Halihó!
Még mindig nagyon hálás vagyok a sok-sok megtekintésért, az új feliratkozókért és a visszajelzésekért! Most is örülnék párnak, remélem tetszeni fog! Folytatás hamarosan!
Azt mondják az
elhatározás fontos. Merthogy addig csak kifogásokat gyártunk
magunknak amivel igazából csak egy helyben toporoghatunk. Ha pedig
így van kétségkívül elrohan mellettünk az élet, mi pedig a
jobb esetben „csupán” belefulladunk az önsajnálatba. A pedig a
legutolsó dolog volt amit jelenleg akartam magamnak. Ezért
döntöttem úgy, hogy ma este Harry és én együtt vacsorázunk.
Semmi egyéb.
Én leszek a
legutolsó ember akitől megtudja, hogy még mindig szeretem. Tudom,
lehet teljesen nyilvánvaló a helyzet de inkább megtartom magamnak
a sírig, mintsem megint elkövessek egy olyan hibát ami biztosan
hosszú idejű szenvedést hozhat. A gond csak az, hogy nem igazán
vagyok egy nagy színésznő. Tudok gonosz lenni, de egyrészt nem
áll jól, másrészt pedig túl nagy fejtörést okoz. Így maradt a
színlelés. Vagy a néma beleegyezés.
Némi gyomorideggel
pillantottam az órára miközben egy doboz fagyit próbáltam
eltüntetni magamban, már alaposan benne jártunk a délutánban, de
nemrég ébredtem mert éjszakás voltam a kórházban, ha pedig Lucy
nem kelt fel, hogy beszámoljon a nászútja minden egyes kis
részletéről, talán még most is alszok.
- Remélem azért
átöltözöl a vacsihoz, vagy ebben a cuki kacsás pizsamában
akartál menni? - Lépett be az ajtón Ella, fáradtan dobta le
táskáját majd huppant le mellém – és akár egy szőrtelenítést
is bedobhatsz ha nem akarsz zsákban menni!
- Donald kacsa az
egyik legjobb a világon, mégis hány embert láttál pénzben
úszkálni? A zsák pedig nem is olyan rossz ötlet, köszi!
Ella csak a szemeit
forgatta.
- Akkor sem hiszem,
hogy hápogásnak kellene lennie az ébresztődnek!
- Ez egy hivatalos
Disney applikáció!
- A Disney egy rakás
trágyadomb! - Nevette el magát.
- Hogy mered? -
Hajítottam neki egy párnát – ne mondd nekem, hogy Miley Cyrus
mert az egyik legjobb énekesnő akivel valaha az emberiségnek dolga
volt, a FU című száma például sokat segített, hogy kiheverjem
azt amire ma készülök!
- Harry jó srác! -
Mosolyodott el – nem lesz semmi gond, hacsak te nem csinálsz! -
Nézet rám mire csak egy kajla vigyort kapott válaszul. Figyeltem
ahogy nagy szemei elkerekednek és mérgesen nézz rám.
- Most mi van? -
Tártam szét kezeimet, majd visszatettem a fagyóba a félig üres
dobozt és halvány mosollyal néztem barátnőmre.
- Daisy, nem teheted
ezt vele, nem ronthatod el az egyetlen esélyét!
- Hát akkor csak
figyelj – indultam meg a szobám felé – mert azt az egyet
garantálhatom, hogy ez lesz élete legrosszabb napja!
Mint mondtam. Az
elhatározás fontos. Az én személyes nagy elhatározásom pedig
erre az estére az volt, hogy bizony-bizony ez lesz életem, de
inkább Harry életének egyik legrosszabb randija. Ami azért kell,
hogy tökéletesen, véglegesen és teljesen kiábránduljon belőlem.
Ezért pedig tényleg mindent meg fogok tenni.
Például talán
maradhatna ez a pizsama. Vagy megvalósíthatnám azt a zsák ötlete.
A tükörbe nézve
elvigyorodtam de azért elkezdtem vizet engedni a kádba. Talán az
is elég lesz, ha elegánsan kések.
