Sziasztok!
Köszönöm szépen a visszajelzéseket, most is jöhetnek, remélem tetszeni fog a rész! Folytatás hamarosan! :)
- Szóval – vette
át a szót Harry édesanyja miközben még több köretet pakolt a
tányéromra, az ebédnél – Harry, azt mondta még sosem jártál
Londonban, és hogy megnéztetek, egy pár helyet, mielőtt ide
jöttetek volna!
- Valóban –
bólintottam – nagyszerű idegenvezetőnek bizonyult!
Tényleg így volt.
Az előző napunk azzal telt, hogy a leglehetetlenebb helyeket is
feltérképeztük, pontosabban megmutatta nekem a fővárosban, és
egyszerűen imádtam. A hangulatot, az épületeket, az éttermeket
és nem utolsó sorban az embereket. Nem egy barátjával futottunk
össze, mindenki nagyon örült, hogy viszont láthatta ezt a két
lábon járó tömény szeretetbombát.
Merthogy tényleg az
lett. Egyetlen egy pillanatot se mulasztott el, hogy kimaxolja nálam
a cukiságfaktorát. Na nem mintha bántam volna, valahogy az összes
gondomat és bánatomat elfelejtettem amikor rám mosolygott az egész
világ megszűnt létezni.
Ami bosszanthatott
volna, de tényleg igyekeztem most inkább kikapcsolódni, nem pedig
a következményekkel foglalkozni. Természetesen tudom, hogy ez nem
mehet örökké, de egy pár próbát megér.
Főleg nekem.
- Mi volt a
kedvenced? - Szedett ezúttal salátát a tányéromra. Komoly
ételmérgezést fogok kapni.
- A King's Cross
természetesen – vigyorgott Harry én pedig egyből elpirultam, nem
igaz, hogy mindent kifecseg.
- A pályaudvar? -
Értetlenkedett hirtelen Harry nővére Gemma, majd egy pillanat
alatt megvilágosodott – oh, nagy Harry Potter rajongó vagy, mi?
- Viccelsz velem? -
Nevette el magát Harry, mire kinyújtottam rá a nyelvem – betéve
tudja az összes varázsigét!
- Harry –
méltatlankodott Anne látva zavaromat. Tényleg sokkal szívesebben
mondtam volna valami hatalmas történelmi színteret, de ez volt a
tiszta igazság. Imádtam azokat a könyveket – nyugodj meg drágám,
mindannyiunknak van képe a kilenc és háromnegyedik vágánnyal!
Mindannyian jóízűen
elnevettük magunkat.
Ebéd után
segítettem a két lánynak rendet rakni, amíg Harry nagyban
telefonált a nappaliban, nem győztem hálálkodni az ételért, ami
tényleg nagyon finom volt, egészen addig ment ez amíg Gemma karon
nem ragadott, és el nem rángatott magával a boltba. Imádtam ezt a
nőszemélyt.
Ő aztán komolyan
két lábbal állt a földön, tele volt energiával és pozitív
kisugárzással, az ember szinte szomjazta, hogy a közelében
legyen. Ebben Harry hasonlított rá, bár ha jobban belegondolok az
egész család ilyen volt.
Anne férje, azaz
Harry nevelőapukája csak estére tudott befutni amikor közösen
leültünk filmezni, én pedig még azt sem bántam, hogy Harry olyan
közel volt hozzám amennyire csak tudott, fejemet vállára
hajtottam, Ő pedig átkarolt. Tudtam, hogy ez csak színjáték, de
jól esett a közelsége, szerettem finom illatát érezni.
Megnyugtatott.
Az a tudat már
kevésbé, hogy már megint mit művelünk. Nem akartam elhinni, hogy
Harry képes a saját családjának hazudni, bár tényleg nagyon
boldognak tűntek amiért a fiúk nem egyedül tért haza, mégis
akadt bennem némi tüske a helyzetet illetően. Ez nem volt
normális.
Nagyon nem.
