Komolyan nem hiszem el, hogy alig pár résszel ezelőtt, még a tizennegyedik feliratkozónak hálálkodtam már pedig már húszan vagyunk! Ti vagytok a legjobbak, bár ezt gondolom már unjátok folyton olvasni, én azonban még mindig nem untam meg az orrotok alá dörgölni! A megtekintések számát sem hiszem el, ahogy azt sem, hogy elérkeztünk a harmincadik részhez! Remélem tetszeni fog a folytatás, igyekeztem, bár nem egy eseménydús rész lett azonban a mai kis eseményekkel ráfordultunk valami olyannak a célegyenesére amit talán már sokan közületek nagyon várnak! Szóval íme, nem dumálok tovább, csak annyit még: visszajelzéseknek most is nagyon örülnék! :)
Profi tornászokat
megszégyenítő ügyességgel, szinte már tigriseket utánzó
mozdulatokkal ugrottam át az utamba kerülő akadályokat. Már ha a
tigrisek valóban ugrálnak. Na jó. Sokkal inkább vetődtem de
tekintve, hogy az ördög a részletekben rejlik talán jobb nem is
belemenni. Nem mintha bármit is számítana. Ugyanis az életem
továbbra is hasonlít egy egész csinos felforduláshoz, és nem.
Kizárt, hogy igaz legyen : „ a zseni átlátja a káoszt”
mondat.
Bár kicsit
fellengzős lenne tőlem, ha jómagamat egy zseninek tartanám.
- Bocsánat –
törtem utat magamnak egy idősebb házaspár között akik nagyon is
ráérősen sétálgattak a kórház folyosóján. Nagy bánatomra.
Egy újabb
szökkenéssel befordulva a célállomáson folyosójára,
próbálkoztam meggátolni, hogy ne csússzak neki a falnak a nagy
lendület miatt, ám a fal megállíthatatlanul közeledett, már a
szemeimet is lehunytam, hogy felkészüljek a becsapódásra de ekkor
egy nagy kéz nyúlt értem és a köpenyemnél fogva fogott vissza.
Fogaimat összeszorítva nyitottam ki a szemeimet.
- Túléltem? -
Préseltem ki magamból a szavakat, Carter vállába kapaszkodva
igyekeztem kiheverni a kezdeti sokkot – köszönöm!
- Ugyan –
legyintett – volt időm hozzászokni, mindazonáltal el kell
mondanom, hogy ha nem jön be az orvosi pálya megpróbálkoznál
autóversenyzőként!
- Kérlek, már meg
is van a rajtszámom a Forma-1 berkeiben!
- Ahhoz előbb részt
kellene venned egy időmérő edzésen, Daisy! - Jött a lesújtó
válasz mire nyelvet öltöttem rá. Hihetetlen, hogy miket nem tud
ez a srác. Az én sporttevékenységem kimerült az állandó
futásból. A késés miatt, de biztos vagyok benne, hogy nem csak én
vagyok ezzel így, szóval akár olimpiai sportágként is
szerepelhetne a késés. A versenyzőket éjszaka kifektetnénk a
pályára, iszonyú kényelmes ágyakba, pihe-puha takarókkal és
hagynánk őket aludni. Nem kapnának ébresztőt, vagy ha kapnának
mind hibás lenne, hogy meglegyen az elalvás.
Ha pedig végre
magukhoz tértek mindannyian figyelhetnénk hogyan futnak a cél
felé.
Nem is értem erre
miért nem gondolt senki ezelőtt.
- Mindegy –
szaporáztam meg a lépteimet – el fogunk késni!
Azzal a lendülettel
magammal húztam, az aprócska kórteremben már mindenki ott volt
rajtunk kívül. Természetesen nem kaptunk leszidást, de azért a
csoportvezetőnk nem nézett túl jó szemmel. Mondanám azt, hogy
már hozzászokott a tényhez, hogy Carter és én folyamatosan
elkésünk de ez nincs így.
Mert ez azon dolgok
egyike amelyen komolyan javítanom kell, ha azt akarom, hogy komolyan
vegyenek majd. Egyszer. Talán.
Oké.
Én is tudom, hogy
nem fog sikerülni. Ez velem jár. Ha valakinek nem tetszik nyugodtan
kiléphet az ajtómon. Vagy ami még jobb. Be se lépjen! Már ha egy
mód van rá.
