Sziasztok!
Remélem nem baj, amiért hamarabb érkezett a rész, remélem tetszeni fog, és pár véleménynek örülnék ám! :)
Ha van kedvetek csatlakozhattok az "igen népes" facebook csoportba is (itt), ahol a minap megosztottam pár részletet a folytatással kapcsolatban is.
Lüktető fejfájásra
ébredtem, mintha minden porcikám az élet ellen tiltakozott volna,
ami azért egy kicsit nevetséges volt, tekintve, hogy nincs okuk
panaszra. A napját se tudom mikor pihentem utoljára ennyit.
Bevallom szükségem volt rá, ez az egész világ kezd túlnőni
rajtam. A gyomrom hangos tiltakozásba kezdett a víz után, így
inkább úgy döntöttem megnézem honnan érkezik ez az
íncsiklandozó illat. Ami talán a reggeli lenne. A gyomrom még egy
hangosat kordult.
Add Uram, hogy
tényleg kaja legyen.
- Jó reggelt –
köszöntött anya arcán egy nagy mosollyal, miközben egy-egy
tányérra csúsztatott némi rántottát az asztalon pedig már ott
figyelt néhány pirítós, vaj, lekvár, sajt és kávé. Minden
amire vágytam most. Mosolyogva köszöntem én is, és leültem az
egyik székre. Anya ma sokkal jobb színben volt, pirospozsgás volt
az arca, a szemei élettől csillogtak és hasonlóan hozzám
kipihentnek tűnt.
- Nem kellett volna
ennyi mindent csinálnod – néztem végig a kisebb Kánaán szerű
ételhalmon az asztalon. Rendszerint magamba tömök pár kanál
müzlit vagy két harapás pirítóst megfejelve egy nagy bögre
kávéval és már ott sem vagyok. Tudom, tudom. A reggeli a nap
legfontosabb étkezése, csakhogy a reggelek a napjaim
jelentéktelenebb részei. Anya persze folyton eltúlozta, azt hiszem
ezt akarja most visszahozni.
- Túl vékony vagy
Daisy – rázta meg a fejét miközben megvajazott egy pirítóst.
Felvontam a
szemöldököm. Az egyedüli vékony, az Ő volt. Nem pedig én.
Mindenesetre nem akartam további vitákat, így inkább én is enni
kezdtem. Mindenféléről kérdezett, de a legtöbb kérdés az
iskola miatt volt, biztosítottam róla, hogy rendesen haladok a
tanulással, ami egyáltalán nem igaz, de nem akartam, hogy
aggódjon, vagy azt képzelje, hogy bezár a szobámba és arra
kényszeríthet, hogy ne menjek dolgozni.
Persze mindenre
lehet kifogásunk, de gondoskodnom kell róla. Mindent kézben
tartok.
Az eredményei
szépen javulnak, az orvosa szerint rendben halad a kezelésekkel és
talán pár hónap múlva már el is hagyhatja azokat. Ez
megnyugtatott, akkora boldogsággal töltött el, hogy amikor
megzavartak minket kopogtatással, ki sem akartam nyitni az ajtót,
kényelmesen nyújtóztam a székbe, amíg anya természetesen egyből
felpattant és mire észbe kaptam már az apám állt a küszöbünkön.
Ismét részegen.
Természetesen.
- Hagyd anya, majd
én elintézem – pattantam fel egyből a helyemről, két lépéssel
átszeltem az aprócska teret, hogy aztán ellentmondást nem tűrve
toljam félre anyát, a pénztárcámat felkaptam a polcról és
bezártam magunk után az ajtót. A folyosón pedig undorodva néztem
a férfire.
- Megmondtam, hogy
ne gyere ide! - Fojtott hangom ellenére, biztos voltam abban, hogy
odabentről mindent hallanak. A fenébe is már. Nem akartam
felzaklatni.
- Én pedig
megmondtam, hogy nem beszélhetsz így velem, főleg most, hogy még
a cuki kis barátod sincs itt!
- Csak húzz el –
vágtam hozzá pár dollárt, amiért ismét itt volt.
- Ennyi nem lesz
ezúttal elég kicsikém – vigyorodott el gonoszan – úgy
hallottam egész gazdag pasit fogtál magadnak, talán kisegíthetne!
- Tűnj el –
léptem hozzá közelebb és szinte már suttogtam – ha még
egyszer meglátlak itt, istenemre mondom, hogy rendőrt hívok!