Hiszen tisztán
látszik, hogy szeretik Őt, bármit megtennének és jelen példánkat
hozva elhinnének neki, akkor miért játszik velük?
Mindenki megtalálja
majd egyszer a párját, mert az ember társas lény. Nem a
magazinokra, vagy a rádióra kell hallgatnunk, ahogy a tökéletest
se, mint valami fogalmat keresnünk. Csak hinnünk kell magunkban,
boldogok lenni az úton, és amikor már tényleg ott vagyunk, ahol
lenni szeretnénk, aki mellett lenni akarunk akkor az érzés lesz
tökéletes.
Semmi más.
Közös szobát
kaptunk, Anne úgy ölelgetett meg minket, mintha biztos lenne abban,
hogy holnapra eltűnünk, pedig szó sem volt ilyesmiről. Ahogy
becsukódott mögöttünk az ajtó a hatalmas ágyhoz sétáltam és
elnyúltam rajta.
- Nem hiszem, hogy
ettem valaha ennyit – tettem hasamra a kezem nyöszörögve,
éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, így tudtam, hogy Harry
helyet foglalt mellettem.
- Nem vagy vele
egyedül - nevetett, a következő pillanatban pedig már rám is
vetette magát, és ujjai a legképtelenebb helyeken kezdtek
csiklandozni. Sikítva próbáltam hárítani a támadást, bár alig
volt esélyem a kezeivel szemben, amelyek minimum kukafedél méretűek
voltak.
Mi ez, ha nem
szabálytalanság?
A heves harc odáig
fajult, hogy magammal rántva a fiút a földre estünk, Harry
egyenesen felettem tornyosult, míg próbáltam megfékezni az
állandó kuncogásomat.
- Még sosem
hallottalak ennyit nevetni – mondta halkabban, kipirult arcomat
kémlelve felettem, mire elmosolyodtam és kezemet hajába
simítottam.
- Különleges
alkalmakra tartogatom!
- Nem hiszek neked –
hajolt egyre közelebb, ajkai szinte már súrolták az enyémeket –
mert te magad különleges vagy, mégsem mosolyogsz eleget, Daisy
Blake!
Azzal már csókolt
is. A szívem majd kiugrott a helyéről, a legrosszabb az egészben
pedig az volt, hogy egyetlen sejtem sem érezte, hogy ez mennyire nem
helyes. Sőt. Az összes csak a folytatásért könyörgött.
Tarkójára
csúsztattam kezem, amint elmélyítette csókunk, hevesen téptük
egymás ajkait, a másik szájába ziháltunk levegőért kapkodva.
Felrántott a padlóról, az ágy szélére ült, én pedig az ölébe,
ujjait a felsőm alá bújtatta, és nyakamat kezdte le csókolni,
amikor is kivágódott az ajtó.
Újra a földön
találtam magam.
- Te szent szar, ne
haragudjatok – szabadkozott egyből Gemma, és azzal a lendülettel
ki is fordul a szobából de ez még nem akadályozta meg abban, hogy
megtörje a varázst, vagy legalábbis azt a kis szikrát ami köztünk
van.
A rideg valóssággal
pofon csapva húzódtam el a fiútól, aki nem tűnt túl boldognak,
sőt egyenesen a nővére után ugrott volna, ha nem húzott vissza.
- Hagyd már –
nyugtattam meg – tudod, hogy ez nem igaz – böktem kettőnkre –
és hatalmas hülyeség is volt, szóval még hálásak is lehetünk
neki!
Az ajkába harapva
ugyan, de azért bólintott.
- Menj tusolj le
nyugodtan, addig hozok pár párnát lentről, és azt hiszem
elalszok ma este a padlón!
- Harry erre semmi
szükség – néztem a hatalmas ágyra – nem akarom, hogy...
- Nem, Daisy –
rázta meg a fejét – elvetettem a sulykot, pedig szívességet
teszel nekem!
Szívesség.