- Mivel a
megbeszélés felét lekéstétek – nézett ránk a csoportvezetőnk
aki egyben a kórház egyik legjobb orvosa is volt, mind szakmailag
és emberileg. Vörös haja a derekáig ért, zöld szemei pedig csak
úgy ragyogtak az örökös jókedvtől, roppant csinos nő volt, aki
nagyjából mindig megértő volt velünk – érdeklődjetek a
többiektől a dolgokról, Daisy te pedig kérlek maradj még egy
kicsit, beszédem van veled!
Elhúztam a számat,
a szívem pedig kihagyott minimum két ütemet.
Beszéde? Velem?
Ez nem sejtetett túl
sok jót.
Mihelyt bezárult az
ajtó a csapatom tagjai után komoly magyarázkodásba kezdtem.
- Amber, tudom, hogy
már ezerszer elmondtam,de sajnálom a késést! Tegnap gyakorlaton
voltunk és még utána elmentem vacsorázni a barátommal is, ami
egy kicsit hosszúra nyúlt ma reggel pedig nem szólt az ébresztőm
szóval ezúttal tényleg nem én vagyok a hibás,
cserkészbecsületemre!
- Voltál
kiscserkész? - Vonta fel finoman ívelt szemöldökét mire kínosan
elvigyorodtam.
- Nos nem –
ingattam a fejem – ami azt illeti a természet és én, különleges
kapcsolatban vagyunk! Ő megengedi nekem, hogy szívhassam a
levegőjét és ihassam a vizét, cserébe én ígértet tettem, hogy
nem próbálkozom a hegyei megmászásával vagy az erdői
felfedezéseivel! A vízesésekről meg folyókról már nem is
beszélve, ugyanis úszni sem tudok! - Hadartam el egy szuszra a
végére pedig igyekeztem lelassulni, főleg az arckifejezését
látva – bár gondolom ez téged nem érdekel!
Megköszörültem
torkomat és próbáltam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna
az imént.
- Szóval –
vakartam meg tarkómat – miért is vagyok itt, ha nem a késés
miatt? Mert ugye nem amiatt?
- Daisy! - Nevette
el magát végül Amber – csak arról szerettem volna beszélni
veled, hogy miért nem láttam a jelentkezésedet! Kiválóak az
eredményeid, és tudtommal az onkológia felé kacsingatsz, a
kórházuknak pontosan ilyen rezidensekre van szüksége, mint te,a
programjába!
Ajkaimba haraptam.
Na igen. Még
tényleg nem döntöttem el, hogy merre is szeretnék dolgozni az
alapképzés után. Maradtam volna, meg nem is. Egy részem
visszavágyott a nyüzsgő New York városába, hiányzott Lucy,
Niall és a többiek. Másrészt viszont itt volt nekem Eric és
Angela, a nagyszüleim és egy halom új barátom. Harmadrészt pedig
szívesen próbáltam volna magam ki egy teljesen új városban is.
Ezért nem jelentkeztem még sehova. Noha tudom, hogy a jelentkezési
határidő már itt van a nyakamon.
- Rendben –
sóhajtott fel – de kérlek dönts mielőbb! Most pedig mesélj
nekem arról a titokzatos lovagról aki miatt lekésted az én nagyon
unalmasra sikerül megbeszélésemet!
Erre már kénytelen
voltam elmosolyodni. A gyomrom pedig egy hatalmasat kordult.
Amber elnevette
magát.
- Mondjuk egy kiadós
reggeli mellett, rendben?
Mosolyogva
bólintottam, és hagytam, hogy kinyissa előttem az ajtót.
Mint mondtam.
Az egyik legjobb
ember akivel valaha is találkoztam.
Miután Carter is
csatlakozott hozzánk egy apróbb asztalnál foglaltunk helyet a
temérdek kaja mellett, aminek elpusztítása egyáltalán nem
jelentett gondot vagy komoly kihívást. A mesélésem már annál
inkább.
Miután Harry és én
együtt vacsoráztunk sírva mentem haza, szerencsémre Ella nem
látott így nem kellett magyarázkodnom, hanem kitervelhettem, hogy
merre is lépjek tovább. Mert a továbblépésre nagyon is szükségem
volt, főleg ha nem tervezek megőrülni. Egyik dolog jött a másik
után, még az ismételt költözés is megfordult a fejemben amikor
átkopogott Jared egy halom földi jóval és együtt főztünk.