Nem vártam meg még
válaszol. Felteszem valami fenyegetőt mondott volna még, ami
teljesen hidegen hagyott.
- Mióta pénzeled?
- Támadott le egyből anya ahogy kulcsra zártam magunk után az
ajtót. Felsóhajtottam. Még ez is. Csak felmordultam, egyetlen néma
szó nélkül csörtettem a fürdőbe, ahol nem foglalkozva az
állandó kérdésekkel gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, és
anya további kérdéseit mellőzve rámoltam össze a konyhát, hogy
aztán felkaphassam kabátomat, táskámat rohanjak egy újabb nap
elé.
Mint mondtam.
A reggelek a
legjelentéktelenebbek.
~*~
Az étterembe ma
nagy volt a hajtás, semmi sem segített a hangulatomat, főleg
amikor Marco felhívott és alaposan leteremtett amiért nem jelentem
ma meg az egyik vizsgán. Egy kicsit felfújta a dolgot, mert volt
még rá lehetőségem de igaza volt. Nem hanyagolhatom el az
iskolát, aminek elvileg a legfontosabbnak kellene lennie. Lucy
zaklatni akart, de amikor meglátta a könnyeimet inkább csak a
kezembe nyomott két kávét és megkért, hogy vigyem ki az
asztalához, mert új rendeléseket kell felvennie.
Csendben dolgoztam,
magamat emésztgetve, még Niall nevetése se tudott feldobni, pedig
tényleg mindent megpróbált a srác, akit egyre jobban kezdek
megkedvelni. Liam is írt ami azt illeti. Arról érdeklődött, hogy
lenne-e kedvem vele vacsizni, esetleg megnézni egy filmet.
Természetesen lenne
kedvem, az egyetlen bökkenőm a jelenleg egy hosszú barna hajú
lány oldalán besétáló Harry volt. Figyeltem ahogy mosolyogva
kíséri az egyik boxhoz, szorosan mellette foglalt helyet, kezét
végig a lány combján tartva.
- Ő, nem a te
pasid? - Vonta fel mellettem a szemöldökét Niall, szintén a
jelenleg sugdolózó gerlepárt nézve – mert ha igen, szívesen
megverem, hacsak az a lány nem a nővére!
- Még lehet élek a
lehetőséggel – mosolyodtam el, egyenesen feléjük sétálva,
arcomra varázsolva egy aranyos vicsort – sziasztok, hozhatok
nektek valamit inni amíg eldöntitek mit ennétek?
- Két ásványvíz
megteszi, köszi – válaszolt azonnal Harry rám sem nézve, úgy
tűnt sokkal érdekesebbnek találta a lány melleit, amelyek
határozottan jelentőségteljes méretben pompáztak.
- Sóher – szúrtam
oda az orrom alatt, de nem elég halkan, hogy ne hallja meg.
- Parancsolsz?
- Két víz a
gerlepárnak – mosolyodtam el – azonnal hozom!
Legszívesebben
beleköptem volna a poharaikba, de nem hinném, hogy az túl okos és
etikus húzás lett volna, szóval inkább csak megnyitottam a csapot
és engedtem egy kis vizet. Mindenki tudja, hogy az egész ásványvíz
kontra csap víz a szűrésen múlik, és egyébként sem kívánok
asszisztálni a boldogságukhoz. De azt sem akartam, hogy úgy tűnjön
mintha féltékeny lennék, holott...
Azt se tudom mi van
köztünk.
Abban az egyben
viszont teljesen biztos vagyok, hogy nem ok nélkül hozta pont ide a
lányt, nem pedig valami puccos helyre. Engem akart bosszantani, vagy
minimum revánsot venni a tegnapi miatt. Hát legyen. Letettem eléjük
a vizet, és hallgattam ahogy leadják a rendelésüket. Azonban a
további katasztrófákat megkerülve inkább átadtam az asztalt
Lucy barátnőmnek, akinek mérhetetlenül hálás voltam, hogy még
most sem kérdezett.
- Harry beszélni
akar veled – dugta be a fejét az ajtón Lucy, én csak szemeimet
forgattam. Semmi kedvem nem volt hozzá, mindenesetre a vendég szava
az első, szóval inkább kivonszoltam a seggem az asztalokhoz. Ismét
egyedül ült ott.
