Sziasztok!
Ismét köszönöm a komikat, és a pipákat! Már csak három rész van hátra, remélem tetszeni fog a mai, és érkeznek visszajelzések tőletek! :)
- Egy fél órám
van a következő előadásomig – dobtam le a táskám hanyagul.
Nagyjából másfél hete ment így. Már nem a táska ledobálása,
hanem valami egészen más. Pontosabban ha bármelyikünknek akadt
némi ideje, máris rohantunk a másikhoz, és egymásnak estünk.
Szó szerint. Kocsiban, zuhanyzóban, nappaliban, konyhában, egyszer
pedig egy a takarítók számára fenntartott raktárban is, vagy
Harry műtermében. És, hogy zavart-e ez engem.
Az a nagy igazság,
hogy nem. Sőt.
Mocskosul élveztem
a helyzetet.
Érzelmekről,
érzésekről továbbra sem beszéltünk, egyik napról a másikra
éltünk, csak sodródtunk az árral, az egész kezdett olyanná
válni, mintha kikapcsoltunk volna. Már ami az emberi énünket
illeti. Nem voltak viták, hangos ajtócsapkodások, a könnyeim is
eltűntek. Bár mélyen legbelül, még mindig nagyon fájd, de
igyekeztem ezzel nem foglalkozni.
- Ha tudnád az mi
mindenre elég – nevetve rántott magával a zuhany alá Harry,
felsikkantottam ahogy vizes teste az enyémhez ért. Ez a srác
egyszerűen hihetetlen volt. Tele volt élettel, és örömmel, nem
akartam tudni, hogy honnan fakad. A miértjéről, és a mélységéről
nem is beszélve. Volt és én élveztem.
A barátaim persze
már máshogy vélekedtek a dolgokról. Főleg Lucy.
Egyetlen egy
alkalmat sem mulasztott el, hogy emlékeztessen arra, hogy ez nem egy
egészséges kapcsolat, cseppet sem normális, és, hogy beszélnünk
kellene arról, hogy mit is érzünk pontosan. Hiába mondogattam,
hogy csak barátok vagyunk, mindösszesen füstölgést kaptam
válaszul. Így inkább ráhagytam.
- Muszáj
visszamenned? - Csókolgatta húsz perccel később a nyakamat Harry,
miközben felültetett a mosdókagylóra – nem hagyhatnál ki egy
kicsit?
- Csábító az
ajánlat, Mr. Styles – húztam még közelebb magamhoz, köré
fonva lábaimat, ujjaimat végigfuttattam mellkasán – de nem
lehet! Főleg, hogy neked is dolgod van! Mikor jössz?
- Képzeld sikerült
kifognom a világ legidegesítőbb határidejét – morogta
elhúzódva, és nyomott egy kis fogkrémet a fogkeféjére –
szóval későn!
- Vagy a határidős
munkának sikerült kifognia a világ leglustább emberét – böktem
oldalba, majd leugrottam a pultról – nem igaz?
- A lustaságról
beszélhetnénk – forgatta szemeit fogmosás közben – ki is
vállalta be a főzést tegnap?
- Nem tudom miről
beszélsz – tettem az ártatlant, ajkaimon bujkáló mosollyal –
volt pizza emlékszel?
- Mintha rendelted
volna!
- És, nem volt jó?
- Néha komolyan
kezdem azt hinni, hogy érzelmeket táplálsz a pizza felé – jött
ki a fürdőből a derekán egy törölközővel. Én már újból
felöltöztem, és hajamat próbáltam megigazítani.
- Mert ez így is
van – fordultam felé miközben felkaptam a táskámat a vállamra
– mihelyt engedélyezik el fogom vetetni magam egy szelettel!
- Kezdek félni,
Daisy – vigyorgott Harry – viszont ma este inkább menjünk el
valamerre vacsizni, hatkor felveszlek!
- Egy főnyeremény
vagy! - Dobtam neki egy puszit immáron az ajtóból. Az órámra
pillantva realizáltam, hogy igencsak késésben vagyok.
- Ez nyilvánvaló
volt!
- Odanézzenek, és
még szerény is – öltöttem rá nyelvet, azzal végleg becsuktam
magam mögött az ajtót, futva hagytam el az épületet, leintettem
egy taxit, a közlekedéssel pedig valami csoda folytán szerencsém
volt, ugyanis időben beértem. Pontosabban a professzor előtt,
szóval leparkoltam Marco mellett, aki csak felvonta szemöldökét
érkezésemre, de nem kérdezett.
