2015. március 7., szombat

Huszonötödik rész - Merre tovább?

Sziasztok!

El sem hiszem, hogy már 14 feliratkozó van, és ennyi megtekintés! Hihetetlenek vagytok! Remélem tetszeni fog a rész! Visszajelzéseknek most is örülök! :)





Távolról hallottam a hangokat csak. A napfény természetesen most se nagyon hagyott aludni, viszont most még a nappaliból, jobban mondva azt hiszem inkább a konyhából jövő egyének sem azon igyekeztek, hogy kipihenhessem magamat. Hiába fordultam egyik oldalamról a másikra, nem lett jobb a helyzet. Szóval mit volt mit tenni, kénytelen voltam kikászálódni az ágyból.
A nappaliig vonszoltam magam, ahonnan rálátásom nyílt a hatalmas konyhára is. A sejtéseim tehát beigazolódtak. Angela egy halom edénnyel körülvéve ült a padlón és nagyon kétségbeesettnek látszott. Felvontam szemöldökömet, leguggoltam mellé.
- Remek – pufogott mérgesen – még téged is sikerült felkeltenem, bár megjegyzem nem tudtam,
hogy itthon vagy! Azt hittem Jared és te együtt töltöttétek az éjszakát!
- Jared és én csak barátok vagyunk!
- Hát persze szívem, meséld be ezt annak, aki valóban el is hiszi! Látod, hogy néz rád az a fiú?
- És én? Hogy nézek rá?
Erre ajkaiba harapott.
Angela időközben a legjobb barátnőm lett. Amikor megkaptam az ösztöndíjat tényleg nem akartam elfogadni, de miután nem lett volna miért a városba maradnom, egyből telefonáltam. Eric pedig rettentő készségesnek bizonyult. Amikor nem a suliban voltam, vagy az albérletemben amit közösen bérlek egy barátnőmmel akkor bármikor hazajöhettem. Akadt egy saját kis kuckóm. Én pedig rendszerint éltem az alkalommal.
Igazából annyira gyorsan történt mindent, de szerencsére nagyon is jól. A nagyszüleim tündéri emberek voltak, nyaranta két hétig az övék vagyok, és teljesen elkényeztetnek. Angela pedig az első gyermekükkel várandós azaz az én kis unokaöcsimmel akit már most imádok. Egy nagy család részese lettem, ez pedig biztonságot adott. Olyan biztonságot amit már régen nem tapasztaltam.
A közös vacsik, az idióta társasjátékok, kirándulások és természetesen a piszkálódások.
Apa és az én helyzetem is sokat javult.
Végigcsinálta az elvonót, és immáron több, mint két éve nem ivott, igyekszik rendbe hozni azt amit elvesztett. Még ha nem is fog menni teljesen. Bizalmat szavaztam neki, mert csak így van értelme ennek az egésznek. Hiszen egy család vagyunk, és ezt a köteléket sehogy sem tudom félredobni.
De nem is akartam.
Az egyetlen amit viszont tényleg akartam, az egy kávé lett volna. Ha már egyszer kaptam egy korai ébresztőt. Jared egy srác az egyetemről, pontosabban a baráti társaságomból. Tudom, hogy tetszek neki, és azt is, hogy komolyan próbálkozik. Azonban én nem tudom komolyan venni. Mindenki nagy értetlenségére. Egyszerűen, nem érzem azt, hogy nekem rá, vagy egy kapcsolatra szükségem lenne.
Amikor a múltheti esküvős akcióból teljesen nyilvánvaló, hogy még egy se veled se nélküled dolgon sem tudok átlendülni. Ennyi idő távlatából pedig ez már igazán szánalmas. De ez persze csak egy megjegyzés. Isten ments, hogy még az átlagnál is jobban alázzam magam.
Barátaim nagyon hamar lettek, pontosabban úgy fogalmaznék, hogy egész jól beilleszkedtem, munkát is találtam, a tanulás is rendben megy. Pár hónap múlva pedig végre kezemben tarthatom a papírokat.
Noha ez még csak a kezdet, de legalább már valami.
- Egyáltalán mit is akartál te itt csinálni? - Néztem körbe a csatatérre emlékeztető helyzeten, és segítettem neki felállni.
- Csak egy edényt kerestem, de nem találom...
- Tényleg?
- Igenis nem mindegy, melyiket választom!
- Ha te mondod – hagytam rá majd körbenéztem – inkább elmegyek zuhanyozni csak előtte mond meg, mi ez az éget szag!
- Te szent Isten! - Kiáltott fel rémülten és a sütőhöz lépett ahonnan egy feketére aszalódott csirkét húzott elő. Megköszörültem a torkomat, igyekeztem nem elnevetni magam.
- Nos – szólaltam meg aztán megtörve a csendet – legalább nem mondhatjuk, hogy nem sütötted át jól!
- Utállak!
- A csirkét vagy engem? - Kérdeztem immáron nevetve, miközben a füstölgő maradványokat szemléltük.
- Mindkettőtöket – mondta végül – a legjobb lesz ha te letusolsz én pedig rendelek valami kaját!
- Aztán eltemethetjük ha gondolod – ajánlottam még mindig vigyorogva.
- Akkor adok egy lapátot és szépen hord el magad Daisy! Egyenesen a fürdőbe! - Kiáltott utánam immáron mosolyogva, én pedig eleget téve a kérésnek magára hagytam őket.
Szegény csirke.