- Csak nem
visszarohant a plasztikai sebészetre, még egy számmal nagyobb
mellett kérni? Igazán édi volt – ültem le vele szembe, de nem
úgy tűnt, mint akit meghatott a gonoszkodásom. Inkább tűnt
elégedettnek. Előrébb hajoltam, kezeimet összekulcsoltam az
asztalon és úgy néztem rá. Ha komolyan azt hiszi, hogy
szórakozhat velem, akkor súlyos tévedésekben él.
- Egek –
vigyorodott el – csak nem irigykedsz? Ne aggódj édes nincs mire,
az adottságaidnak megfelelő pasit fogtál magadnak!
- Farok hosszabbító
műtétről még nem hallottam, szóval ha ezt akarod kompenzálni a
nagy mellű barátnőddel, hát sajnálom – fogtam meg kezét –
de én itt vagyok neked, ha szükséged van valakire, hogy
meghallgasson.
Láttam rajta, hogy
komolyan uralkodnia kell ahhoz, hogy ne durranjon el az agya mentén.
Én pedig kiélvezve a helyzetem elégedetten dőltem hátra a
székben, és haraptam bele alsó ajkamba. A sótartót kezdte el
piszkálni. Nocsak.
Komolyan zavarba
hoztam?
- El kell ismernem,
hogy nem jól kezeltem a helyzetet – bökte ki végül – mármint,
bizonyos tekintetben. Még mindig annak tartalak ami valójában vagy
Daisy, és most nem a cuki, anyucit megmentő kislányra gondolok –
nézett rám jéghideg tekintetével. Szavai apró szilánkdarabokként
szúródtak szívembe, a pillanatnyi fölényem egyből elveszett, és
ezt nyilvánvalóan észrevette Ő is, tekintve, hogy újra elemében
volt.
- Miért vagy itt?
Nem tellett jobb helyre?
- A közelben jártam
– vette át a szót – épp a fizetésedet utaltam át!
Végleg lehervadt a
mosoly az arcomról. Szóval már biztos szemétkedni jött ide.
- Na, mi az? Már el
is múlt a jókedv Daisy? - Mosolygott továbbra is – igazából
azért vagyok itt, hogy elmondjam nyugodtan együtt lehetsz azzal az
idiótával ha akarsz. Tudom, hogy megfognak a szomorú történetek
és a kiskutya szemek, isten ments, hogy miattam maradj ki még egy
drámából!
- Undorító vagy,
remélem tudsz róla – vágtam hozzá, felálltam az asztaltól de
megfogta a kezemet, ezzel visszatartva. Megvártam amíg felállt, és
az asztalra dobja pénzét.
- Remélem elég
lesz a borravaló!
Bizonyosan megtudnám
fojtani egy kanál vízben, és már épp azon voltam, hogy tényleg
utána is ugrok, de megálljt parancsoltam magamnak, ugyanis nem
rendezhetek jelenetet a munkahelyemen. Nem tudom meddig bírom még
elviselni a piszkálódásait, nem is tudom pontosan mit akar ezzel
az egésszel elérni. Neki, így nyugodtabb a lelke?
Vagy valami
feloldozásra vár?
Erről a srácról
el kellene neveznem egy hurrikánt, mert minimum akkora pusztítást
tud okozni a szívemben. Szóval a látogatásától kezdve az egész
napom, ha lehet ilyet mondanom még jobban meg volt pecsételve, és
cseppet sem élveztem a dolgot. Ahogy múltak az órák, úgy lettem
egyre morcosabb, legszívesebben mindent elhajítottam volna és csak
elfutnék.
Felettébb
romantikus gondolat, ahogy eltűnök a naplementében, de sajnos nem
tehettem meg, így maradt a kényszer mosoly és a kamu kedvesség. A
„nincs semmi baj” megjátszásáról már nem is beszélve.
Tudtam, hogy elmondhatnám valakinek, főleg a legjobb barátnőmnek,
de nem mertem. Mármint, hosszú évek óta ismerem, nem ítélne el,
egész egyszerűen nem tudom, hogyan kezdhetnék neki. Egy ilyen
horderejű dologgal mégsem állhatok elé csak úgy.
Bár kételkedek
abban, hogy egy kávé javíthatna a tényeken.
Lenyeltem könnyeimet
és inkább próbáltam arra koncentrálni, hogy egészben hazaérjek,
csomagoltattam kaját, hogy ne legyen gondunk erre is még ma, és
mihelyt lejárt a műszakom elégedetten léptem ki az étterem
ajtaján. A túlélési ösztön sikeressége miatt.
