Huszonhatodik rész - Fehér lovon érkezem

Halihó! 

Gyorsan érkezett a folytatás a sok-sok visszajelzés miatt! El sem hiszem a megtekintés számát! Köszönöm nektek, remélem tetszeni fog! :) 

Harry 

Nagyszerű volt az idő. A legtöbb amit tehettem pedig, hogy kiélvezem ezt az élményt mielőtt fejest ugrok az egyik legnagyobb őrültségembe. Már a reptéren éreztem, hogy gond van, de még nem mertem bevallani magamnak, hogy talán jobban is át lehetett volna gondolni ezt az egészet. Meg aztán nem akartam gyávának tűnni Zayn előtt, szóval inkább hallgattam.

A repülőn ülve miközben az említett személy édesdeden aludt a vállamon már rájöttem, hogy nagyon is jól ismerve a lányt, lehet jobban járnék ha inkább most kiugranék. Mármint a gépből. Ameddig még lehet. Ezt azonban mégsem mertem megkockáztatni, egyik lépésem követte a másikat egészen egy csinos kis szállodáig ahol végre saját szobám lehetett. Megjegyzem Zayn is az én számlámon „nyaralgatott”.

Felvontam szemöldökömet amikor félmeztelenül naptejjel a kezében, dudorászva mászott elő a fürdőszobából. Igazán önfeledtnek tűnt amíg én tökéletesen bepánikolva gubbasztottam az ágyán.

- Remélem nem gondoltad, hogy most uszikálni fogsz a delfinekkel Zayn!

- Csak a medencéig mennék – emelte fel kezeit egyből védekezőn, ám látva arckifejezésem visszakozott – vagy nem?

- Hát nagyon nem! Ha csak nem akarod bezsebelni az év önzetlen legjobb barátja címet! - Emeltem meg egy kicsit a hangom – nem azért vagyunk itt!

- Ne kapd fel a vizet seggfejkém! - Ült le az egyik fekete fotelbe és kényelmesen hátradőlve figyelte ahogy idegesen fel-le sétálok a szobában.

Egy kis idő után azonban úgy tűnt, hogy megunta a dolgot mert nagy sóhajjal kísérve lehunyta szemeit. Szívesen csatlakoztam volna hozzá de jelenleg egy igen súlyos probléma áll előttem. Pontosabban már nagyon rég így van, de valamilyen csoda folytán én úgy döntettem, hogy most kell ezt megoldanom.

Méghozzá így.

- Foglalnom kell repjegyet! - Nyögtem ki és megálltam a szoba közepén, Zayn csak bólogatott.

Csukott szemekkel.

- Jó ötlet haver, kicsit talán túl sok lenne, hogy elvidd egy útra de most kellően nyálas, elvégre te voltál a barom! De még micsoda, te szent szar!

- Nem sétarepülésre gondoltam! - Intettem le dühösen majd összevontam a szemöldököm – te baromnak tartasz?

Erre természetesen már az Ő szemei is kipattantak, és egy kínos vigyorral nézett rám.

- Hát persze, hogy nem! Én csak azt mondom, hogy talán szükséged lesz valami nagyvonalúbbra, mint egy csokor virág!

Fejemet fogva rogytam le az ágyra. Teljesen megsemmisültem. Még azt sem tudom mi a kedvenc virága!

- Jézusom, mit keresek én itt!

- Hát a megváltást biztosan nem! - Próbálta elviccelni Zayn, de most valahogy nem voltam vevő a poénjaira. Tökéletesen magamba fordultam. Hallottam ahogy motyog valamit a felöltözésről, meg arról, hogy eljön velem a városba ám nem érdekelt. Egyrészt mire ez a fiú elkészül az egy örökkévalóság plusz még egy óra és különben is, ez az én harcom lesz. Szóval meg kell oldanom.

Az esküvőn talán nem volt rá lehetőségem rá, hogy megmutassam mennyit változtam már. Nem ugyanaz az ember voltam akit évekkel ezelőtt abban a városban hagyott. Nem érte tettem, egyszerűen csak boldog akartam lenni, ehhez pedig el kellett engednem pár dolgot.

Köztük a „ nagy” csalódásokat.

Mert amikor hazafelé metróztam rájöttem, hogy hiába minden önvédelmi kísérletem, soha semmi nem fájt még úgy, mint az ahogy a megtört hangját hallottam a metróban. És nem mondta többet, hogy szeret.