~*~

- Szóval azt mondod, hogy nem feküdtetek le egymással? - Érdeklődött megpróbálva semlegességet erőltetni hangjára Ella. Szőke hosszú haját a háta mögé dobta és szemtelenül flörtölt a pincérrel.
- Még csak nem is csókolóztunk – ismételtem újból magam. Nem értem ezt az egész felhajtást körülöttünk. Jared és én nagyon jó barátok vagyunk. Se több, se kevesebb. Ez minden. Legalábbis a részemről, azzal pedig, hogy esetleg a fiú esetleg többet akar érezni, nem vagyok hajlandó foglalkozni.
- Te tudod – kavargatta szívószálával poharának tartalmát – de jók lennétek együtt!
- Marhára – forgattam a szemeimet – másra sem vágyok, mint a tökéletes életét élni! Nem akarom én ezt drága, inkább beszéljünk arról, hogy meddig bűvölöd még azt a szegény srácot? Szerintem már a bugyidat is lehúzta rólad képzeletben!
- Nos – állt fel a székről – határozottan jobban tenné, ha nem csak a képzeletében vetkőztetne – azzal rám kacsintott majd szó nélkül a fiúhoz sétált.
Nem volt könnyű lakótársat találnom, hiszen még nem kezdődött el új év, nem voltak új elsősök, és a klikkek is megalakultak már. Viszont Ella más tészta volt. Egy nagyszájú, belevaló lány aki imádta az életet és igazából mindent ami vele járt.
Legyen az jó vagy rossz.
Vette az akadályokat, alkalmazkodott és ennyi a nagy történet.
Ha pedig kellett megvédte magát. Erre egész gyakran szüksége volt, a gyönyörű szőke haja, és bikinimodelleket megszégyenítő alakja miatt gyakran a közutálat vagy mocskolódás tárgyává vállt. Csakhogy. Ezt a lányt nem cukorból faragták.
Ella jogot tanult egy népes család legkisebb tagjaként, ha akadt szabadideje akkor önkénteskedett valamerre, pörgött vagy ahogy a mellékelt példa is mutatja: falta az életet.
- Úgy látom ma este megint egyedül leszek – vettem a kezembe a srác telefonszámát amikor a lány visszatért és arcán széles vigyorral foglalt helyet mellettem.
- Rosszul látod – tolta el kezem amikor oda akartam neki adni a számot – ugyanis téged akar!
Köpni – nyelni nem tudtam.
- Hozhatok még valamit a hölgyeknek? - Lépett mellénk az említett fiú és egyenesen rám mosolygott – akkor benne vagy egy vacsiban?
- Nekem van barátom! - Nyögtem ki aztán pár perc csend után, fülig pirulva – szóval azt hiszem nem!
- Ella azt mondta, hogy senkid sincs – értetlenkedett, én pedig szúrós szemmel néztem barátnőmre. Miért kell ezt tennie velem?
- Igazán?- Kelt a saját védelmére Ella – és akkor mégis hogy néz ki az a híres barátod?
Azt hiszem lehetett hallani a fogaskerekeket mozgását a fejemben.
Afelől biztos lehet, hogy ki fogom húzni a végrendeletemből.
- Nos, Ő nagyon – próbáltam keresni a szavakat, nem túl sok sikerülni. Nem igazán vagyok az a vizuális típus – ő nagyon, nagy és bátor, valamint erős! Igen ez az! Fél kézzel felemel egy padot úgy, hogy még én is rajta vagyok!
Heves bólogatással igyekeztem csak még hihetőbbé varázsolni az alakításomat.
Azonban csak mélytengeri csend fogadott.
Nos igen. Talán az a pados dolog túlzásnak bizonyult.
- Akkor biztos csak félreérthettem valamit – ingatta a fejét, én pedig csak helyeselni tudtam. Gyorsan fizettem, egy busás borravalót is magam után hagyva, majd megragadtam barátnőmet és már ott sem voltam.
Viccel velem ha azt hiszi megúszhatja.
- Most komolyan, Daisy! - Nevettet ki hangosan – fél kézzel felemel egy padot! Mi ez a szar duma? Mióta megismertelek nem láttalak senkivel!
- Azért mert nem akarok senkit, Ella!
- Igen, mindig ezt mondod – húzta el a száját – de ez a legnagyobb hülyeség amit valaha halottam! Az ember társas lény! Szükséged van...
- Az egyetlen amire szükségem van az, hogy kiszállj ezekből a dolgaimból te nőszemély! Jól vagyok, csak engedd, hogy én intézkedjek!
- Hát jó – egyezett bele de azért fenyegetőm felém emelte ujját – de csakhogy tudd! Nem hagyom annyiban a dolgot!
- Valahogy sejtettem!
Ha tökéletesen beleegyezett volna, akkor az nem is Ő lenne. De nem baj.
Pont ezért szerettem.
És ez így volt jól.
Azt hiszem.