Mosolyogva
visszautasítottam Niall ajánlatát, miszerint szívesen hazakísér,
igazán hősies cselekedett lett volna, de tudom, hogy sok-sok
háztömbnyire lakunk egymástól, és csak a lovagiasság hajtotta,
pluszban a pocsék színészi tehetségemnek köszönhetően,
valószínűleg senkinek sem sikerült beadnom a „ minden rendben”
dumámat.
Összébb húztam
magamon a kabátomat és megszaporáztam a lépteimet, szerettem
sétálni, de ma valahogy nem csak lelkileg hanem fizikailag is
fáradtnak éreztem magam, így mérhetetlenül hálás voltam a
sorsnak amikor felsétáltam a házunk lépcsőin, elsőre
beletaláltam a kulccsal a zárba, odabent azonban teljes volt a
sötétség.
- Megjöttem anya! -
Kiáltottam mosolyogva, a konyhába léptem, hogy letegyem a kaját –
hoztam vacsit is, külön neked csomagolták!
- Miért nem mondtad
el, Daisy? - Szólalt meg mögülem, egy kisebb szívrohamot okozva
ezzel.
Oh igen.
El is felejtettem a
reggeli kis vitánkat. Nem hiszem el, hogy folytatni akarja.
- Mi értelme lett
volna? - Haraptam bele a hamburgerembe – minden rendben anya,
túlreagálod a dolgokat!
- Nem azért
gürcölsz annyit, hogy még rá is fizess! - Méltatlankodott – és
igenis jogom lett volna tudni, hogy tudjak lépni!
A szemeimet
forgattam.
- Ugyan mit? Mit
tudtál volna lépni a kórházból? - Tudakoltam egyre idegesebben
két sült krumpli között – különben is elintéztem. Minden
rendben van!
- Semmi sincs
rendben! - Rázta meg a fejét – hihetetlen, hogy elfelejtetted
miért is hajtod magad ennyire, nem én vagyok a fontos Daisy! Hanem
te, és nem folytathatod!
- Elég nagylány
vagyok már, hogy eldöntsem mit is akarok! - Néztem rá
meglepetten.
- Amíg az én
házamba élsz addig az én szabályaim szerint játszol kislányom!
- Ez a duma már
ezelőtt tíz évvel is nagyon béna volt, anya – húztam el a
számat, letettem a félig megevett hamburgerem – nem fogom
otthagyni a munkahelyemet!
- Márpedig én azt
akarom – erősködött egyre dühösebben – meg kell értened,
hogy fontos a jövőd, és nem játszhatod el! Még értem sem!
- Ezt te sem
gondolhatod komolyan - ingattam fejemet – hagyjuk ezt az egészet
inkább, jó?
- Nem! Ha nem teszed
amit mondok akkor menj el!
- Micsoda? - Néztem
rá kitágult szemekkel – mégis miről beszélsz?
- Azt mondtam, menj
el, ha valóban tudsz magadról gondoskodni!
- Anya! - Nevettem
el magam – ez nem vicces!
- Már összepakoltam
a cuccodat, nem akarlak itt látni, amíg végre észhez nem térsz.
És ennyi volt.
Mire feleszméltem
már rám is csapta az ajtaját, a szobámba siettem ahol az ágyamon
tényleg a táskám volt megpakolva. Nevetséges amit csinál. De nem
akartam még jobban felbosszantani, szóval inkább tettem amit kért,
és igazból nem is tudom miért, de mihelyt kiléptem az ajtón és
elővettem a telefonom, valami szállás után nézni estére Harry
számán akadt meg a szemem.
Kissé remegő
ujjakkal pötyögtem neki, csak a kanapéja kellett volna egy
éjszakára, vagy bármi amin elaludhatok, amíg anya lenyugszik. Túl
sok stressz éri.
A közeli parkba
sétáltam, leültem egy padra és vártam a választ. Időközben
még sötétebb lett az utcákon, és sokkal hidegebbnek tűnt a
levegő is. Megbűvölve bámultam a képernyőt, de hamar rá
kellett jönnöm, hogy igazából senkinek sem kellek.
A mai vitán után,
pedig nem értem miért vagyok ezen úgy meglepve. Apró vízcseppek
hullottak a bőrömre, amelyet még több követett. Megelégelve ezt
az egész őrületet, önkéntelenül bírtam mozgásra lábaimat.
Egyik lépés következett a másik után, üveges tekintettel
bámultam magam elé, az eső pedig úgy esett mintha direkt erre a
napra, nekem találták volna ki.