Mondjuk úgy, néhány
órát.
Ha egész pontos
akarok lenni minimum két órát. Az már felér egy komoly hasba
rúgással. Tehát taktikaként is beválhat legyen bármi is a cél.
Merthogy a cél még nem dőlt el a fejemben. Jó lenne a pontosítás
főleg ha én akarok jól kijönni a dolgokból. Minimum győztesként.
Már ha ez egy
verseny.
Én komolyan annak
akartam felfogni, megmutatni, hogy megváltoztam.
Nem az a lány
vagyok aki könnyeket ejt valaki olyanért aki arra sem képes, hogy
elmondja mit érez valójában csak béna és kopott kifogások mögé
bújik.
„ Nem akarok többé
szeretni, mert félek a csalódástól”
Ez nem élet.
Legalábbis nekem
nem. Mert én élni akartam.
Oh, de még
mennyire.
~*~
A kellemetlen
helyzetek elkerülése végett, jobb lenne mindig informálódnunk
arról, hogy mi vár ránk amikor valami nagyra készülődünk.
Például egy utazás, átnézni a környék járatait, vagy egy
költözésnél, továbbtanulásnál az iskolákat. Vagy ha randira
mész valaki olyannal akit elviekben nem kellene kedvelned.
Mégis megteszed.
- Mondtam már, hogy
milyen gyönyörű vagy? - Bókolt a mai estén immáron századjára,
de nem hittem neki. Kínosan néztem körbe az étteremben. Tudnom
kellett volna, hogy ezt fogja tenni. Biztosan számított rá, hogy
nem leszek túl aktív.
- Köszönöm –
emeltem a számhoz a poharamat – de azt ígérted semmi felhajtás
nem lesz, ehhez képest egy hajón vagyunk, körülöttünk a sötét
tenger és a csillagok. Én pedig pizsamában ülök veled szemben!
- Külön öröm, ha
a hajaddal sem bajlódtál – bökött a fejem tetején
feltornyozott kontyra.
Tekintetét kerülve
pirultam el és csak áldani tudtam Ella nevét, hogy rám erőltetett
egy normális cipőt.
- Emlékszel még
arra a kikötésemre, hogy semmi romantikázás? Tudod, hogy nem
vagyok oda ezekért a dolgokért – néztem körbe, mire meghúzta
vállát. Úgy tűnt nem igazán érdekli mit próbálok bemagyarázni
neki. Csak a saját akaratát hajtja.
-
Te pedig elég jól ismersz már ahhoz, hogy tudd szeretek öntörvényű
lenni – mosolyodott el és még egy pohár bort töltött – el
akartad rontani az egészet, igaz?
Erre felsóhajtottam
de nem bírtam ki, hogy ne a szemébe nézzek.
Miért viselkedek
ennyire gyerekesen? Hiszen már mindketten felnőttük, egyszerűen
csak át kell beszélnünk a dolgokat.
- Még rajta vagyok
– válaszoltam – talán a következő pillanatban már beleugrok
a vízbe, esetleg előjövök pár szörnyű viccel, a rejtett
tehetségemről már nem is beszélve!
- Rejtett tehetség?
Mint például az, hogy remekül zsonglőrködöm?
- Inkább ne! -
Hárítottam gyorsan – a végén még valami bajod esik és
vihetlek a kórházba, vagy ami még rosszabb, egy szabad estémen is
téged kell ápoljak!
- Mindjárt
megsajnállak – öltött rám nyelvet, mint valami öt éves gyerek
– én sérülnék meg, és téged kellene pátyolgatnom amiért
velem kell lenned?
- Teljesen logikus a
dolog!
Mosolyogva
hallgattam ahogy jóízűen nevet, hangja olyan volt a lelkemnek,
mint valami édes dallam. A gyomromban lévő görcs oldódni kezdett
a lelkemben évek óta tátongó üresség pedig, mintha tényleg
gyógyulásnak indult volna. Ami csak azt jelentette, hogy valamit
nagyon rosszul teszek. Nem ez lenne a célom.