Felszabadultnak,
könnyednek éreztem magam a társaságában ami konkrétan felért
egy randival ha pedig még tisztázatlan körülmények adódtak
volna a szándékait illetően, búcsúzásul megcsókolt ami már
mindent „hivatalossá” tett.
Ella nem igazán
volt elragadtatva amikor beszámoltam az eseményekről. Azt mondta,
hogy bolond vagyok amiért nem veszem észre, mennyire parázslik a
levegő Harry és köztem. Megjegyzem nem tudom honnan szedi ezt,
tekintve, hogy még nem is találkoztak.
De abban egyet kell
értenem, hogy Jared csókja teljesen más volt.
Ami nyilván
természetes is, és az is tökéletesen elképzelhető, hogy csak én
képzelek túl sokat bele, de nem mozdult meg bennem semmi. Jól
esett, gyengéd volt de ennyi.
Harry viszont elemi
erővel lobbantott meg. Mintha mindig is hozzá tartoznék. Talán
pont ez az érzés ami nem enged már évek óta. Mégis meg kellett
próbálnom.
A saját érdekemben.
Szóval amikor Jared
egy második, ezúttal igazi randit kért tőlem belementem és
moziztunk egy jót, sétáltunk, rengeteget beszéltünk végül
pedig arra jutottunk, hogy miért ne.
Megpróbáltuk
együtt.
Ennek már másfél
hete, és minden rendben lenne.
Ha nem az lenne a
legnagyobb problémám, hogy bujkáljak Harry elől. Ugyanis
szerintem a srác még nem tud róla. Bár nem értem miért érdekel
ez engem.
Nem vagyunk együtt.
Soha nem is voltam.
Az életemnek az a
része egy totális vakvágány.
Legalábbis azt
hiszem.
Jobban mondva
remélem. Ha pedig úgy vesszük, már az is valami.
Jól mondom?
~*~
Hullafáradtan estem
ki a kórházból este. Már bőven éjfél felé járt az idő, de
nem volt megállás. Egy műtét közben nem mondhatom azt, hogy oké
elég, lejárt a műszakom, csókoltatom a közönséget! Ella írt
egy üzenetet, hogy Jared felveszi őt is, ha nem bánom és akkor
elugorhatnánk valamerre vacsorázni. Tekintve, hogy hamarosan
kilyukad a gyomrom az éhségtől azt sem bántam volna, ha maga az
elnökkel kell vacsoráznom.
Összébb húztam
magamon a kabátomat mihelyt megcsapott a hűvös esti levegő azután
pedig elvigyorodtam, ugyanis Ella a nyakamba ugrott.
- Nem fogod elhinni,
mi történt ma velem!
- De lehet meg sem
fogom élni, hogy elmond – szabadítottam ki magam csontropogtató
öleléséből, majd Jared következett aki egy apró szűzies csókot
nyomott ajkaimra.
- Igaz – hátrált
egy lépést tőlünk – utat a boldog párnak!
Erre csak a
szemeimet forgattam és egyre türelmetlenül vártam, hogy Ella
végre beavathasson a titkaiba!
- Szóval –
kezdett bele végre – megkaptam a gyakornoki állást Londonban!
- Te most csak
szórakozol velem! - Kiáltottam rá nevetve de a lány csak a fejét
rázta, szemében könnyeket láttam megcsillanni a túlcsorduló
boldogság miatt! Barátnőm építészetet tanult, mellette
szívesen festegetett vagy csapott fel csak úgy profi
lakberendezőnek és egyszerűen szerelmes Európába, szóval több
helyet is megpályázott, de London volt a kedvenc jelölt. Így
érthető a nagy öröm.
- Már ez megér egy
kiadós ünnepi vacsorát – mosolygott Jared mi pedig mindannyian
egyet kellett, hogy értsünk vele. Indulni akartunk, ám egy motor
hajtott egyenesen a bejárathoz ahol egész pontosan mi is álltunk.
Már a tetkóiról felismertem és komolyan nem akartam elhinni amit
látok. Ezt komolyan nem csinálhatja.
Alig pár méterre
állt meg tőlünk, megelőzve a kínos kérdéseket elnézést
kértem és a fiú felé sétáltam. Harry levette magáról a
sisakot mire oda értem.
- Ha a lángnyelvek
nem lennének elég cikik, még motort is szereztél hozzá –
böktem a sisakján lévő díszekre – mi ez az egész? Öngyilkos
küldetésen vagy?
