt az egész napot, de talán még a holnapot is. Arra értem vissza, hogy Harry telefonál. Nem akartam zavarni ezért bebújtam az ágyba de óhatatlanul elcsíptem pár mondatfoszlányt a beszélgetésből. Amelyek között olyanok lapultak, mint a „ nagy lehetőség” „ el sem hiszem, hogy rám gondoltak” „ még nem, de meg fogom oldani” és a „ mindenképpen elvállalom” kifejezések lettek volna.

Kíváncsian vontam fel szemöldököm úgy tűnt kedves barátomat is meglepetésként érte, hogy idő előtt jöttem vissza a szobájába.

Egy nagy sóhajjal ült le az ágya szélére, és én is feltornásztam magam törökülésbe.

- Hallgatom – törtem meg a csendet, figyelmesen kémleltem arcát, ami eléggé őrlődő volt.

- Még mielőtt eldöntöttem volna, hogy utánad megyek, beadtam a jelentkezésemet egy komoly és nagyon nívós, szakmailag is elismert helyre, ahol biztos állásom lehetne, határozatlan ideig! Nem gondoltam volna, hogy sikerül de pár hete felhívtak és közölték, hogy megkaptam az állást! Már ha még számíthatnak rám!

- Remélem igent mondtál – vigyorodtam el boldogan, Harry igazán megérdemelt már valami komolyat is az életében, még akkor is ha kellően sikeres volt, ennyire fiatalon. Az embereknek szüksége van egy biztos pontra az életükbe, még ha ezt nehezen is valljuk be magunknak!

- Igen, természetesen! - Sietett a válasszal de még mindig nem tűnt túl boldognak. Ennek elment az esze?

- Miért érzem úgy, hogy valami „de” még mindig van a dologban?

- Mert akad is – nyelt egy nagyot - emlékszel amikor arra kértelek, hogy költözz velem össze?

Bólintottam.

- Nos a költözés valójában ide szólt – nyögte ki végül – mármint Angliába, ugyanis itt kaptam állást!

Elnyíltak ajkaim az elképedéstől. Ismét túl gyorsan pattantam ki az ágyból, még magamat is meglepve ezzel.

- És ezt mégis, mióta tudod?

- Tudtam, hogy ki fogsz akadni! - Csapott térdére dühösen.

- Alig pár napja még azt hajtogattad, hogy nincsenek konkrét terveid! Erre előállsz ezzel, mégis hogyan kellene reagálnom?

- Mondjuk nem egy öt éves szintjén! - Szállt be az egyre hangosabbá váló vitába Harry végül – és különben is! Az egész országot átutaztam érted, ennyit igazán megtehetsz! Közelebb akarok lenni a családomhoz, ez igazán érthető!

- Oh tényleg? - Nevettem fel gúnyosan – a kontinenseken való átköltözést hasonlítod ahhoz, hogy utánam jöttél egy országon belül! Egyébként meg nem kell az orrom alá dörgölnöd senki sem kért meg rá, hogy gyere!

- Tudod, hogy nem így értettem...

- Nem Harry, képzeld nem tudom! - Ráztam meg a fejem nemlegesen – alig pár éve ismertem meg a családomat, nem akarok elköltözni!

- Hát pedig én elvállalom a munkát és szeretném ha még mindig összeköltöznénk, itt egy új közös életet kezdve!

- Akkor remélem jó vagy a távkapcsolatokban, Styles mert nem megyek! Nincs az a pénz amiért én is szigetlakó leszek!

Talán túl játékosra sikerült az oltásom, mert Harry bizony vigyorgott. Méghozzá egy tökéletes harminckettes mosollyal. Igen. Ezét büntetés járna én is tudom. Azonban én hajthatatlan voltam. Összepréseltem ajkaimat és tüntetőlegesen kezdtem el összeszedni ágyneműmet, hogy a földön aludhassak.

- Most meg mit csinálsz?

- Viccelsz velem ha azt hiszed, hogy ezek után még veled fogok aludni!

- Ne csinálj jelenetet, Daisy! - Szólt rám figyelmeztető mély hangján – arról majd a nővérem gondoskodik! Nincs több szobánk, hol aludnál?