Átgondolva a
helyzetemet kortyoltam még egy pohár bort és inkább csak
elengedtem a haragom. Lazítottam a testtartásomon, székemben
hátradőlve néztem a még mindig mosolygó fiúra. Akinek be nem
állt a szája. Kérdezett és mesélt.
De többet hagyott
engem beszélni.
Egyik pillanat
követte a másikat, úgy éreztem itt és most akarunk bepótolni
mindent még akkor is ha ez annyira lehetetlennek tűnik. Mert
tényleg az volt. Ez az egész este nem lesz elég semmire, de most
nem akartam ezzel foglalkozni.
Csak a pillanat
számított
Ebben a pillanatban
pedig nagyon jól éreztem magam Harry társaságában.
A vacsora után úgy
döntöttünk filmezünk egyet így egymás mellé kucorodtunk
pontosabban én egy kicsit távolabb de Harry túl könnyen húzott
magához közelebb minden tiltakozásomat semmibe véve ezzel.
Mégsem bántam.
Mondanom sem kell,
hogy rengeteget nevettünk. A filmből persze alig láttam valamit,
helyette inkább átbeszéltük az egészet, már kora hajnal volt
amikor a hajó kikötött a parton. De nem mozdultunk. Azután
mindkettőnket, legalábbis engem biztosan elnyomott az álom mert
amikor megint kinyitottam a szemem egy puha ágyban feküdtem,
idillikus képpel körülöttem, Harry mellkasán aludtam.
Hallgattam szabályos
szívverését, nem akartam kibújni mellőle, nagyon jól tudtam,
hogy akkor megtörik a varázslat. Onnantól pedig nincs tovább.
Bármennyire is
szeretné, nem tehetem meg ezt vele.
Magammal.
Végigsimított a
hátamon amikor megmozdultam. Felnéztem rá, boldogan mosolygott le
rám.
Lesütöttem a
szemeimet és gyorsan felültem egy óra után kutatva. Már kilenc
óra is elmúlt.
- Nem szabadna itt
lennem – nyögtem ki aztán nagy nehezen, mire Harry arcáról
azonnal lehervadt a mosoly.
Kapkodva ugrottam ki
az ágyból, a táskám után kutattam, felkapva azt pedig
felvágtattam a fedélzetre. Azaz csak akartam mert Harry elkapta a
kezemet és visszarántott. Mellkasának ütköztem, remegtem az
ölelésében ahogy felnéztem ajkaira.
Testem az övének
préselődött, szorosan tartott csak a tekintetemet kereste ahogy
közelebb hajolt hozzám. A szívem a torkomban dobogott amikor már
ajkaimat súrolta az övével.
- Kérlek ne –
suttogtam elgyötörten és éreztem ahogy egy könnycsepp gördül
végig az arcomon.
Harry megállt. De
csak egyetlen pillanatra így inkább elfordítottam fejemet. Ajkai
pedig nyakam puha bőrével találkoztak.
Természetesen az
érzékeimnek nem tudtam parancsolni, jóleső borzongás futott
végig minden egyes porcikámon ahogy újra és újra megcsókolt.
Utáltam ezt.
Nem lenne szabad ezt
tennem.
Amikor fogai is
súrolták bőrömet kaptam észbe és toltam el magamtól.
Sokkal erősebb volt
nálam de nem ellenkezett. Tudta, hogy túl messzire ment. Láttam az
arcán a zavartságot.
- Sajnálom –
suttogta a néma, fagyos levegőbe.
Keményen
bólintottam és elindultam. Ideje lesz befejezni ezt a nagy
rózsaszín mesét. Ő és én is megkaptuk amit akartunk.
- Sajnálom, hogy el
akarod hitetni velem, nem érezted jól magad velem!
- Sajnálom, ha
elhiszed, hogy ez az egész egy kicsit is számít! - Fordultam
vissza dühösen. Kezdet nagyon elegem lenni ebből. El sem kellett
volna jönnöm.