~*~

Harry

Kótyagos fejjel járkáltam a lakásban. Még mindig alig találtam meg valamit, pedig már több éve, hogy itt élek. Miután Daisy elment, nem tudtam a régi otthonomban maradni szóval eladtam a házat, vettem egy másikat. De az sem volt az igazi. Tehát inkább utazgattam.
Majd egy teljes évet bejártam az Államok minden zugát, de úgy sem éreztem magam könnyebbnek. Csak még nagyobb baromnak. Nagy volt a kísértés, hogy elmenjek hozzá és mindent bevalljak de féltem.
Hogy mitől?
Azt még én magam sem tudom. Hiába hozakodtam elő a szarabbnál szarabb indokokkal, meg kivételekkel és miértekkel, semmi sem változtatott a tényeken. Szerettem a lányt. Sőt azt hiszem még mindig szeretem, fontos nekem és valójában csak ennek kellene számítania.
De ahelyett, hogy a karjaimban tartanám és minden reggel vele ébredhetnék az ország másig végén él, látszólag tökéletesen boldogan, míg én sikeresen magamra borítom a reggelinek szánt kávémat.
Szitkozódva tébláboltam el a fürdőszobáig. Kopogás nélkül nyitottam be.
Vesztemre.
- Zayn a picsába is már! - Kiáltottam dühösen azzal a lendülettel pedig ki is hátráltam.
Annyiszor megmondtam már neki, hogy reggelre tüntesse el a nőcskéit a lásból. Mégsem tette.
Eredetileg egyébként csak pár hétre jött. Látogatóba. Azután pedig úgy döntött marad. Én pedig botor módon felajánlottam neki, hogy amíg nem talál valami normális lakást beköltözhet hozzám.
Na itt rontottam el.
Ennek ugyanis már fél éve.
Fél éve pedig majdnem minden hétvégén felcipel magához valakit, olykor hétköznap is, nagy örömömre pedig olyan kellemetlen helyzetekbe keveredhetek így, hogy rájuk nyitok amikor azok épp a zuhanykabin alatt estek egymásnak.
Hanyagul ledobtam az ingemet a földre, és egy másik után kutattam, és egy új kávét melegíttem.
Zayn és a kis vörös ép akkor búcsúzkodtak.
Felvontam szemöldökömet amikor bezárta a lány után az ajtót.
- Most mi az? - Vigyorodott el és hanyagul hajába túrt – mások kopogni is szoktak!
- A saját házamban vagyok! - Emlékeztettem finoman – egyébként ezt a lányt már láttam itt! Lemaradtam valamiről és a nagy Zayn Malik szívét is elrabolták végre?
- Nagyon helyes lány - húzta maga elé a kávémat majd kortyolgatni kezdte – de nem annyira, mint a te szívfájdalmad!
- Nem tudom miről beszélsz!
- Hát persze, hogy nem – forgatta a szemeit Zayn – gondolom Daisy sem tudja! Egyszerűen parázslik körülöttetek a levegő haver! Már rég egymásnak kellett volna esnetek és boldogan élni amíg meg nem haltok!
- Tekintve, hogy erre esélyem sincs, úgy tűnik ezúttal a mese csúnya véget ér! De semmi baj! Tedd ki a tizennyolcas karikát és így nem a miénk a felelősség ha esetleg valaki megsérül a horrort látva!
- A ti dolgaitokat inkább a vígjáték kategóriába sorolnám – tette le az immáron üres csészémet – miért nem mész utána?
- Parancsolsz? - Meresztettem rá nagy szemeket – és mégis hogy gondoltad? Csak úgy állítsak be az ajtaján egy nagy csokor virággal?
- Kezdetnek küldhetnél neki mondjuk, de ha engem kérdezel sokkal romantikusabb lenne ha felülnél a legközelebbi gépre, és elvonszolnád hozzá a csontos segged, hogy megbeszélhessétek!
- Az én seggem nem csontos! - Kértem ki magamnak.
- Látom a lényeg megvolt – sóhajtott fáradtan, majd komolyra váltott – nézd Harry, még a vak is látja, hogy szereted Őt, hiába próbálod meg játszani a macsót! Tehát hagyd ezt abba és szerezd meg a lányt!
Mikor lett ez a srác ilyen bölcs?
- Valami volt a kávémban, igaz?
- Mi? Nem! - Nevette el magát – szedd össze a holmidat Styles, és induljunk!
Komolyan ez lenne a legjobb megoldás? És ha ezzel mindent tönkreteszek?
Ezer és egy kérdés cikázott a fejemben.
De úgy voltam vele, ha meg sem próbálom akkor ismét hibázni fogok. Addig kell ütnöm a vasat amíg forró. Az esküvőn látottakból pedig még, bármilyen hihetetlen is de nincs lejátszva a mecs.
Szóval miért ne?
- Te is jönni akarsz?
- Naná! Imádom a boldog befejezéseket, hiszen ismersz!
- Nem úgy volt, hogy lakás után kajtatsz? - Vettem elő bőröndömet, ahogy Zayn is a sajátja után ment. Kérdésemre csak megrántotta a vállát.
Jellemző.
Azt hiszem már soha sem szabadulok meg tőle, de Isten lássa lelkem. Ha bejön ez az egész, örökké hálás leszek neki és ha kell még én fogok elköltözni.
Csak legyen kivel. 