- A padlón!

Már lefeküdtem volna amikor visszarántott. Felsikkantottam fölém tornyosul alakjától, szemeiben szinte pattogott a düh lángja amit egyáltalán nem szerettem. Kezeimet a fejem mellé fogta ajkait durván nyomta az enyéim ellen. A vágy tűzként lobbant fáradt testemben, csípőmet megemelve követeltem a számomra oly kedves férfiból még többet.

Elengedte a kezeimet, mire azok automatikusan fonódtak nyaka köré , még közelebb vonva ezzel magamhoz, lábaimat összekulcsoltam a derekán.

- Egy kis szexel még nem oldasz meg semmit – hámoztam le róla a felsőjét, kapkodva nyúlt az enyém után.

- Majd meglátjuk, bébi!

- Bizonyítani akarsz? - Suttogtam fülébe, mire finoman a vállamba harapott utána pedig a szemembe nézett.

- Semmit nem kell bizonyítanom, édes – húzta végig hüvelykujját ajkaimon – mindketten tudjuk, hogy a következő órákban kinek a nevét fogod nyögdécselni ezekkel a csókolni való ajkakkal!

Imádtam mikor ezt csinálta.

Szeretem a romantikus, figyelmes és gyengéd Harry mindennapjait élni, de akkor vagyok csak igazán elemembe amikor ennyire felszabadult.

Mert akkor én is az leszek.

Vele.

~*~

Harry

Elképzelhető. De mondom, csak elképzelhető, hogy időben kellett volna szólnom erről az útról, ahogy azt az állásajánlatot is szóba hozhattam volna még amikor Amerikában voltunk. De egész egyszerűen nem vitt rá a lélek. Féltem, ha ezzel állok elő, esélyem sem lesz arra, hogy Daisy igent mondjon és eljöjjön velem ide vagy, sőt mi több összeköltözzünk.

Azt akarom, hogy közös életünk legyen. Komoly, felelősségteljes döntésekkel hiszen mindketten kinőttünk már az ostoba játszadozásokból. Tudom, hogy még nagyon sokat fogunk csalódni, ahogy azt is, hogy a nagy harcok még előttünk állnak de nem akartam egyedül végigcsinálni.

Ez egy kiváló lehetőség, kár lenne elhalasztanom, Daisy pedig itt is könnyűszerrel találna magának állást. Nem hiszem, hogy komoly akadályokba ütköznék.

Hacsak mi nem gyártunk magunknak.

Úgy tűnt a lány nagyon is ezen töri magát, ugyanis, bár nagyon is jól éreztük magunkat az este, reggel már hűlt helyét találtam magam mellett, égre- földre kerestem mire megtaláltam a hűtőre akasztott kis cetlit. Futni ment.

Komolyan nem tudom megérteni, miért futkározik folyamatosan ha itt van. Még a végén egy újabb barátommal tér haza és rájön, hogy sokkal jobb emberek élnek ezen a hatalmas sárgolyón, mint én. Nem kárhoztatnám érte.

- Daisy? - Pattant le mellém Gemma, miközben egy nagy adag kávé felett próbáltam magamhoz térni. Nem túl sok sikerrel.

- Futni van – kortyoltam bele anélkül, hogy leellenőriztem volna a hőmérsékletét így leégetve a nyelvemet. Szitkozódva toltam el magamtól az átkozott poharat, nővérem kárörvendő vigyora közepette.

- Hogy fogadta a hírt? - Tett le elém anya egy nagy tálat, tele mindenféle földi jóval, Gemma pedig felvonta a szemöldökét.

Hát igen. Még őt se tájékoztattam a fejleményekről.

- Állást kaptam a környéken, egy nagyon jó állást amit el is fogadtam – néztem rá – csakhogy pont előtte ajánlottam fel neki, hogy költözzünk össze, egy olyan bökkenővel, hogy nem szóltam róla, mik is lennének a terveim!

- Szóval végre hazaköltözöl? - Vigyorgott Gemma, és én sem állhattam meg mosoly nélkül.

- Nagyon úgy tűnik!