- Talán aggódsz
értem? - Villantott egy harminckettes vigyort. Fáradtan sóhajtottam
fel. Hihetetlen, hogy még ezt a helyzetet is úgy forgatja, hogy jól
jöjjön ki belőle. Azt hiszem látta rajtam, hogy nem vagyok
formában mert egyből lehervadt arcáról a vigyor és komolyra
váltott – látni akartalak!
- Nos ez megvolt,
szóval akár mehetnél is, ugyanis... - be akartam fejezni a
mondókámat de Ella ért mellém és kíváncsian méregette a
számára még idegen srácot. Rögtön utána Jared követte.
Egek.
Mi lesz itt még ma
este?
- Te biztos Harry
vagy – mosolygott rá barátnőm, Harry pedig végre elkapta a
tekintetét rólam és kedvesen kezet fogott a lánnyal – nagyon
örülök, Ella, Daisy szobatársa és egyben az a személy aki
mostanában legtöbbször az idegeire megy!
- Legalább edzésben
tartod!
- Szimpatikus a srác
- nézett rám Ella, komolyan úgy tesz mintha Harry nem hallaná?
Miért kell adni alá a lovat amikor teljesen nyilvánvaló, hogy
nagyon is nyeregben érzi magát.
De majd teszek róla,
hogy ezt forduljon!
- Jared vagyok –
nyújtott kezet barátságosan a másik oldalamon álló fiú, Harry
pedig szintén mosolygott mindaddig amíg Jared be nem jelentette,
hogy ki is nekem valójában – Daisy barátja!
Úgy tűnt ez máris
lehervasztotta egy kicsit a kedvét.
Nagyon helyes.
- Harry Styles,
Daisy exe!
Puff neki.
Eddig tartott a nagy
bizonytalansága.
- Igazából sosem
jártunk együtt, csak barátok voltunk! - Helyesbítettem, próbálva
menteni a még menthetőt.
- Nos nevezhetjük
így is, barátok akik szexelnek, nagyon is sokat ami azt illeti! -
Szólt közbe élesen Harry, én pedig komolyan azt hittem itt a
helyszínen kigyulladok és nincs az a tűzöltó aki segíthetne
megmenekülnöm. Miért teszi ez velem, most komolyan?
- Harry! - Kértem
ki magamnak, hallottam ahogy Ella kuncog mellettem míg Jared arca
elkomorodik.
Istenem.
Miért nem tud
egyszerűen békén hagyni? Úgy ötszáz év bőven elég lenne. Még
ha magányosan is kell eltöltenem. Csak nélküle legyek.
- Erm, nos miért
nem mentek előre srácok, a kocsimnál találkozunk! - Ajánlottam
fel és Ella kezébe nyomtam az autóm kulcsát miközben igyekeztem
jelentőségteljesen a lányra nézni. Szerencsémre barátnőm vette
a lapot.
- Nagyon örültem
Ella! - Kacsintott Harry a lányra, akiről már most láttam, hogy
tökéletesen a bűvkörébe esett, barátom felé pedig biccentett –
Jared!
Megvártam amíg
tisztes hallótávolságon kívül kerülnek, hogy azután Harry felé
fordulva bevessem legdühösebb nézésemet.
- Mégis mi a fenét
képzelsz magadról? - Szűrtem a fogaim között mérgesen.
- Fáj az igazság,
Daisy?
- Te csak ne oktass
ki az igazságról engem Harry Styles, tudtommal nem én voltam az
aki képtelen volt kinyögni mit is érezz valójában!
- Újra és újra
elmondanám neked, hogy mennyire szeretlek! Ezt ismételgetem mióta
itt vagyok, de most te vagy az aki úgy tesz, mintha nem hallaná!
Mit csináljak, hogy felfog végre? Szeretlek!
Indulatosan beszélt,
majdnem kiabált velem. Nem dühből, hanem úgy, mintha kezdene
belefáradni, hogy tökéletesen elsétálnak a szavai mellett az
emberek. Azaz én. Pedig ezek komoly szavak és nagyon jól tudom
milyen érzés az, ha nem viszonozzák.
- Csakhogy ezzel
nagyon is elkéstél!
Erre elfintorodott.
- Na, ne nevettess!