Pedig mindketten így voltunk vele.

Csak épp én jobb szeretem megnehezíteni az életemet. Legalábbis elviekben.

Ahogy pedig végignézek magamon, és realizálom, hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok, határozottan állíthatom, hogy nem csak elviekben van így.

Mondjuk ki.

Nehéz eset vagyok.

Felpattantam az ágyról az ajtó felé lépdeltem, miközben komolyan eldöntöttem magamban, hogy ezen is változtatni fogok. Kezdetnek például megkeresem azt a személyt aki miatt itt vagyok és elmondom, őszintén, határozottan a miérteket is. Jobb lesz az elején tisztázni.

Még fül fellel hallottam ahogy az ajtó becsapódása után Zayn a nevemet kiáltozza, de nem érdekelt.

Mire visszajövök talán már talált egy jó úszótanfolyamot.

Mert egyébként nem érteném miért akart medencézni.

Vagy elfelejtette, hogy a karúszóit otthon hagytuk?

~*~

Egész délelőtt a várost jártam. Egyik kávét döntöttem magamba a másik után és talán jobb lett volna, a felhívom a lányt, de annyira bátor még én sem voltam. Így maradt a kukkolás. Ami így belegondolva igazán hátborzongatónak tűnt. Ennyit azonban megkockáztatok.

Bevallom, hogy nem teljes titokban folyt az akció. Lucy tudott erről az egészről, merthogy felhívtam előtte, megkérdezni, hogy merre is van pontosan Daisy.

Nem kellett sokáig biztatnom a válaszokért. Mindössze csak annyit kért, ne egyedül menjek haza. Remélem teljesíteni is tudom majd a kérését szóval tekintve, hogy napokon belül kezdődik a tavaszi félév az egyetemen, egész sok ember kóborolt még az utcákon.

Megjegyzem nagyon is önfeledten.

Én pedig egyre inkább kezdtem azt hinni, hogy nem ez volt a legjobb taktika amit választhattam.

Így a további felesleges perceket mentve az elpocsékolástól inkább fizettem és kezemben lassan kihűlő kávémmal sétáltam végig az úton. Az egyik kukába hajítottam a poharamat majd a kezembe vettem a fényképezőgépemet.

Fotósként tudtam, hogy minden lehetőséget érdemes megragadnom, szóval amikor új helyen jártam igyekeztem nyitott szemmel járni, most sem volt ez másképp. Tetszett a környék, a pezsgés az egész hangulat ami körülvett, szóval miért ne.

Pár kattintásba még senki nem halt bele.

Egyik kép követte a másikat és már talán egy bő óra is eltelhetett amikor az egyik utca végére értem. Lassan emeltem le a kezeimet.

Ha a szállodában megsemmisültnek éreztem magam akkor hazudtam. Az egész világ hazudott.

Ugyanis szemtanúja lehettem ahogy Daisy egy magas, nyurga srác kezét fogva sétál ki a moziból majd egy csókot nyom a srác arcára. Aki hálából túlságosan is nyálas romantikusan megpörgeti a lányt maga előtt.

Összepréseltem az ajkaimat.

Bármennyire is undorító volt a jelenet és túl mű is, én akartam ott lenni.

Én akartam fogni a kezét, csókot lopni tőle és megpörgetni mint valami idióta romantikus vígjáték főhőse.

Mégsem én voltam ott.

Helyette itt álltam, teljesen megkövülve, mint valami idióta barom és csak azért imádkoztam, hogy ne vegyen észre. Mert azt nem élném túl.

Amilyen gyorsan csak tudtam fordultam meg, és eredtem futásnak. Gyávaság volt. De nem tudtam mit tehetnék.

Azaz mégis, de azt hiszem azzal egy életre elástam volna magam. Pedig oda kellene mennem és annak a nyomoréknak a képébe vigyorogni. Már egy mosollyal többet érek annál a pöcsnél. Igen.

Ez lenne a helyes lépés.

Mégis a futást választottam.

Még akkor is ha ezúttal tényleg minden egyes idegsejtem tiltakozott.

Nem adhattam nekik feloldozást.

~*~

Talán még soha ilyen gyorsan nem kapkodtam össze a holmimat. Főleg úgy, hogy sikerült figyelmen kivűl hagynom Zayn rendíthetetlenségét. Ugyanis öt kerek perce, mióta visszaírtam a szobába veri az ajtómat. Már csak azon gondolkozom, hogy mikor hívjam a biztonságiakat, vagy ha nem én akkor valamelyik „szomszédom”.