Ennél hálásabb
pedig nem is lehettem volna neki.
Öt előtt pár
perccel végeztünk. Mindenem sajgott, már ami az agyamat illeti.
- Már megint, őt
hívod? - Állt meg mellettem Lucy, de nem akartam vele foglalkozni.
- Szerintem semmi
közöd hozzá – vettem oda, talán a kelleténél egy kicsit
nyersebben is, de komolyan kezdett felbosszantani. Miért érzi úgy,
hogy beleszólhat az életembe?
- Szerintem meg
emlékeztetnem kellene téged, hogy nem vagytok együtt, és hogy
hányszor sírtál amiatt a fiú miatt, mielőtt újra összetörsz
és nálam fogsz bőgni!
- Akkor majd
elmondhatod, hogy igazad volt – néztem rá dühösen – de
nyugodj meg nem fog megtörténni, mert te vagy az utolsó akihez
mennék! Sajnálom, hogy néha engem is meg kellett hallgatnod, és
nem csak körülötted forgott a világ!
Ha érteném miért
viselkedtem vele így, akkor elmagyaráznám, de jelenleg magamat is
utáltam, szóval jobbnak láttam inkább lelépni, és egyenesen
Harry lakására mentem. Azt hittem a fiú még nincs otthon, viszont
az ajtó nyitva volt, nem kellett használnom a kulcsomat.
Egy idősebb
férfival ült az étkezőasztalnál, és úgy tűnt elmélyülten
társalognak valamiről egy kávé mellett. Érkezésemre mindketten
felkapták a fejüket.
- Bocsánat, nem
tudtam, hogy itthon leszel – mutattam zavartan a hátam mögé, az
ajtóra – azonnal elmegyek!
- Maradj kérlek –
állt fel az asztaltól Harry, közelebb lépdelt hozzám, megfogta a
kezemet és a férfi elé vezetett, aki nagyon is ismerősnek tűnt.
Valójában pontosan ugyanolyan szemei voltak, mint nekem. Aggódnom
kellene?
- Daisy, engedd meg,
hogy bemutatkozzak – állt fel a vendégünk és kezét felém
nyújtotta – Eric Blake vagyok, édesapád testvére, hogy egész
pontos legyek az öccse!
A világ megállt
velem forogni. Mintha rosszul hallottam volna.
Most ugye csak
viccel velem?
Ez egy kibaszott, és
nagyon bénán előadott tréfa.
- Elnézést –
ingattam meg a fejem miközben elkaptam a kezem – mintha azt mondta
volna, hogy az apám öccséhez van szerencsém!
A férfi ajkai
összepréselődtek.
- Szerintem le
kellene ülnöd – javasolta csendesen Harry de elléptem mellőle.
Egyáltalán honnan
ismerik egymást? Mit keres itt? És, a fiú miért nem szólt nekem
róla?
A többi milliárd
kérdésemről már nem is beszélve.
-
Szerintem meg nem kellene ajánlásokat tenned számomra –
utasítottam vissza csípősen – hanem elmondanod, hogy mégis mi a
fene van itt? Hogy kerül ide? Honnan tud rólam, és miért
beszélget veled? Egyáltalán ki, Ő?
- Mint említettem...
- kezdte újból a férfi, de félbevágtam.
- Maga csak
hallgasson Mr. Említettem uraság, tudja az apám egy utolsó
senkiházi, akinek másról sem szólt az élete, mint a piáról, és
a szerencsejátékokról, szóval bocsásson meg ha kissé
bizalmatlan vagyok azokkal akik ugyanabból az alomból születtek!
-
Daisy! - Méltatlankodott Harry a viselkedésem miatt. Nem hatott
meg.
- Mind követünk el
hibákat – kezdte újból az ürge, én pedig komolyan ott voltam,
hogy ha nem hallgat el nagyon sürgősen, minimum pofon vágom, és
annak csak örülhet, hogy nem szedek elő pár Chuck Norris
mozdulatot!
- Ez teljesen
hihetetlen – csaptam dühösen a combomra – nem állíthat ezzel
csak így ide! Egyáltalán mit akar tőlem?