Ez az egyetlen szó
visszhangzott a fejemben, amíg hagytam, hogy a könnyeim
végiggördülnek az arcomon. Olyan sokszor megbántott már ez a
fiú, hogy lassan meg sem tudom számolni, mégis mindig a karjaiban
kötök ki, most ráadásul úgy, hogy a világ másik végén valaki
olyan gondol rám, akinek tényleg fontos vagyok. Nem tehetem ezt.
Se Liam, sem pedig
én nem érdemeljük ezt.
Mégis képes voltam
rá.
Most pedig ahogy itt
ülök, immáron egymagam az ágyon, rájöttem, hogy akármennyire
is tagadom, vagy próbálok harcolni ellene, Harry sokat jelent
nekem. Ami természetesen nem rossz dolog. Csupán értelmetlen, és
nagyon is egyoldalú.
Mert minden mosolya
ellenére, tudtam, hogy ez csak egy játék számára, semmi több,
és még nyereményként sem vagyok értékelhető.
Vettem egy mély
levegőt, letöröltem a könnyeimet, túl kell ezen jutnom.
Muszáj.
Mindenki érdekében.
Nem jöhetek, akár egy természeti katasztrófa és tarolhatom le
az emberek életét, ennél többnek kell lennem. Jobban vágyok az
építésre, ami azt illeti.
Bárcsak az is
ennyire könnyű lenne.
Csak lehunynám a
szemem, és mire újra felébrednék ebből az egész borzasztóan
elcseszett álomból már előttem állna minden.
Maga a boldogság.
~*~
Másnap reggel
hamarabb keltem, mint Harry. Valójában még az egész ház aludt,
szóval gyorsan felöltöztem, és úgy döntöttem elszaladok
kocogni egyet. Hagytam egy pár soros üzenetet a kedves
vendéglátómnak, majd amilyen halkan csak tudtam kitrappoltam a
házból. A hideg levegő bőrömbe mart, de nem érdekelt. Ki
kellett szellőztetnem a fejem.
A terveim között
szerepelt az is, hogy egy kicsit jobban megnéztem magamnak a várost,
de az utcák csak elhaladtak mellettem, egyik a másik után, és
mire feleszméltem már rég nem emlékeztem, hogy hol, merre
fordultam, sőt azt hiszem, ha lehet ilyet mondani, akkor éppenséggel
eltévedtem.
Tehát.
Ez nem jelenti a
világvégét. Léteznek emberek, képes vagyok megkérdezni, hogyan
is jutok vissza az utcájukba. …
Igen. Ha tudnám
melyik utcáról is van szó. A földrajztudásomat temetni kéne,
utáltam, hogy semmit nem vagyok képes megjegyezni, főleg ha
országokról, hegységekről vagy a mostani állást nézve utcákról
volt szó. Egy csúcstechnikás GPS rendszer kéne a fejembe, a
létező összes frissítéssel, csakhogy nehogy lemaradjak
valamiről.
Na, nem mintha olyan
könnyen változnának ezek a dolgok. Mármint. Gondolom a folyók
nem száradnak ki egyik napról a másikra és lesz a helyükön
sivatag. De, miért is beszélek én meg magammal ilyen képtelen
tényeket? A kora reggel közepén, egy olyan helyen ahol ismételten
közlöm: eltévedtem.
- Ne haragudj –
lépett oda mellém egy meleg barna tekintetű srác, teli
péksüteményes és gyümölcsös tasakokkal a kezében. Valójában
pontosan úgy nézett ki, mint egy flancos modell, aki most lépett
le egy kifutóról, a fene a jó dolgát – segíthetek valamiben?
Annyira elveszettnek tűnsz!
Remek. Szóval
tényleg nem lennék jó pókeres.
- Uhm – nyögtem
ki nagy nehezen, összekapva magam – azt hiszem igen, sikerült
eltévednem, bár magam sem értem miért!
- Semmi gond, hol
szálltál meg? Melyik utcán?
Kínosan elhúztam a
számat.
- Igazából nem
tudom – nevettem el magam, és láttam ahogy próbál uralkodni az
érzésein, nem kinevetni, bár igazán nem bántam volna.