- Helyes – ölelt gyorsan magához, utána pedig elcsent egy pirítóst a tányéromról és alaposan megkente lekvárral – Daisy miatt pedig ne aggódj! Pár nap múlva már közösen fogtok házat nézni Londonban, erre a nyakamat teszem!

- Inkább ne – horkantottam fel – senki sem látná ma este a vacsoránál fej nélkül az ifjú arát!

- Kapd be Styles! - Mutatta felém a középső úját ám anya megrovó pillantását látva inkább mindketten az ételbe temetkeztünk.

Elmosogattam magunk után, és mikor végeztem lépett be az ajtón Daisy, frissen és üdén, úgy tűnt nagyon is kipihente magát. Vagy lehet csak a futás tett ilyen jót? Egyáltalán miért csak akkor látom futni, amikor itt vagyunk?

- Kérsz valamit reggelire?

- Nem köszi – vett el tőlem egy poharat és öntött bele némi vizet – már ettem az a nagy igazság!

- És gondolkodtál az ajánlatomon?

- Mármint, milyen ajánlatodon? Ha a költözésre gondolsz az kész tény, nem pedig ajánlat vagy ötlet!

- Daisy ne csináld ezt! - Kérleltem újfent, nem akartam elhinni, hogy megint itt járunk. A végén minden kezdődik előröl.

- Te ne csináld ez – mutatott rám ujjával határozottan – ugyanis nem emiatt vagyunk itt, a hétvége a nővéredről és a vőlegényéről szól, szóval akár be is fejezhetnénk egy kis időre!

Remek. A legjobb védekezés a halasztgatás. Egy ideig. Mert aztán minden csak sokkal rosszabb lesz, de azért belementem. Nem akartam vitázni, mert valahol igaza volt. Ez a nővérem hétvégéje.

- Oké – erőltetett egy mosolyt arcára – akkor ezt még megbeszéljük, amikor hazaértünk, vagy már nem is jössz vissza velem?

- Természetese, hogy visszamegyek – hárítottam – van még egy pár dolgom ott, és New Yorkban is lesz két kiállításom a jövőhét után, szóval igen. Vissza kell mennem!

A szőkeség ismét egy bólintással adta tudtomra, hogy rendben van. Még ha én nem is éreztem annak. Zavart, hogy nem mondja el, miként érez ezzel az egésszel kapcsolatban. Tudom, tegnap én voltam az aki más irányba terelte a beszélgetésünket, de ez azért mégis más.

Daisy megint előhozta a struccpolitikát, és ismét rajtam gyakorolja.

Ilyen van?

- Hé Daisy, tudod már mit veszel fel a mai vacsorához? - Jelent meg az ajtóban Gemma, természetesen mindig a legrosszabbkor. A megszólított elkapta rólam a tekintetét és nővéremre nézett.

- Sokkal inkább az a kérdés, hogy te mit veszel fel, Gemma!

- Már tudom, hogy miért imádom annyira – kacsintott rám a nővérem, én pedig csak a szemeimet forgattam. Nem is Ő lenne.

Figyeltem ahogy ezek ketten eltűnnek a nappaliban, egy nagy sóhajjal dőltem neki a konyhapultnak miközben arra gondoltam, hogy talán túl nagy fába vágtam a fejszémet.

Nem biztos, hogy ilyen hamar bele kellett ugranom egy „költözzünk össze” történetbe, mert mi lesz ha nem működik? Rájövünk, hogy mégsem illünk össze, és ott leszek megint egyedül.

Kétségbeejtőt a magány gondolata. Egy világ Daisy Blake nélkül.

Legalábbis az én világom nélküle.

Végigfutott a hideg a hátamon a gondolatra, amivel egyébként nem értem, miért játszottam el. Hiszen nem mondott semmit. Igaz dühös volt, de mindenki az lenne, ha csak így előállnának egy komplett „haditervvel” szóval tényleg időt kell adnom neki.

A kérdés már csak az, hogy mennyit.

A másik pedig, hogy hogyan fogom én azt kibírni.

Túl sokat vártam már ahhoz, hogy nemet kapjak.

Megint.

Bár ha jobban belegondolok, már kezdek belejönni.

Ki hitte volna?