2015. április 25., szombat

Negyvenegyedik rész - Dupla dupla




Pár hét elteltével, egy egész rohanós napra ébredtünk. Ugyanis ma van Gemma esküvője ami csak egyet jelent. Letudom az utolsó bemutatkozó köröket a nagyobb család előtt. Csak azt sajnálom, hogy ezt egy álcázott bálnaként kell megtennem. Harry nehezen ment bele, hogy én is részt vegyek a jeles eseményen, így akadt is egy nagy vitája a nővérével amit aztán Gemma vőlegénye csitított el. Tekintve, hogy engem figyelmen kívül hagytak. Megint.
Nem is értem ezt a logikát. De komolyan.
- Segítenél kérlek? - fordítottam hátat kedves barátomnak aki épp a nyakkendőjét igyekezett megkötni. Megjegyzem nem túl sok sikerrel. A ruhám utolsó gombját kellett begombolnia. A műveletet végignéztem a tükörbe amikor pedig végzett elhúztam a számat.
- Mi a baj?
- Úgy érzem magam, mint egy bálna – mutattam a nagy hasamra – és nem rajongok az esküvőkért sem, főleg így!
- Gyönyörű vagy Daisy! - Nevette el magát Harry és már nyitottam is volna a számat, hogy ellenkezzek de megelőzött – nyolc hónapos terhes vagy, ikreket vársz, a fiainkat! Szóval kérlek ne próbáld meg nekem bemagyarázni az ellenkezőjét mert nem fogok rád hallgatni!
- Igenis őrmestere – csókoltam meg gyorsan, befejeztem helyette a nyakkendőjét – mondtam már, hogy szeretlek?
- Ma még nem, szóval kezdtem is hiányolni!
Újabb csókokba forrtunk össze és valószínűleg sokáig így is maradtunk volna ha Ella nem ront be az ajtón. Kezében Harry egyik fényképezőgépével.
- Ne most kezdjetek enyelegni, drágáim! A menyasszony a fejünket veszi ha nem érünk oda hamarabb és te – mutatott a fiúra – nem készítesz pár képet a csodálatos dekorációról!
- Amivel megjegyzem tegnap éjfélig bajlódtak!
Harry erre csak elfintorodott de bólintott. Felkapta a zakóját és sietősen távozott. Összepakoltam egy kicsit a szobába, igyekeztem nem idegeskedni de nehéz volt. Egy kicsit furcsán is éreztem magam, a babák odabent egész aktívak voltak.
Mivel még akadt időnk az indulásig úgy döntöttem elnyúlok az ágyon, elvégre én már határozottan készen álltam. Igazság szerint bármire.
Csodaszép időnk volt, szinte érezni lehetett a napsütést a levegőben, nem hiszem el, hogy annak a két bolondnak még sikerült ez is kifognia. Örültem nekik. Valójában csak most jöttem rá, hogy boldogság függő ember vagyok.
Még ha ez egy kissé veszélyessé is teszi az életünket, hiszen nem kaphatunk mindig csak jót. De érdemes körbenéznünk, mert olyan nincs, hogy semmi sem akad. Nem lehettem ott édesapám temetésén, Harry viszont itt volt velem és támogatott. Tényleg mindenben.
Eric és Angela sem volt ezzel másképp. Tudtam, hogy nagyon szomorúak mégsem kesereghettek örökké hiszen ott volt nekik az új családtag.
Jonathan Blake és anyukája nagyon jó egészségnek örvend. Egész nagy baba lett, ahogy Lucy babája is, igaz a kis hercegnője Cassidie a vártnál kicsit korábban érkezett.
Nem tudom miért történik minden így egyszerre.
Mint valami nagy és tömény vattacukor de élvezem a kilátást. Kényelmesen a fotelből. Ha pedig valaki pár évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy ilyen nagy és jelentőségteles dolgok fognak történni az életemben, kinevetem.
Botor módon.
Nem látunk előre, kár is erőlködnünk. Csak lépést kell tartanunk a jelennel és akkor minden rendben lesz. Mert nem minden történik a nagy és okos forgatókönyvek szerint. Az elvárásaink hibásak lehetnek, néha félve nézünk a lehetetlen felé. Pedig nem kellene.
Én azt mondom bele kell vágnunk.
Bármilyen nagy lépést vagy döntést hozunk meg ezzel. Nem szabad figyelni az állandó akadékoskodásra, a sok földön ragadt gondolatra. Ha úgy érezzük meg kell lépnünk akkor tegyük azt.
Csak magunkra hallgassunk.
Talán, ha erre hamarabb rájövök nem kellett volna azt a kis kitérőt tennem. Igazából egyikünknek sem. De akkor lehet, hogy nem lennénk most itt. Szóval nincs okom panaszra. Az élet úgyis elrendezi a dolgokat.
Pontosan úgy ahogy Ő szeretné.
Alkalmazkodni pedig nem is olyan rossz dolog.
Azt hiszem.