Megérdemlem.
- Szóval valakinél?
- Próbálkozott ismét – mi a neve, hátha ismerem?
- Harry Styles,
pontosabban az anyukájánál, mivel Ő …
- Akkor biztosan te
vagy Daisy – vigyorodott el – Harry sokat mesélt már rólad,
Zayn vagyok!
Értetlenül néztem
rá. Gondolom egy barát lehetett, de én még sosem hallottam róla.
Persze, ezért aligha okolhatnám magamat.
- Szóval nem mesélt
rólam – összegezte, de azért kiszabadította magát, a
segítségemmel a csomagjai közül, és így kezet rázhattunk.
- Sajnálom –
szabadkoztam egyre furcsábban érezve magam.
- Gyere, elkísérlek
– ajánlotta fel – hihetetlen, hogy ilyen korán képes vagy
futkározni, ebben a hidegben! Amikor még mindenkinek aludnia
kellene!
- Bőven kialudtam
magam – méltatlankodtam, és szörnyülködve figyeltem ahogy
rágyújt.
- Most érkezett a
hír: az élet is halált okozhat, ne nézz rám ilyen szemrehányóan,
tudom, hogy káros, oké? - Nézett rám, miközben elindultunk
vissza a házhoz.
- Én nem mondtam
semmit – rántottam meg a vállam – a te életed, természetesen
magad teheted tönkre!
- Rendben –
sóhajtott, de azért elhajította azt a borzalmat és inkább rólam
kérdezgetett amíg vissza nem értünk. A hatalmas ásításaiból
hamar kiderült, hogy nem egy koránkelő fajta, imád aludni, és
Harry meg Ő több mint, tizenöt éve barátok.
Ami azért ha arra
gondolok Harry milyen személyiség is néha, komoly teljesítmény.
Bárki részéről. Ezt mindannyian beismerhetjük.
Odabent már egy
apró kis terülj-terülj asztalka fogadott, az asztalfőnél a
nagyon is álmos göndörrel, aki fejét támasztva igyekezett magába
erőszakolni egy pohár narancslevet. Amikor meglátott
megkönnyebbülnek tűnt, bár nem hinném, hogy aggódott miattam.
Hiszen üzentem. Igaz eltévedtem, de Istenem. Járunk így, nem?
- Az utcán
kóválygott – huppant le Zayn is egy székre, úgy tűnt nagyon is
otthon érzi magát – nem kellene szem elől vesztened Harry, a
végén még találnál nálad jobbat!
- Hogy, te ma milyen
vicces vagy – gúnyolódott Harry, azután felém fordult –
szólhattál volna, hogy mire készülsz! Nem jó arra ébredni, hogy
nem vagy sehol! Aggódtam.
Zayn öklendezés
szerű hangot hallatott, én pedig kérdőn vontam fel a szemöldököm.
- Nem bírom a
szerelmeseket, bocsi – rántotta meg a vállát, de Harry csak
kinevette.
- Egy szavát se
hidd – húzott le maga mellé egy székre – a világ egyik
legromantikusabb alakja, csak éppen most van túl egy nagyobb
szívfájdalmon!
- Legalább én túl
vagyok rajta, Stlyes! Veled mikor is történt az eset? Három?
Esetleg négy éve, és még...
- Hagyd ezt abba –
vágott közbe dühösen Harry, nem úgy tűnt, mint aki szívesen
beszélne erről. A düh nyilvánvaló volt az arcán – unom, hogy
folyton beleütnéd magad a dolgaimba!
- Harry –
méltatlankodtam a hangnemtől, de csak egy haragos tekintetet kaptam
válaszul, így inkább fülemet-farkamat behúzva figyeltem ahogy
felpattan az asztaltól, és elhúzza a csíkot a házból. Igazán
felnőttes viselkedés Styles, gratulálok, esetleg próbálkozz vele
az olimpián, a magad kategóriájába esküszöm dobogóra állnál!