4 megjegyzés:

  1. Drága Szófi!

    Tudom, hogy kérted, hogy ne kérjek folyton bocsánatot, de mar a lelkiismeret furdalás, mivel már ezer éve nem írtam neked semmit, pedig már a második évad is elkezdődött.
    Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire is imádom ezt a blogot. Megnevettet, olykor megsíratatt, elálmodoztat (?) (Van ilyen szó? ) :D Egyszerűen fantasztikus, imádom Daisy beszólásait, ahogy állandóan valamivel beég. Egyszerűen minden apró cselekedete mosolyt csal az arcomra, de nem csak ő, hanem Harry is. Őszíntén szólva megijedtem az előző részekben, hogy Daisy ennyire elutasítja Harry-t. Kíváncsi leszek, hogy hogyan sikerül visszaszerezni-e a lányt. :D Képzeld, múltkor azon agyaltam, hogy vajon mit is tervezel és a gondolataim egy tök sablonos folytatást tervezett, de utána elkönyveltem: "Áh, ugyan ennél nagyobb duranás lesz, és nem ilyen kis sablon". Nem tudok mit mondani, nagyon vártam már a részt. Fantasztikusan írsz, szintem bele tudom minden szituációba élni magam. :) <3 Izgatottan és tűkön ülve várom a folytatást. :) Sokszor ölel:


    Chixi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Chixi!

      Akkor nyugodtan kérj ha úgy jobb! :D Én mindenesetre mindig örülök ha látlak itt! :)) Mert én meg nem tudom elmondani mennyire imádom az olvasóimat! Köszönöm szépen a sok-sok dicséretet mindig igyekszem valami jóval előhozakodni nektek, és nem sablonosítani, de ha mégis akkor majd szóljatok rám! :D
      Köszönöm- köszönöm- köszönöm! Én is alig várom a folytatást, hogy ilyen szép megjegyzéseket olvashassak, mint a tiéd!
      Szofi :))

      Törlés
  2. Nagyon Teszik sztori :)) alig várom kövi részt és remélem össze fog jönni Harry és Daisy <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök neki, hogy tetszik! :D Nos, majd meglátjuk! :)))

      Törlés