- Kezdetnek például
egy vacsorát – tette hasára a kezét – és némi lehetőséget
a magyarázatokra, vagy a válaszokra, mert gondolom akadna kérdésed!
Nem volt szükségem
kérdésekre.
Márkás cipőt
viselt, pocsék öltönnyel és még rosszabb nyakkendővel.
Ez egy majom.
Már épp nyitottam
a számat, hogy szépen kitegyem a lakásból amikor rájöttem, hogy
nem otthon vagyok, és pontosan ezzel egy időben fogta meg Harry,
karomat majd azzal a lendülettel az ajó felé kezdett vonszolni.
- Nem főzök többet
neked – préseltem ki fogaim között gyenge szidásomat, de a
göndör csak vigyorgott.
- Helyes, már így
is túl édes vagy nekem!
Oh, szóval az előbb
még az ismeretlen alakot szidtam.
Hát most meg
pontosítanom kell.
Harry egy majom.
De ha nagyon szépen
kérnek megegyezhetnek egy döntetlenben is.
És akkor még
szépen fejeztem ki magam.
Még.
~*~
Az a marha nagy
helyzet, hogy mára, biztos vagyok benne, hogy az egész világ
összeesküdött ellenem. A közepén pedig ült az én kedves Harry
Styles nevű személyes földi démonom egyike. Velem szemben ült,
azt hiszem nem merte megkockáztatni, hogy mellém ült, de így csak
rosszabbul jár. Mire hazaért a sípcsontja fájdalmasan fog
lüktetni.
Eric pedig szerette
volna hozni a nagyon menő és cuki szerepét de sajnos nem jött át
a karaktere. Mindkettőjüket szigorú tekintettel méregettem. Az
elutasítás összes porszemét igyekeztem magamba sűríteni.
A történet szerint
apám mindig is egy zűrös ember volt, és sosem vitte haza egyetlen
nőjét sem. Anyám viszont teljesen máshogy alakult, egészen amíg
terhes nem lett velem. Mert aztán elmenekült, és jobbnak látta ha
új lány után néz. A családja pedig ekkor vesztette szem elől.
Anya nem akart segítséget kérni, és egy héttel ezelőttig nem is
tudtak rólam.
Apa hívta fel őket,
és mesélt el mindent nekik.
Harry amolyan
mellékszereplőként játszott csak.
Ami meglep,
tekintve, hogy eléggé minden lébe kanál.
Szomorú mese ide
vagy oda, nem hatottak meg. Nem értettem miért bukkant fel, miért
hitte azt, hogy egyetlen mondata is érdekelni fog. Vagy maga az
egész történet.
- Egyáltalán
számít ez most? - Tologattam az ételt a tányéromon – mert
nekem nem igazán!
- Nekem ellenben
nagyon is -nézett rám Eric – szeretnélek megismerni, ahogy a
nagyszüleid is!
- Ez, komolyan
hihetetlen! - Makogtam még mindig – nem teheti ezt meg velem! Nem
állíthat ide ezekkel a tényekkel, és közölheti, hogy
tulajdonképpen van egy komplett családom! Méghozzá
díszcsomagolásban! Ez nonszensz!
- Daisy, ülj vissza
– próbált lehúzni az asztalhoz Harry, de nem tágítottam.
Elrántottam a kezemet az övéből.
- Hagyd, Harry –
legyintett még mindig mosolyogva Eric – természetesen megértem,
hogy ez így most nagyon sok, főleg alig egy órába belesűrítve,
de még egy pár napig a városban leszek, és remélem
találkozhatunk!
Nem válaszoltam.
Nem akartam, és
egyébként sem tudtam volna mit. Szóval csak bólintottam, és
kisétáltam a friss levegőre. Harry pár perc múlva már utánam
jött, és az autójához sétáltunk.
- Hazamegyek –
döntöttem fejemet az ablaknak – szóval a lakásomra vigyél!
- Ne csinálj
jelenetet – sóhajtott – már hetek óta nem voltál ott,
valószínűleg kikapcsolták az áramot, vagy a gázt!
- Nem érdekel!
- Daisy, ne csak ma
ne! Rohadt hosszú napom volt!
- Tényleg? És
ehhez majd mindig alkalmazkodnom kell? Azt hiszed te vagy az
egyetlen, mert ha igen, akkor engedd meg, hogy emlékeztesselek, az
előbb kaptam egy komplett családot a nyakamba! Tudod mivel jár ez?