- Sajnálom –
kértem bocsánatot a fiú helyett, Zayn nem érdemelte ezt meg –
nem tudom mi történt vele!
- Mentális
áramszünet – fogott meg egy pirítóst, mintha mi sem történt
volna, majd vajazni kezdte – semmi gond Daisy, majd kiheveri, de
gondolom ezt nem kell elmagyaráznom.
Tényleg nem
kellett. Elég sokszor csinálta ezt, tudtam, hogy ha visszajön vagy
tovább duzzog még egy pár órát, vagy visszakapcsol a szuper
cuki, minden rendben felére. Pedig szeretné ha elmondaná, mi a
baj.
Azt hiszem a fel nem
tett kérdéseimet Zayn is látta kiülni az arcomra, mert mesélni
kezdett.
- Lehet haragudni
fog érte, de ne emlegesd túl sokszor és akkor talán mindketten
túléljük – nyelt le egy falatot – négy éve ismerkedett meg
egy lánnyal, akibe tényleg fülig szerelmes lett, és minden
rendben is ment, valóban hosszú kapcsolat volt, addig amíg a lány
úgy nem gondolta, hogy bizony ideje lecserélni a barátját, és
félrelépett. Harry persze nagyon kiakadt amikor rájött, bár ez
érthető, és aztán jött minden magától. Nagy veszekedés,
kibékülés és újabb félrelépés. Még akkor sem akarta
otthagyni, amikor már teljesen nyilvánvaló volt mindenki számára.
Végül aztán a csaj dobta, és ma már boldog családanya, megvolt
a nagy esküvő meg minden. Harry pedig elindult a lejtőn, a napját
sem tudom mikor láttam utoljára valakivel együtt, főleg úgy,
hogy haza is hozza. Felteszem – nézett rám újból – sokat
jelentesz neki!
Nem tudtam hova
tenni ezt az egészet.
Mindenkit élnek
szívfájdalmak, sokat csalódhatunk, barátokba, akár családtagokba
is. Iskolába, munkahelyen, igazából bárhol ahol szorosabb
kapcsolatot fűzünk az emberekkel. De a csalódások lehetnek
további leckék is, nem szabad folyton a nulláról kezdenünk, nem
kell úgy éreznünk, hogy értéktelenek lettünk.
Mert a nagy
szomorúság előtt is voltunk valakik, és azután is leszünk. Az,
hogy fáj, még nem jelent megoldást vagy mentséged mindenre, főleg
a miértekre. Harry akkor is elvetette a sulykot, még ha nagyon
szerelmes is volt, tovább kellett volna lépnie, nem pedig önmagát
hibáztatnia, és büntetnie.
Ez nem vezet sehová.
A semmi pedig, már
valóban aggasztó.
Már ha engem
kérdezel persze, szóval a mindenkor nagy bölcsességet leszámítva,
az élet tényleg nem áll meg.
Minden lehetősége
megvan, hogy boldog legyen. A legrosszabb az egészben, hogy tényleg
nem él vele.
Ez pedig engem is
elszomorított.
~*~
Már késő délután
volt amikor végre-valahára visszaért a házba, addig igyekezett
mindenki elszórakoztatni, és tényleg nagyon jól éreztem magam a
családjával, mégis hiányzott mellőlem. A hangja, az illata, a
haja, szégyen-szemre bevallva pedig maga a személyisége. A nap
folyamán beszéltem anyával, Lucy is hívott megnyugtatni, hogy
tényleg minden rendben van, kézben tartja a dolgokat, na nem mintha
szükség volna rá.
Bevallottam neki a
tegnapi csókjainkat, de csak nagy hümmögésbe bocsátkozott, majd
a fejemhez vágta, hogy jó lenne ha végre eldönteném kit és mit
akarok, továbbá bármi is történt köztünk, Ő még mindig Harry
drukker.
Megmosolyogtatott a
gondolat, hogy egy pár napja még agyon szidta a srácot, mára
pedig már az oldalára állt. Liam is telefonált, a hívás végén
pedig egy nagy gombóccal a torkomban köszöntem el tőle, mivel nem
mondtam el merre is vagyok. Ő jól érezte magát, sokat mesélt a
tájról, az emberekről és a munkájáról. Imádta.