- Muszáj úgy viselkedned, mint egy őrült tinédzser akinek szerelmi bánata van?

Nem válaszoltam. Erre újra csalódott kopogtatás jött válaszul.

- Harry, most komolyan!

- Nálam kimaradt a lázadó korszak, Zayn szóval itt az ideje, hogy pótoljam!

- Hát nagyon rossz az időzítés, haver!

- Nem érdekel! - Kiáltottam vissza majd azzal a lendülettel ki is nyitottam az ajtót. Ha egy dacos idiótát kell játszanom akkor megteszem. De nem fogok maradni és asszisztálni mások boldogságához. Teljen nyilvánvaló, hogy Daisy már továbblépett.

Csakhogy erről elfelejtett tájékoztatni.

Na persze nem mintha erre lenne valamiféle törvény, azonban mégis jól esett volna.

Nem.

Ez sehogy sem esett volna jól.

- Na idefigyelj, Harry Styles! - Rántott vissza a valóságba immáron sokadjára Zayn. Ellentmondást nem tűrve rángatott vissza, szabályszerűen lenyomott az egyik székbe és próbált nagyon dühösen kinézni. Megjegyzem nem túl sok sikerrel. Zayn nem tudott komoly lenni.

- Előre sajnálom a kölykeidet – haraptam ajkaimba, igyekeztem nem a képébe röhögni – nem hiszem, hogy bármelyikük is komolyan fog venni ezzel a képpel!

- Ha így haladsz neked meg gyerekeid sem lesznek!

- Majd veszek kutyát – rántottam meg a vállát – de most hazamegyek!

Megejtettem egy próbát a felállásra de megint visszanyomott. Csalódottan sóhajtottam fel.

Nem teheti ezt velem.

Kizárt, hogy kiskutya leszek. Ha egyszer nem kellek, akkor nem futok.

Ilyen egyszerű az élet, csak ezt sajnos sokan képtelenek átlátni és inkább tönkreteszik magukat.

Én nem így terveztem.

- Komolyan feladod azért mert megpuszilt valakit? Ne legyél már gyerekes, Harry! Daisy szeret téged és ezt kár tagadnia, a vak is látja!

Szomorúan mosolyodtam el. Talán régen így volt. Mára azonban nagyon is úgy tűnik, hogy ezek az érzések megkoptak, vagy elfelejtődtek. A legjobb pedig az lenne, ha én is elfelejteném. Mert akkor nem kéne emlékeznem minden egyes nap, hogy önsajnálatban élek.

Daisy már mást akar.

Elrontottam, túl későn érkeztem.

Ennyi a nagy történet.

- Nem így ismerlek! - Próbálkozott még mindig Zayn immáron mellőlem – tudom, hogy akarod Őt, szóval kár lenne tagadnod! Ha pedig most hagynám, hogy elmenj, megbánnád! Sőt pocsék barátnak tartanál!

Elmosolyodtam.

Tényleg nem ilyen vagyok.

Lassan de biztosan bólintottam. Azért nem kerek még a történetünk mert elrohantam az érzéseim elől. Most nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy másodjára is meglépjem ezt. Csak ezúttal az igazság elől.

Ugyanis azt még ki kell derítenem.

Nem alapozhatok csak ennyire. Hiszen én is tudtam, hogy milyen körülöttünk a levegő, az izzás még nem múlt el. Csak fel kell pezsdítenem.

Én pedig már tudom, hogy minden erőmmel ezen leszek. Kerüljön bármibe is.

Hatalmas vigyorral arcomon húztam elő telefonomat majd pötyögni kezdtem. Egy párszor töröltem ugyan, de a végére csak meg született az üzenet ami reményeim szerint egy teljes lavinát indít el. Méghozzá a legjobbat amit az emberiség láthatott. Ahogy a küldés gombra nyomtam Zayn arcára is kiült az bizonyos „ na mit mondtam” vigyor én pedig hátradőltem a székben, újra elolvasva az üzenetet.

„ Adj nekem egy randit Daisy Blake, és bebizonyítom, hogy jobb vagyok, mint az a nyálgép a mozinál ma délután!” 

Azt hiszem erre mondják, hogy hatásos belépő. 

Vagy legalábbis remélem.