Tényleg képes vagy ezzel felkelni és a tükörbe hazudni saját
önmagadnak is, hogy aztán összejöjj ezzel a kis bájgúnárral,
mintsem bevallani, hogy még mindig szeretsz engem és engem akarsz?
- Nincs jogod
ítélkezni felettem, Harry! Nem vagy te nekem senkim!
Megfeszült
állkapcsa az utolsó szavamra, de tökélesen hidegen hagyott. Elég
volt mára ebből a nagy cirkuszból.
- Ezt te magad sem
hiszed el – tört meg a közénk ékelődött csendet pár pillanat
múlva. A szél a hajamba kapott, gyorsan a fülem mögé simítottam
a rakoncátlan tincseket elnézve a fiúról. Lehajtottam a fejemet
mielőtt újra ránéztem, megnedvesítettem ajkaimat.
- Tökéletesen
mindegy, hogy mit hiszek vagy érzek – válaszoltam csendesen
- Jared és én együtt vagyunk, ha tetszik neked, ha nem! Szóval
nincs értelme, hogy tovább gyötörd magad, Harry! Menj haza, vagy
költözz vissza a városodba és élj boldogan! Én is azt tervezem!
- Boldogan amíg meg
nem? És pont vele?
- Nem érted a
lényeget – szakítottam félbe erőteljesen – boldogan amíg meg
nem, mindegy kivel, csak veled nem, Harry!
Azt hiszem ez az
önbizalom megtöréses dolog jobban működött. Láttam a
tekintetében a fájdalmat, elképzelhető, hogy talán egy kicsit
túllőttem a célon.
Vagy talán nagyon
is.
- Én nem úgy
értettem...
- Hagyd csak –
vágott közbe könnyes tekintettel és elkezdte felvenni a sisakját
– nagyon is érthető voltál! Jó éjt neked!
Azzal már indított
is.
- Harry várj már!
- Kiáltottam utána ahogy elhaladt mellettem – Harry!
Ám nem hallgatott
meg. Figyeltem távolodó alakját ahogy eltűnik az éjszakában és
közben csak könnyes szemire tudtam gondolni.
No meg arra, hogy
ezt most nagyon elcsesztem.
Megint.
Ó te jó ég!! Te jó ég! :(( ez elég szomorú lett és ha nem hozol hamar új részt (ami kcsit boldogabb) kikészülök! Egyébként zseniális! Újra ás újra egyre csodálatosabb,izgalmasnál izgalmasabb részek <3 Imádom <33 :3
VálaszTörlésTe vagy a kedvenc írónőm és ez akedvenc blogom de tényleg siess a résszel :3 Harry sírt..el sem hiszem.. :( Ó szegény
Igyekszem majd vele nagyon! Köszönöm szépen, hihetetlenül aranyos vagy, nagyon jól esnek ezek a szépséges szavak! <3 :D
TörlésDrága Szófi!
VálaszTörlésTényleg nagyon sajnálom, hogy már ezer éve nem írtam neked. :( Ne haragudj, szörnyen érzem magam. :( Viszont minden nap izgatottan vártam, hátha hozol -e egy újabb csodálatos részt. :D Minden képzelőerőmet felül múlta az összes. :D A nehéz napjaimon mindig felvidított Daisy szerencsétlenkedése, Harry próbálkozásai, természetesen nagyon szívet melengető volt, mikor "szerelmet vallottak" egymásnak. Rengeteg érzelmet ki tudsz váltani belőlem és áhh nagyon kész vagyok. :D Imádtam, de tényleg annyira...te jó ég! El sem hiszem! Kíváncsi leszek ezek után Daisy mit fog cselekedni. Jaj, de annyira jól állt Harrynek ez a macsó szerep, hogy hihetetlen. Tényleg annyira fantasztikus vagy...teljesen feldobtad a napom! :) Izgatottan várom a következő részeket. :) Sokszor ölel:
Chixi :)
Szia Chixi,
TörlésNem kell ám tényleg sajnálkozni, én mindig örülök ha írsz szóval állj így a dolgokhoz! :D Köszönöm szépen a sok dicséretet nagyon örülök, hogy tetszett a rész/részek. Nos én is nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, amivel tényleg igyekszem majd!