Tudhatnám már,
hogy imádok szenvedni. Úgy tűnik egyetlen alkalmat sem hagynék ki
a saját magam porig alázásához. Ösztönösen cselekedtem. Ahogy
a legjobb lenne.
Csakhogy az
ösztöneim ezúttal tévedtek.
Harry és én két
külön történet vagyunk.
- Ha nem jelent
semmit akkor csókolj már meg! Mit számít egy idióta kis csók,
ha már nem érzel irántam semmit?
- Mert nagyon is
érzek! - Kiáltottam rá teljes dühömből ami olyan mélyről
szakadt fel, hogy azt hittem már nem is létezik – mert még
mindig érzek irántad valamit, és nem tudom, hogyan tegyem túl
magam rajtad! Azt mondtad, hogy nem szeretsz engem, Harry! Az ország
másik végére kellett menekülnöm, hogy elviseljem ezt! Nem
teheted ezt velem, velünk! Kérlek...
Tudtam, hogy sírok.
Ahogy azt is, hogy ez az egész egy nagy vicc. Amit saját magunknak
csinálunk. Harry közelebb lépett hozzám. Megint egymás előtt
álltunk. Óvatosan törölte le könnyeimet, arcomat tenyerébe
fektettem.
Imádtam érezni Őt.
Ilyen közel magamhoz.
Ezúttal nem
ellenkeztem, hagytam, hogy megcsókoljon.
Ajkai édesen, puhán
értek az enyémekhez. Egy gyenge csókban forrtak össze, sőt.
Inkább volt ez inkább szájra puszi, mint csók. De akkor is ott
lebegett a levegőben.
Homlokát az
enyémnek döntötte, két tenyérbe fogta arcomat, jóval fölém
magasodott és úgy nézett rám.
- Szeretlek, Daisy
Blake – suttogta megtörten. Hangja remegett.
Tudom, hogy mit várt
tőlem. De nem tehettem. Ajkaimba haraptam és visszanyeltem a
maradék könnyeimet. Kibontakoztam az öleléséből.
- Sajnálom... -
válaszoltam ugyanolyan halkan, mint aki csak attól fél, hogy az
egész pillanat csak úgy eltűnik és visszakerülök ugyan oda
ahonnan elindultam. A mellkasomban tomboló fájdalomból ítélve
már elkéstem.
Hiába volt az
egész.
Fejest ugrottam a
tátongó mélységbe. Anélkül, hogy tudnék úszni.
Csak magamra
számíthattam.
Mégis a saját
vesztembe rohantam.
Megint vagy újra.
Még nem tudom.
Ahogy azt sem mikor
lesz már ennek az egésznek vége. Nem illünk össze.
Soha nem is fogunk.
Köszönöm és nagyon örülök neki! Igyekszem majd vele, majd meglátjuk mi lesz még itt kérem szépen. :D
VálaszTörlésÓ...TE..JÓ..ÉG! *---------------------* mikor lesz kövi?
VálaszTörlésÓ te jó ég! :D Ma! Igyekszem vele drága! :*
TörlésNemtudom hol kezdjem. Talan ott hogy google a baratom, es hogy ratalaltam erre a csodas blogra. Ket napja kezdtem el olvasni, es minden kis szabad idomben olvastam es ezen csungtem. Nem hazudok, hogyha azt mondom ez az egyik kedvenc blogom. Nagyon jol fogalmazol. A tortenet is nagyon izgalmas. Istenem IMADOM!!! nagyon varom a kovetkezo reszeket, kivancsi vagyok mi fog tortenni a kis tubicaimmal! Tenyleg nagyon varom, sok puszi es egy rendszeres olvasoval mar tobb is van ezen a blogon:)❤️
VálaszTörlésSzia!
TörlésNos én örülök, hogy elkezdted és, hogy voltak nagy és okos emberek akik megalkottak a google barátunkat! :D Örülök, hogy itt vagy, az pedig külön plusz, hogy ennyire tetszik a történet! Köszönöm szépen a kedves szavakat, igyekszem a résszel! Remélem látlak még erre és nem okozok csalódást! :))