~*~

Nem igazán akartam elrontani senki nagy pillanatát, de kezdem úgy érezni, hogy az ikrek nagyon is világra akarnak jönni. Még úgy a mai nap környékén. A görcsök elviselhetőek, nem jönnek túl gyakran, pontosan tudom, hogy ez a dolog nem megy egyről a kettőre szóval inkább megtartottam magamnak az aprócska titkot. Egészen a ceremónia végéig.
Ami egyébként mesés volt.
A menyasszony elragadóan nézett ki, annyira légies és könnyed volt a ruhája, a haja. Azt hiszem mindenki elérzékenyült egy kicsit. Különösen a vőlegény, és ugyebár Harry. Meghitt családi szertartás volt, jó pár baráttal a pap hangja kellemesen töltötte ki a teret. Rajtam túl még öt másik koszorúslány akadt. Harry igyekezett minden pillanatot, legalábbis minden fontosabb pillanatot megörökíteni. Köztük az én kamu mosolyomat.
A nagy tankönyvek hiába írnak a fájdalomról, egy szó sem fejezi ki, hogy mit is érzek pontosan.
Vagy, hogy mit érezhetett Harry mikor megragadtam a karját. Alig kísértük ki a násznépet. A friss házasaink hálás ölelgetésbe kezdtek, mindenkit biztosítottak, hogy nagyon örülnek amiért sikerült eljönniük.
- Mi a baj? Rosszul vagy?
- Nem – lihegtem – csak azt hiszem szülök...
- Mi? Mármint most? - Kerekedtek el a göndör srác szemei – de hát még van...
- Tudom, hogy még van időm, Harry de ez nem így megy!
- Igen -bólogatott össze-vissza kapkodva a fejét – akkor én most mit is csináljak, mármint....egek, pánikolni fogok!
- Csak azt ne kérlek! - könyörögtem, mert az most tényleg nem hiányzott – inkább hozd a kocsit és menjünk a kórházba!
Meg se várta amíg befejezem. Helyette inkább elrohant de azt hiszem pont a rossz irányba. Nem ott parkoltunk.
- Miért rohangál, mint pók a falon? - Lépett mellém Zayn és Ella párosa.
- A kocsit keresi, ugyanis akadt egy kis dolgunk...
- Mégis mi olyan fontos, pont most?
- Az ikrek – böktem hasamra – világra szeretnének jönni, de ígérem ha itt lesznek megtanítom nekik, hogy nem illik egy esküvőről csak úgy elrohanni!
- Daisy, most ugye csak szórakozol?
- Nem baszki – nyögtem fel fájdalmasan – úgy nézek ki?
- Te szent szar – szitkozódott Zayn, pont akkor amikor Harry hatalmas robajjal, féknyikorgással állt meg a templom előtt és fittyet hányva minden szabályra ugrott ki a kocsiból, egyenesen hozzám sietett. Ezúttal senki figyelmét nem kerülte az aprócska jelenetünk.
- Bocsi – villantottam egy erőltetett mosolyt Gemma felé – de azt hiszem valami közbe jött!
- Valami? - Méltatlankodott Harry – beviszem a kórházba, apuka leszek!
Istenem.
Miért ilyen gyerekes még mindig?
Legszívesebben fejbe kólintottam volna de inkább hallgattam és tűrtem az egyre sűrűbben érkező fájdalmakat. De most komolyan.
Muszáj ezt pont így kivitelezni?
Tudtam, hogy nem életem legkellemesebb órái lesznek, de a kórházba érve csak még jobban rám ijesztettek. Igen. Én is tisztában voltam vele, hogy a nyolcadik hónapban nagyon kockázatos szülni de mégis mit tehettem volna?
Dr. Swan még nem volt bent, megígérte, hogy siet de mindenképp beletelik egy kis időbe amíg beér.
- Harry – fogtam meg a kezét – ígérd meg, hogy minden rendben lesz!
- Mondok neked valamit – ült le mellém és odaadott egy pohár vizet – ezt én már rég megbeszéltem a fiúkkal! Nem okoznak csalódást nekünk, hidd el!
Elnevettem magam, fejemet a párnára hajtottam. Igyekeztem tartani magam a fájdalom miatt.
- A fiúk... - lihegtem pár perccel később – még nevet sem választottunk nekik, mégis milyen szülők leszünk mi?
- Ezen már én is gondolkoztam – bólintott – szerinted utálnának ha egy ideig egyes és kettes babának neveznénk őket?
- Harry – kiáltottam rá – nem tehetjük ezt!
- Igaz – hümmögte – ennél rosszabb már csak az lenne, ha összekevernénk őket, ami ugye nem történhet meg?
- Nem tudom – nyögtem fel – a kisbabák annyira egyformák!
- Talán rájuk írhatnánk...
- Harry!
- Tudom, tudod? - Simította ki hajamat a homlokomból – annyira szeretlek!
- Én is szeretlek!
- Pont ezért gondoltam arra, pontosabban már napok óta ezen agyalok, hogy nagyon elrontottam a dolgot! Méghozzá azzal, hogy hallgattam rád!
- Mi? Harry, csak most ne veszekedjünk, kérlek!
Még mielőtt folytathatta volna lépett be az ajtón a mindig mosolygós doktornő, akiért most hálát adtam az égnek, hogy itt van. Egy gyors vizsgálat után kiderült, már ha a tényleg nagyon sűrűn jövő fájások erre nem figyelmeztettek volna eléggé, hogy bizony-bizony hamarosan a karjainkban lesznek a gyerekeink.
- El kell sietnem valahova – suttogta Harry, én pedig komolyan nem akartam hinni a fülemnek. Pont most? Valószínűleg ezt láthatta az arckifejezésemen, de azért egy gyors csókot nyomott és elrohant.
- Hát ezt nem hiszem el – suttogtam magam elé.
Mert tényleg így volt.
Ez egy sűrű nap. Annyi szent.