Szofi
Ugy gondoltam csak par resz utan irok neked, de ezek utan szerinted be tudtam tartani!? Szent szar! Nincsenek szavak, ahohy meglattam a gifet ahol harry sirt, borzasztoan izgultam mi lehet. Istenem!!! Annyira kivancsi vagyok. Az irasodhou nem tudok hozzaszolni, de ha azt mondom, hogy perfect szerintem mar mindent ertesz!:D Mondtam mar, hogy imadom? Varom a kovetkezo reszt draga!❤️
VálaszTörlésNos én nagyon örülök, hogy már most írtál és nem bírtad megállni! :D Azon a gifen én is mindig elszomorodom, félve is tettem be. Örülök, hogy tetszett, köszönöm szépen a dicséretet! Igyekszem a folytatással! :)
TörlésKedves Sophi (tudom, hogy ez angol, de nekem ez jobban tetszik, mint a magyar változata.:3)
VálaszTörlésElőször is nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, hogy az előző azt hiszem 2 részhez nem írtam, de töri tz-re készültem, utána bioszra, majd matekra, szóval a suliban zajlik az élet, csak a diákok idegrendszere megy tönkre (legalábbis az enyém biztos)
a másik ok, amiért nem írtam, hogy felfüggesztettem a facebookomat, és ezáltal nem tudtam, hogy mikor vannak új részek. Aztán ma bejelentkeztem, és láttam, hogy kint van, na akkor spuri és olvasunk, végre kikapcsolódhatok egy pötit.:)
Mikor végre fél óra után betöltött a telefonom, és megláttam a képet (nekem a gifet nem játssza le telón), hogy Harry sír, na akkor tudtam, újabb kosarat kapott, és nem, nem a kosárlabdára gondolok ami pofán találta ami engem múlthéten tesin, hanem Daisy Blake által kapott kosarat, mert a szerencsétlen lány újra visszautasította, vagy lehet, hogy ő dobta a labdát. Kitudja?
Komolyan mondom, ha szomorú vagy rossz kedvem van, ezer százalék, hogy te jobb kedvre tudsz deríteni az irományaid által, hihetetlen!:o
A végét nem igazán értettem, hogy mit mondott Daisy magyarra fordítva Harry-nek, de ez lehet betudható annak, hogy hót fáradt vagyok.xD De majd kigulgizom, hogy mi az magyarra fordítva.:D
Fhu, megint regényt írok neked, de annyira jönnek belőlem a szavak, és az ujjaim csak úgy pötyögik a betűket a billentyűzeten.:D
Remélem a pár (kb 2 rész) után össze jönnek végre!! De ha össze jönnek remélem nem lesz minden zökkenő mentes, én már tök elképzeltem, mi lesz azután, hogy össze jönnek.:D
Daisy visszamegy vele Londonba, és ott ellesznek egy pár hétig, majd Daisy-vel történik valami baleset, és akkor megint kavarognak a szálak, majd Daisy terhes lesz stb stb.:D Tudom hülyeség, főleg úgy, hogy te írod, én meg csak olvasom.:D
De remélem,megszánsz és hasonló lesz a történetben. Csak egy picit. Na? Na?
Tudok ám aranyos bociszemekkel nézni.~:3
Azt hiszem jobb ha most abbahagyom, mert este 10-ig írok még neked.:D És már ez is baromi hosszú lesz, szerintem sokkolni fog, ha elolvasás előtt meglátod az irományom.:DD
Szóval, asszonypajtás, hamar hozzad ám a következő részt, és várom az alku feltételeit, alkudozásban verhetetlen vagyok.:D <3 xx
Szia! :D
TörlésTelefonról nem is tűnt fel, hogy ilyen szép, hosszú hozzászólást írtál! Öröm és boldogság a szemnek és a kicsi lelkemnek! :D Úgy látom ez a gif mindenkinek telibe trafált szóval legközelebb majd óvatosabban választok, hogy ne lőjem le egyből a poénokat. Daisy Blake karaktere egy külön eset, orvosi lábjegyzetet igényel, de jobban belegondolva talán mindketten megérik a pénzüket! :D
Én mindig örülök a regényeknek szóval jöhet bátran! Nem ígérek semmit a részekkel kapcsolatban, de annyit elmondok, hogy nagyon szeretem a boldog végeket és úgy tűnik talán rendelkezel némi gondolatolvasásos tehetséggel. :D Szóval lehet most kellene elkezdened lottózni! :D
Köszönöm szépen a hosszú sorokat, a dicséreteket, nagyon-nagyon örülök, hogy tetszik! Igyekszem a folytatással!
Ígérem!