Én pedig élvezettel
hallgattam.
Mivel lassan a kis
„nyaralásunk” végéhez közeledtünk, elkezdtem összerámolni
a holmimat, amikor betoppant a szőke hercegünk, csak éppen a fehér
ló hiányzott. A bőröndöm mellett ültem a földön, a ruháimat
hajtogatva. Felnéztem rá, Harry pedig minden szó nélkül leült
az ágyára és onnan figyelt. Nem zavartattam magam, nem tartozott
rám, hogy merre is volt pontosan.
- Mondták már
neked, hogy úgy rágózol, mint egy láma? - Pillantottam fel rá, a
nagy csámcsogása közepette – de most komolyan, Harry!
- Mondták már
neked, hogy bosszantó vagy?
- Apám sokszor –
mosolyogtam rá, majd megrántottam a vállam – bár egyszer sem
érdekelt, ugyanis pechemre csak a rossz tulajdonságait örököltem!
- Kötve hiszem –
sóhajtott – te jó ember vagy, Daisy! Velem ellentétben!
- Ne kezd az
önsajnálatot, Harry – ráztam meg a fejem – tényleg nincs
hozzá gyomrom!
- Tudom, tudom –
ült le mellém, és segített hajtogatni, majd felvonta a
szemöldökét az egyik fehérneműm láttán, amit azonnal kikaptam
a kezéből de a nagy nevetés nem maradt el – csipke?
- Nagyon kevés
dologgal lehet megfogni – haraptam ajkaimba elpirulva – de a
csipke határozottan közéjük tartozik!
- Nos a csipkével
engem is bármire rá lehet venni – fűzte tovább a szót egy
perverz vigyorral arcán, de én csak a szemeimet forgattam.
- Gyönyörű vagy
amikor elpirulsz, Daisy – érintette meg arcomat – én pedig csak
most jövök rá, milyen keveset is tudok róla, annak ellenére,
hogy szeretném ha a barátom lennél, mert tényleg fontos vagy
nekem!
Nem akartam elhinni
amit hallok. Ki ez az ember, és mit csinált az eredeti verzióval?
Köpni-nyelni sem tudtam, csak tovább pirulni
- Nekem is fontos
vagy – bámultam rendületlenül a kezeimet, kiszáradt torokkal –
de nem tudom meddig lehet elviselni ezt az egészet körülötted!
Értetlenül
felvonta a szemöldökét.
- Zayn szerint a
jelenség neve: mentális áramszünet – kuncogtam ismét zöld
szemibe nézve – és ha engem kérdezel egyáltalán nem téved!
- Megölöm egyszer
– nevette – de köszönöm a diagnózist doktornő, igyekszek
ezentúl figyelni!
- Nagyon helyes!
Kezdetnek például elmehetnék valamerre este, mondjuk egy kis
korcsolya?
- Ismerek egy nagyon
jó helyet – vigyorgott rám jókedvűen – ha felöltözöl,
indulhatunk is!
Bólintva egyeztem
bele, Ő pedig még mindig jókedvűen, dudorászva hagyta el a
szobáját. Kedvtelve mégis fejcsóválva néztem utána.
Hogy is szokták
mondani?
Egyszer fent, máskor
lent.
Azt hiszem,
határozottan a fenti szakaszban lennénk.
A kérdés már csak
az, hogy vajon meddig?
nagyon jóó.. :D Mikor hozod a kövit?
VálaszTörlésKöszönöm drága! Holnap érkezik, szélsebesen! :))
TörlésNem is értem miért csak heten vagyunk itt... fantasztikusan írsz, a humorodat imádom :D Csak az elírásokra figyelj, néha nem tudom, mit szeretnél :)
VálaszTörlésNos, a megtekintésekhez képest én sem! :D Köszönöm szépen! Igyekszem jobban figyelni! :)
Törlés