~*~

Harry


Azt akartam neki mondani, még mielőtt lepisszegett volna, hogy el kellett volna vennem feleségül. Hozzám kellene tartoznia minden formaság és papír alapján ami csak létezhet a földön ha már egyszer világra hozza a gyermekeimet. A közös fiainkat.
De még semmi sincs veszve.
Tudtam, hogy van a kórháznak egy kis kápolnája, szerencsémre pedig a papot is ott találtam. Lehet, hogy egy kicsit meg volt lepve amikor pontosítottam mit is szeretnék, de velem tartott.
Daisy arca megfizethetetlen volt.
- Azt hiszem itt egy gyorsított eljárásra lesz szükség – mondta a negyvenes éveiben járó férfi amikor felmérte a terepet.
- Még előbb meg kell kérnem a kezét, atyám!
- Parancsol?
Nem foglalkoztam vele. Helyette Daisy ágyához léptem. A nővérek már sürögtek- forogtak szobában.
- Mi ez az egész, Harry – Nézett rám – ha nem tűnt volna fel, éppen szülni fogok!
- Igen – mosolyodtam el, csodáltam a bátorságát – de előbb, vagy sokkal inkább közbe kérlek gyere hozzám feleségül!
Erre megállt az idő a szobában. Mindenki minket figyelt, igaz tapintatosan igyekeztek elfordulni.
- Pont most? - Kérdezett vissza, nekem pedig komolyan kihagyott egy ütemet a szívem amíg a válaszra vártam – igen, hozzád megyek!
Elvigyorodtam.
- Tényleg gyorsan fiatalok, mert ezek a babák nagyon meg akarnak születni! - Figyelmeztetett a doktornő, mire a pap is összekapta magát.
- Akkor talán kihagynám a formaságokat...
- Azt megköszönném – hálálkodott fáradtan a nő akit mindennél jobban szeretek, kezét az enyémbe csúsztatta.
- Harry, akarod-e feleségedül az itt megjelent... - pillantott kíváncsian Daisy felé. Ja igen. A nevét el is felejtettem.
- Daisy Blake – pihegte egy újabb fájás után a lány.
- Igen, akarom! - Előztem meg a férfit aki egy vigyorral nyugtázta a dolgot.
- És te, Daisy Blake...
- Igen, a fenébe is, mocskosul akarom! - Kiáltott fel – annyira utállak Harry Styles!
- Akkor az itt megjelent tanúk és Isten színe előtt, a rám ruházott hatalommal férjnek és feleségnek nyilvánítalak titeket! Megcsókolhatjátok egymást!
Puha ajkai megnyugvást jelentettek számomra, édesen csókolt, az ereimben pedig vér helyett színtiszta boldogság keringett. A háttérből halk taps hallatszott.
- Engedjék meg, hogy elsőként gratuláljak – szakított félbe minket a doktornő – de azt hiszem az ünneplést egy kicsit félre kell tenniük, ugyanis itt az idő!
Daisy arcára néztem, a lány...pontosabban immáron feleségem lelkesen bólintott. Én is így tettem.
A karjaim között akartam tudni a fiaimat.