- Öt plusz kilóval
karácsonykor!
- Nagyon vicces –
forgattam a szemeimet amíg a saját viccén rötyögött. Ma
mindenki meghibbant?
- Hozzám megyünk!
- Állt meg a pirosnál, én pedig már nyúltam is, hogy akkor
kiszállok, de lezárta belülről a kocsit.
- Nem volt jogod
ehhez! Nem hozhattad Őt ide, csak így elém!
- Bocsánat, hogy
nem találtam meg a vörös bársonyszőnyeget a jeles eseményhez –
vágott vissza dühösen – mégis mit vártál? Hogy lehet ezt
jobban előadni?
- Mondjuk úgy, hogy
nem titkolózol előttem!
- Az elmúlt
napokban nem igazán voltál beszámítható, már megbocsáss!
- Komolyan? -
Merengtem el, mintha nem is emlékeznék – talán mert meghalt az
anyám!
Az utolsó szavakat
már kiabáltam, a kocsi újra elindult, én pedig sírni kezdtem.
Miért mindig nekem
kell ilyen dolgokba bele keverednem?
- Vigyél haza –
ismételtem újból ezúttal sokkal szárazabban, Harry felsóhajtott.
- Ismerlek, Daisy –
érvelt csendesen – és kérlek, csak egyszer az életben hallgass
a szívedre!
- Szart sem tudsz
rólam, Harry, és kérlek vigyél haza, ha nem akarod, hogy a
flancos autód ablakán másszak ki!
Felmordult, de azért
inkább felénk vette az irányt.
Tudta, hogy képes
lennék rá.
Pár perc múlva már
a háztömbünk előtt parkolt le, szó nélkül pattantam ki a
kocsiból, hallottam ahogy Harry is kiszáll, addigra már
feltrappoltam a lépcsőkön, és kivágtam magam előtt az ajtót.
- Nincs is kulcsod –
ért utol Harry, ahogy az ajtó előtt álltam.
Igaza volt.
Fejemet a sötét
fának hajtottam, mígnem a fiú átkarolta derekamat, és maga felé
fordított. Sírva öleltem magamhoz, és élveztem ahogy elfogott az
ismerős biztonságérzet karjaiban.
- Kérlek ne tedd
ezt velem – nyelt egy nagyot, még jobban magához szorítva – ne
sétálj ki többet az életemből, Daisy!
Szia!
VálaszTörlésIsmét egy érzelmekkel teli részt olvashattunk. Nagyon tetszett. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz Daisy "új" családjával. Várom a folytatást.
Puszi: Dolores <3
Szia! :)
TörlésÖrülök neki, hogy tetszett! A régi- új családdal pedig majd még alakítok valamit! :D Igyekszem a folytatással, nagyon-nagyon hálás vagyok amiért írtál!
Szofi! <3
nagyon jóó.. :D De tényleg csak 3 rész lesz még??
VálaszTörlésDe külömben csak így tovább. :D nagyon tetszik a történeted! :D
Köszönöm, igen-igen. De lesz második évad, szóval nincs ok aggodalomra, kérem :D Köszönöm, ennek nagyon örülök, ahogy annak is, hogy írtál! <3
Törlésjajj de jó most megnyugodtam.. de nagyon várom a 2. évadot kiváncsi leszek mi történik benne.. :D
TörlésDrága! A kedvenc blogommá lépett elő az irományod. ^-^ Nagyon jól vezeted a cselekményt, a sztori rövid, mégis tartalmas és semmi sem történik elhamarkodottan. Alig várom a következő részeket és a második évadot! Sok puszi :*
VálaszTörlésU.i.: hogy van ennyi időd alkotni? :O Én örülök, ha a legfontosabbakkal végzek. Mindenesetre, ezen ne változtass :)
Nekem meg a kedvenceimmé léptetek elő! :D Nagyon örülök, hogy tetszik, főleg, hogy nekem is ez most a kedvencem a többi alkotmány mellett. :D
TörlésAz idővel pedig mindig varázsolok :D Egyébként a Mirror már egy kész történet, csak újra előszedtem, mert máshol volt előtte publikálva. Szóval ez van, meg az egyre elhanyagoltabb Casino!
Igyekszem! :))