Utáltam ezt az
érzést.
Remegő lábakkal
lépdeltem fel a lépcsőkön, ha innen is kidobnak, azt nem élem
túl. Fejemet lehajtva haladtam el az előtérbe, mindenemből
csöpögött a víz, időközben a szemeim is feladták a harcot, de
nem számított.
Ha nem figyelünk
elég jól, az esőre is ráfoghatjuk.
Én pedig szívesen
hibáztattam volna inkább a természetet az egész világ helyett.
Nem kellene itt lennem, gombóccal a torkomban nyomtam be a
kiválasztott emelet gombját a liften, életem leghosszabb három
perce volt, míg felértem az emeletre. Mély lélegzetvételekkel
próbáltam magam lenyugtatni, az ajtó elé érve megemeltem a
kezem, hogy kopoghassak. Már elég későre járt az idő, talán
tényleg nem kellene itt lennem.
Mégis megtettem.
A vér száguldozott
az ereimben, csak arra, vagy a hajamból csepegő vízre tudtam
koncentrálni amíg a válaszra vártam.
- Daisy? - Nyílt ki
előttem a feketére festett ajtó, úgy tűnt a fiú pontosan
olyannyira zavart, mint én.
- Ne haragudj amiért
csak így – kezdtem bele hebegve-habogva – azt hiszem fel kellett
volna hívjalak előtte, de én...nem tudtam mit csináljak, igazából
nem az enyém volt ez a nap!
- Hiszen te
reszketsz – nézett végig rajtam, és bár be is rántott a
lakásba – szeretnél itt maradni éjszakára?
Félve bólintottam,
Ő pedig barátságosan elmosolyodott, elvette a kezemből a
táskámat, és a fürdőbe tolt, hozott törölközőt, és kisebb
vita után, de megegyeztünk, hogy én alszok az ágyában, Ő pedig
a kanapén.
Letörölte
könnyeimet, minden tiltakozásom ellenére megölelt, vizes ruháim
ellenére, és egy apró csókot nyomott homlokomra.
- Minden rendben
lesz – indulta meg az ajtó felé, komolyan hinni akartam neki.
- Köszi Liam –
szóltam utána – te vagy a legjobb!
Drága Szófi!
VálaszTörlésTegnap épp írtam volna egy kis megjegyzést az előző fantasztikus részhez, amikor is a vihar miatt nem volt áram egy darabig. Chixi elhatározta, hogy ma ír, és mivel találja szembe magát? Egy új résszel. :) Ne haragudj, hogy eddig sajnos nem tudtam írni, csak hát a suli, de nem akarok mentsvárakat keresni. :) Még egyszer szörnyen sajnálom. :/
De az előző részek. Juj, Harry féltékeny és, ahogy elnéztem Daisy is. :) Nagyon szurkolok nekik, viszont Liam-mel is aranyosak lennének, de szerintem vele csak jó baráti viszony ez az egész :D Meglepett az, hogy Daisy édesanyja ultimátumot ad, majd benyögi, hogy összecsomagolt lánya számára. :) Szinte sejtettem, hogy nem Harry-hez megy a lány, de biztos vagyok benne, hogy a drága fotósunk valamelyest tudomást szerez, hogy a lány éppenséggel a "szomorú történetű, és kiskutya szemű" fiúnál tölti az éjszakát. Imádom, hogy mindig húzzák egymás agyát, de végül csókolóznak vagy valami dráma lesz. :) Iszonyatosan tetszik Daisy karaktere, nagyon megfogott benne valami. Nagyon várom a következő részt, semmi ötletem sincs, hogy mi lesz ezután. Remélem ugyan az, mint eddig: izgalom, féltékenység, szerelem, dráma, csodák, csókok és minden egyéb. Nagyon tehetséges író vagy Drága Szófi, csak így tovább. Úgy érzem újabb blogger/bloggerina csatlakozott a kedvenc íróim közé. :) <3
Sokszor ölel:
Chixi :)
Szia, drága! :))
TörlésSemmi gond, akkor írtok amikor szeretnétek, tudom, hogy mindenkinek hajtás van, és tényleg nem ez az első! :D Ha viszont írsz az mindig nagyon jól esik, szóval most is nagyon-nagyon köszönöm. Hihetetlenül hálás vagyok ezért a pár szóért tőled! Harry mindig alkot majd, ahogy a következő részben is, és igyekszem mindig jó részeket hozni nektek.
Köszönöm a kedves szavakat! <3 :*