~*~

Mindenem remegett.
A kezeim, a szívem az elmém. De a lelkem utolsó szeglete is, és azt hiszem a boldogság volt a ludas. A kedves családom persze nem bírta ki, hogy ne jöjjön be.
Alig három óra elteltével, miután a kórházba érkeztünk megszülettek a fiaink.
Éppen és egészségesen.
Náluk jobban már csak az édesanyjuk volt. Egy gyors csókot nyomtam Daisy homlokára és kiléptem a folyosóra, hogy behívjam az egybegyűlteket. A szüleimet és az Ella- Zayn párost. Sajnos az ifjú pár mégsem hagyhatta ott a násznépet. Talán majd később beugranak.
- Bemutatom nektek a Styles családot – léptem eléjük – legfiatalabb tagjaink Michael aki kerek öt perccel született hamarabb testvérénél és Shean, továbbá a feleségem Daisy Styles!
- Mi? - Kapta rám a tekintetét anya – a feleséged?
- Nos igen, tudtad, hogy a kórházaknak akad saját papjuk?
- Gratulálok haver – ölelt meg Zayn – gyönyörű családod van!
Nos igen.
Náluk szebb embereket soha nem találtam volna. Minden rendben volt. És lesz is. Így kerek a történetünk. A fiaink Daisy karjában pihentek Ahogy pedig elnéztem őket arra gondoltam, milyen kiszámíthatatlan az élet.
Sokszor vesz el, a veszteségeink pedig komoly fájdalommal járnak.
De ha ad.
Azt mindig nagy kanállal teszi.
Hiszen így igazságos.
Erre nincs is jobb bizonyíték mint a két sötétbarna hajú kisfiú, akik szeretni jöttek erre a világra.
Szeretni és szeretve lenni.

Mint, mindenki. 

4 megjegyzés:

  1. Drága Szofi!

    Örömmel jelentem, visszatértem! Olvastam az előző részeket és juj, annyira aranyosak. Most, hogy ebben a részben felsoroltál mindenkit, rájöttem, hogy mellék szereplőként mennyire is fontosak voltak ebben az egészben. :) Egyébként a címet meglátva hirtelen azt hittem, hogy "dupla, dupla", hátha 2 babát még nem vettek észre és Harry-ék 4-es ikreket vártak volna. Kíváncsi lettem volna, hogy Anne ugyanúgy reagált volna e, mint, amikor Harry közölte, hogy a felesége lett Daisy. Annyira megmosolyogtatott ez a rész is. Harry iszonyú édes volt, ahogy azonnal a kocsi után rohant, majd a kórházban összeházasodtak a lánnyal. Jaj, nem akarom, hogy vége legyen. :( Apropó, csak nekem van olyan hatása, hogy a részek utolsó pár sorában - mostanában - valamelyik One Direction dalból idézel. (Itt gondolok a mostani részben a "Szeretni és szeretve lenni" sorra). Vagy így is van kitalálva? :) Ne haragudj, hogy ilyen kis hülye vagyok. :D Kíváncsian várom az utolsó részt és az epilógust. De szerintem, ha vége lesz is még azután is sokszor leszek itt vendég. :) Egyébként tervezel valamit a blog után? Mármint indítasz új blogot, ha szabad tudnom? :)
    Sokszor ölel:


    Chixi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia drága! :)

      Nagyon örülök, hogy újra itt látlak és annak is, hogy tetszettek a részek. Féltem egy kicsit a tömény vattacukor hatás miatt! :D Haha, négyes ikrek! Na az lett volna még szép, de nem rossz gondolat! :) Igyekeztem hű maradni a karakterekhez, és igen tényleg fontosak voltak a mellékszereplők habár ebben a részben lehetett volna még kit felsorolni, de talán ami késik nem múlik! Remélem a befejezés is tetszeni fog! :)
      Természetesen tervezek új blogot, már megvan az alapötlet szóval ha minden jól megy, május második hetének hétvégéjén talán el is rajtol! :) De a prológus elképzelhető, hogy hamarabb is felkerül majd! :) Remélem oda is velem tartasz majd!

      Szofi :))

      Törlés
  2. Nagyon Jó lett Imádtam alig várom utolsó részt :DD <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm drága! :D Igyekszem majd vele ígérem! :D

      Törlés