Sziasztok!
El sem hiszem, hogy már 14 feliratkozó van, és ennyi megtekintés! Hihetetlenek vagytok! Remélem tetszeni fog a rész! Visszajelzéseknek most is örülök! :)
Távolról hallottam
a hangokat csak. A napfény természetesen most se nagyon hagyott
aludni, viszont most még a nappaliból, jobban mondva azt hiszem
inkább a konyhából jövő egyének sem azon igyekeztek, hogy
kipihenhessem magamat. Hiába fordultam egyik oldalamról a másikra,
nem lett jobb a helyzet. Szóval mit volt mit tenni, kénytelen
voltam kikászálódni az ágyból.
A nappaliig
vonszoltam magam, ahonnan rálátásom nyílt a hatalmas konyhára
is. A sejtéseim tehát beigazolódtak. Angela egy halom edénnyel
körülvéve ült a padlón és nagyon kétségbeesettnek látszott.
Felvontam szemöldökömet, leguggoltam mellé.
- Remek –
pufogott mérgesen – még téged is sikerült felkeltenem, bár
megjegyzem nem tudtam,
hogy itthon vagy!
Azt hittem Jared és te együtt töltöttétek az éjszakát!
- Jared és én csak
barátok vagyunk!
- Hát persze
szívem, meséld be ezt annak, aki valóban el is hiszi! Látod, hogy
néz rád az a fiú?
- És én? Hogy
nézek rá?
Erre ajkaiba
harapott.
Angela időközben a
legjobb barátnőm lett. Amikor megkaptam az ösztöndíjat tényleg
nem akartam elfogadni, de miután nem lett volna miért a városba
maradnom, egyből telefonáltam. Eric pedig rettentő készségesnek
bizonyult. Amikor nem a suliban voltam, vagy az albérletemben amit
közösen bérlek egy barátnőmmel akkor bármikor hazajöhettem.
Akadt egy saját kis kuckóm. Én pedig rendszerint éltem az
alkalommal.
Igazából annyira
gyorsan történt mindent, de szerencsére nagyon is jól. A
nagyszüleim tündéri emberek voltak, nyaranta két hétig az övék
vagyok, és teljesen elkényeztetnek. Angela pedig az első
gyermekükkel várandós azaz az én kis unokaöcsimmel akit már
most imádok. Egy nagy család részese lettem, ez pedig biztonságot
adott. Olyan biztonságot amit már régen nem tapasztaltam.
A közös vacsik, az
idióta társasjátékok, kirándulások és természetesen a
piszkálódások.
Apa és az én
helyzetem is sokat javult.
Végigcsinálta az
elvonót, és immáron több, mint két éve nem ivott, igyekszik
rendbe hozni azt amit elvesztett. Még ha nem is fog menni teljesen.
Bizalmat szavaztam neki, mert csak így van értelme ennek az
egésznek. Hiszen egy család vagyunk, és ezt a köteléket sehogy
sem tudom félredobni.
De nem is akartam.
Az egyetlen amit
viszont tényleg akartam, az egy kávé lett volna. Ha már egyszer
kaptam egy korai ébresztőt. Jared egy srác az egyetemről,
pontosabban a baráti társaságomból. Tudom, hogy tetszek neki, és
azt is, hogy komolyan próbálkozik. Azonban én nem tudom komolyan
venni. Mindenki nagy értetlenségére. Egyszerűen, nem érzem azt,
hogy nekem rá, vagy egy kapcsolatra szükségem lenne.
Amikor a múltheti
esküvős akcióból teljesen nyilvánvaló, hogy még egy se veled
se nélküled dolgon sem tudok átlendülni. Ennyi idő távlatából
pedig ez már igazán szánalmas. De ez persze csak egy megjegyzés.
Isten ments, hogy még az átlagnál is jobban alázzam magam.
Barátaim nagyon
hamar lettek, pontosabban úgy fogalmaznék, hogy egész jól
beilleszkedtem, munkát is találtam, a tanulás is rendben megy. Pár
hónap múlva pedig végre kezemben tarthatom a papírokat.
Noha ez még csak a
kezdet, de legalább már valami.
- Egyáltalán mit
is akartál te itt csinálni? - Néztem körbe a csatatérre
emlékeztető helyzeten, és segítettem neki felállni.
- Csak egy edényt
kerestem, de nem találom...
- Tényleg?
- Igenis nem
mindegy, melyiket választom!
- Ha te mondod –
hagytam rá majd körbenéztem – inkább elmegyek zuhanyozni csak
előtte mond meg, mi ez az éget szag!
- Te szent Isten! -
Kiáltott fel rémülten és a sütőhöz lépett ahonnan egy
feketére aszalódott csirkét húzott elő. Megköszörültem a
torkomat, igyekeztem nem elnevetni magam.
- Nos – szólaltam
meg aztán megtörve a csendet – legalább nem mondhatjuk, hogy nem
sütötted át jól!
- Utállak!
- A csirkét vagy
engem? - Kérdeztem immáron nevetve, miközben a füstölgő
maradványokat szemléltük.
- Mindkettőtöket –
mondta végül – a legjobb lesz ha te letusolsz én pedig rendelek
valami kaját!
- Aztán
eltemethetjük ha gondolod – ajánlottam még mindig vigyorogva.
- Akkor adok egy
lapátot és szépen hord el magad Daisy! Egyenesen a fürdőbe! -
Kiáltott utánam immáron mosolyogva, én pedig eleget téve a
kérésnek magára hagytam őket.
Szegény csirke.
~*~
-
Szóval azt mondod, hogy nem feküdtetek le egymással? - Érdeklődött
megpróbálva semlegességet erőltetni hangjára Ella. Szőke hosszú
haját a háta mögé dobta és szemtelenül flörtölt a pincérrel.
-
Még csak nem is csókolóztunk – ismételtem újból magam. Nem
értem ezt az egész felhajtást körülöttünk. Jared és én
nagyon jó barátok vagyunk. Se több, se kevesebb. Ez minden.
Legalábbis a részemről, azzal pedig, hogy esetleg a fiú esetleg
többet akar érezni, nem vagyok hajlandó foglalkozni.
-
Te tudod – kavargatta szívószálával poharának tartalmát –
de jók lennétek együtt!
-
Marhára – forgattam a szemeimet – másra sem vágyok, mint a
tökéletes életét élni! Nem akarom én ezt drága, inkább
beszéljünk arról, hogy meddig bűvölöd még azt a szegény
srácot? Szerintem már a bugyidat is lehúzta rólad képzeletben!
-
Nos – állt fel a székről – határozottan jobban tenné, ha nem
csak a képzeletében vetkőztetne – azzal rám kacsintott majd szó
nélkül a fiúhoz sétált.
Nem
volt könnyű lakótársat találnom, hiszen még nem kezdődött el
új év, nem voltak új elsősök, és a klikkek is megalakultak már.
Viszont Ella más tészta volt. Egy nagyszájú, belevaló lány aki
imádta az életet és igazából mindent ami vele járt.
Legyen
az jó vagy rossz.
Vette
az akadályokat, alkalmazkodott és ennyi a nagy történet.
Ha
pedig kellett megvédte magát. Erre egész gyakran szüksége volt,
a gyönyörű szőke haja, és bikinimodelleket megszégyenítő
alakja miatt gyakran a közutálat vagy mocskolódás tárgyává
vállt. Csakhogy. Ezt a lányt nem cukorból faragták.
Ella
jogot tanult egy népes család legkisebb tagjaként, ha akadt
szabadideje akkor önkénteskedett valamerre, pörgött vagy ahogy a
mellékelt példa is mutatja: falta az életet.
-
Úgy látom ma este megint egyedül leszek – vettem a kezembe a
srác telefonszámát amikor a lány visszatért és arcán széles
vigyorral foglalt helyet mellettem.
- Rosszul látod –
tolta el kezem amikor oda akartam neki adni a számot – ugyanis
téged akar!
Köpni – nyelni
nem tudtam.
- Hozhatok még
valamit a hölgyeknek? - Lépett mellénk az említett fiú és
egyenesen rám mosolygott – akkor benne vagy egy vacsiban?
- Nekem van barátom!
- Nyögtem ki aztán pár perc csend után, fülig pirulva – szóval
azt hiszem nem!
- Ella azt mondta,
hogy senkid sincs – értetlenkedett, én pedig szúrós szemmel
néztem barátnőmre. Miért kell ezt tennie velem?
- Igazán?- Kelt a
saját védelmére Ella – és akkor mégis hogy néz ki az a híres
barátod?
Azt hiszem lehetett
hallani a fogaskerekeket mozgását a fejemben.
Afelől biztos
lehet, hogy ki fogom húzni a végrendeletemből.
- Nos, Ő nagyon –
próbáltam keresni a szavakat, nem túl sok sikerülni. Nem igazán
vagyok az a vizuális típus – ő nagyon, nagy és bátor, valamint
erős! Igen ez az! Fél kézzel felemel egy padot úgy, hogy még én
is rajta vagyok!
Heves bólogatással
igyekeztem csak még hihetőbbé varázsolni az alakításomat.
Azonban csak
mélytengeri csend fogadott.
Nos igen. Talán az
a pados dolog túlzásnak bizonyult.
- Akkor biztos csak
félreérthettem valamit – ingatta a fejét, én pedig csak
helyeselni tudtam. Gyorsan fizettem, egy busás borravalót is magam
után hagyva, majd megragadtam barátnőmet és már ott sem voltam.
Viccel velem ha azt
hiszi megúszhatja.
- Most komolyan,
Daisy! - Nevettet ki hangosan – fél kézzel felemel egy padot! Mi
ez a szar duma? Mióta megismertelek nem láttalak senkivel!
- Azért mert nem
akarok senkit, Ella!
- Igen, mindig ezt
mondod – húzta el a száját – de ez a legnagyobb hülyeség
amit valaha halottam! Az ember társas lény! Szükséged van...
- Az egyetlen amire
szükségem van az, hogy kiszállj ezekből a dolgaimból te
nőszemély! Jól vagyok, csak engedd, hogy én intézkedjek!
- Hát jó –
egyezett bele de azért fenyegetőm felém emelte ujját – de
csakhogy tudd! