Halihó!
Gyorsan érkezett a folytatás a sok-sok visszajelzés miatt! El sem hiszem a megtekintés számát! Köszönöm nektek, remélem tetszeni fog! :)
Harry
Nagyszerű volt az
idő. A legtöbb amit tehettem pedig, hogy kiélvezem ezt az élményt
mielőtt fejest ugrok az egyik legnagyobb őrültségembe. Már a
reptéren éreztem, hogy gond van, de még nem mertem bevallani
magamnak, hogy talán jobban is át lehetett volna gondolni ezt az
egészet. Meg aztán nem akartam gyávának tűnni Zayn előtt,
szóval inkább hallgattam.
A repülőn ülve
miközben az említett személy édesdeden aludt a vállamon már
rájöttem, hogy nagyon is jól ismerve a lányt, lehet jobban járnék
ha inkább most kiugranék. Mármint a gépből. Ameddig még lehet.
Ezt azonban mégsem mertem megkockáztatni, egyik lépésem követte
a másikat egészen egy csinos kis szállodáig ahol végre saját
szobám lehetett. Megjegyzem Zayn is az én számlámon
„nyaralgatott”.
Felvontam
szemöldökömet amikor félmeztelenül naptejjel a kezében,
dudorászva mászott elő a fürdőszobából. Igazán önfeledtnek
tűnt amíg én tökéletesen bepánikolva gubbasztottam az ágyán.
- Remélem nem
gondoltad, hogy most uszikálni fogsz a delfinekkel Zayn!
- Csak a medencéig
mennék – emelte fel kezeit egyből védekezőn, ám látva
arckifejezésem visszakozott – vagy nem?
- Hát nagyon nem!
Ha csak nem akarod bezsebelni az év önzetlen legjobb barátja
címet! - Emeltem meg egy kicsit a hangom – nem azért vagyunk itt!
- Ne kapd fel a
vizet seggfejkém! - Ült le az egyik fekete fotelbe és kényelmesen
hátradőlve figyelte ahogy idegesen fel-le sétálok a szobában.
Egy kis idő után
azonban úgy tűnt, hogy megunta a dolgot mert nagy sóhajjal kísérve
lehunyta szemeit. Szívesen csatlakoztam volna hozzá de jelenleg egy
igen súlyos probléma áll előttem. Pontosabban már nagyon rég
így van, de valamilyen csoda folytán én úgy döntettem, hogy most
kell ezt megoldanom.
Méghozzá így.
- Foglalnom kell
repjegyet! - Nyögtem ki és megálltam a szoba közepén, Zayn csak
bólogatott.
Csukott szemekkel.
- Jó ötlet haver,
kicsit talán túl sok lenne, hogy elvidd egy útra de most kellően
nyálas, elvégre te voltál a barom! De még micsoda, te szent szar!
- Nem sétarepülésre
gondoltam! - Intettem le dühösen majd összevontam a szemöldököm
– te baromnak tartasz?
Erre természetesen
már az Ő szemei is kipattantak, és egy kínos vigyorral nézett
rám.
- Hát persze, hogy
nem! Én csak azt mondom, hogy talán szükséged lesz valami
nagyvonalúbbra, mint egy csokor virág!
Fejemet fogva
rogytam le az ágyra. Teljesen megsemmisültem. Még azt sem tudom mi
a kedvenc virága!
- Jézusom, mit
keresek én itt!
- Hát a megváltást
biztosan nem! - Próbálta elviccelni Zayn, de most valahogy nem
voltam vevő a poénjaira. Tökéletesen magamba fordultam. Hallottam
ahogy motyog valamit a felöltözésről, meg arról, hogy eljön
velem a városba ám nem érdekelt. Egyrészt mire ez a fiú elkészül
az egy örökkévalóság plusz még egy óra és különben is, ez
az én harcom lesz. Szóval meg kell oldanom.
Az esküvőn talán
nem volt rá lehetőségem rá, hogy megmutassam mennyit változtam
már. Nem ugyanaz az ember voltam akit évekkel ezelőtt abban a
városban hagyott. Nem érte tettem, egyszerűen csak boldog akartam
lenni, ehhez pedig el kellett engednem pár dolgot.
Köztük a „ nagy”
csalódásokat.
Mert amikor hazafelé
metróztam rájöttem, hogy hiába minden önvédelmi kísérletem,
soha semmi nem fájt még úgy, mint az ahogy a megtört hangját
hallottam a metróban. És nem mondta többet, hogy szeret.
Pedig mindketten így
voltunk vele.
Csak épp én jobb
szeretem megnehezíteni az életemet. Legalábbis elviekben.
Ahogy pedig
végignézek magamon, és realizálom, hogy egy rakás
szerencsétlenség vagyok, határozottan állíthatom, hogy nem csak
elviekben van így.
Mondjuk ki.
Nehéz eset vagyok.
Felpattantam az
ágyról az ajtó felé lépdeltem, miközben komolyan eldöntöttem
magamban, hogy ezen is változtatni fogok. Kezdetnek például
megkeresem azt a személyt aki miatt itt vagyok és elmondom,
őszintén, határozottan a miérteket is. Jobb lesz az elején
tisztázni.
Még fül fellel
hallottam ahogy az ajtó becsapódása után Zayn a nevemet
kiáltozza, de nem érdekelt.
Mire visszajövök
talán már talált egy jó úszótanfolyamot.
Mert egyébként nem
érteném miért akart medencézni.
Vagy elfelejtette,
hogy a karúszóit otthon hagytuk?
~*~
Egész délelőtt a
várost jártam. Egyik kávét döntöttem magamba a másik után és
talán jobb lett volna, a felhívom a lányt, de annyira bátor még
én sem voltam. Így maradt a kukkolás. Ami így belegondolva igazán
hátborzongatónak tűnt. Ennyit azonban megkockáztatok.
Bevallom, hogy nem
teljes titokban folyt az akció. Lucy tudott erről az egészről,
merthogy felhívtam előtte, megkérdezni, hogy merre is van pontosan
Daisy.
Nem kellett sokáig
biztatnom a válaszokért. Mindössze csak annyit kért, ne egyedül
menjek haza. Remélem teljesíteni is tudom majd a kérését szóval
tekintve, hogy napokon belül kezdődik a tavaszi félév az
egyetemen, egész sok ember kóborolt még az utcákon.
Megjegyzem nagyon is
önfeledten.
Én pedig egyre
inkább kezdtem azt hinni, hogy nem ez volt a legjobb taktika amit
választhattam.
Így a további
felesleges perceket mentve az elpocsékolástól inkább fizettem és
kezemben lassan kihűlő kávémmal sétáltam végig az úton. Az
egyik kukába hajítottam a poharamat majd a kezembe vettem a
fényképezőgépemet.
Fotósként tudtam,
hogy minden lehetőséget érdemes megragadnom, szóval amikor új
helyen jártam igyekeztem nyitott szemmel járni, most sem volt ez
másképp. Tetszett a környék, a pezsgés az egész hangulat ami
körülvett, szóval miért ne.
Pár kattintásba
még senki nem halt bele.
Egyik kép követte
a másikat és már talán egy bő óra is eltelhetett amikor az
egyik utca végére értem. Lassan emeltem le a kezeimet.
Ha a szállodában
megsemmisültnek éreztem magam akkor hazudtam. Az egész világ
hazudott.
Ugyanis szemtanúja
lehettem ahogy Daisy egy magas, nyurga srác kezét fogva sétál ki
a moziból majd egy csókot nyom a srác arcára. Aki hálából
túlságosan is nyálas romantikusan megpörgeti a lányt maga előtt.
Összepréseltem az
ajkaimat.
Bármennyire is
undorító volt a jelenet és túl mű is, én akartam ott lenni.
Én akartam fogni a
kezét, csókot lopni tőle és megpörgetni mint valami idióta
romantikus vígjáték főhőse.
Mégsem én voltam
ott.
Helyette itt álltam,
teljesen megkövülve, mint valami idióta barom és csak azért
imádkoztam, hogy ne vegyen észre. Mert azt nem élném túl.
Amilyen gyorsan csak
tudtam fordultam meg, és eredtem futásnak. Gyávaság volt. De nem
tudtam mit tehetnék.
Azaz mégis, de azt
hiszem azzal egy életre elástam volna magam. Pedig oda kellene
mennem és annak a nyomoréknak a képébe vigyorogni. Már egy
mosollyal többet érek annál a pöcsnél. Igen.
Ez lenne a helyes
lépés.
Mégis a futást
választottam.
Még akkor is ha
ezúttal tényleg minden egyes idegsejtem tiltakozott.
Nem adhattam nekik
feloldozást.
~*~
Talán még soha
ilyen gyorsan nem kapkodtam össze a holmimat. Főleg úgy, hogy
sikerült figyelmen kivűl hagynom Zayn rendíthetetlenségét.
Ugyanis öt kerek perce, mióta visszaírtam a szobába veri az
ajtómat. Már csak azon gondolkozom, hogy mikor hívjam a
biztonságiakat, vagy ha nem én akkor valamelyik „szomszédom”.
- Muszáj úgy
viselkedned, mint egy őrült tinédzser akinek szerelmi bánata van?
Nem válaszoltam.
Erre újra csalódott kopogtatás jött válaszul.
- Harry, most
komolyan!
- Nálam kimaradt a
lázadó korszak, Zayn szóval itt az ideje, hogy pótoljam!
- Hát nagyon rossz
az időzítés, haver!
- Nem érdekel! -
Kiáltottam vissza majd azzal a lendülettel ki is nyitottam az
ajtót. Ha egy dacos idiótát kell játszanom akkor megteszem. De
nem fogok maradni és asszisztálni mások boldogságához. Teljen
nyilvánvaló, hogy Daisy már továbblépett.
Csakhogy erről
elfelejtett tájékoztatni.
Na persze nem mintha
erre lenne valamiféle törvény, azonban mégis jól esett volna.
Nem.
Ez sehogy sem esett
volna jól.
- Na idefigyelj,
Harry Styles! - Rántott vissza a valóságba immáron sokadjára
Zayn. Ellentmondást nem tűrve rángatott vissza, szabályszerűen
lenyomott az egyik székbe és próbált nagyon dühösen kinézni.
Megjegyzem nem túl sok sikerrel. Zayn nem tudott komoly lenni.
- Előre sajnálom a
kölykeidet – haraptam ajkaimba, igyekeztem nem a képébe röhögni
– nem hiszem, hogy bármelyikük is komolyan fog venni ezzel a
képpel!
- Ha így haladsz
neked meg gyerekeid sem lesznek!
- Majd veszek kutyát
– rántottam meg a vállát – de most hazamegyek!
Megejtettem egy
próbát a felállásra de megint visszanyomott. Csalódottan
sóhajtottam fel.
Nem teheti ezt
velem.
Kizárt, hogy
kiskutya leszek. Ha egyszer nem kellek, akkor nem futok.
Ilyen egyszerű az
élet, csak ezt sajnos sokan képtelenek átlátni és inkább
tönkreteszik magukat.
Én nem így
terveztem.
- Komolyan feladod
azért mert megpuszilt valakit? Ne legyél már gyerekes, Harry!
Daisy szeret téged és ezt kár tagadnia, a vak is látja!
Szomorúan
mosolyodtam el. Talán régen így volt. Mára azonban nagyon is úgy
tűnik, hogy ezek az érzések megkoptak, vagy elfelejtődtek. A
legjobb pedig az lenne, ha én is elfelejteném. Mert akkor nem kéne
emlékeznem minden egyes nap, hogy önsajnálatban élek.
Daisy már mást
akar.
Elrontottam, túl
későn érkeztem.
Ennyi a nagy
történet.
- Nem így ismerlek!
- Próbálkozott még mindig Zayn immáron mellőlem – tudom, hogy
akarod Őt, szóval kár lenne tagadnod! Ha pedig most hagynám, hogy
elmenj, megbánnád! Sőt pocsék barátnak tartanál!
Elmosolyodtam.
Tényleg nem ilyen
vagyok.
Lassan de biztosan
bólintottam. Azért nem kerek még a történetünk mert elrohantam
az érzéseim elől. Most nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy
másodjára is meglépjem ezt. Csak ezúttal az igazság elől.
Ugyanis azt még ki
kell derítenem.
Nem alapozhatok csak
ennyire. Hiszen én is tudtam, hogy milyen körülöttünk a levegő,
az izzás még nem múlt el. Csak fel kell pezsdítenem.
Én pedig már
tudom, hogy minden erőmmel ezen leszek. Kerüljön bármibe is.
Hatalmas vigyorral
arcomon húztam elő telefonomat majd pötyögni kezdtem. Egy párszor
töröltem ugyan, de a végére csak meg született az üzenet ami
reményeim szerint egy teljes lavinát indít el. Méghozzá a
legjobbat amit az emberiség láthatott. Ahogy a küldés gombra
nyomtam Zayn arcára is kiült az bizonyos „ na mit mondtam”
vigyor én pedig hátradőltem a székben, újra elolvasva az
üzenetet.
„ Adj nekem egy
randit Daisy Blake, és bebizonyítom, hogy jobb vagyok, mint az a
nyálgép a mozinál ma délután!”
Azt hiszem erre mondják, hogy hatásos belépő.
Vagy legalábbis remélem.
Igyekszem majd vele! Köszönöm! :)
VálaszTörlés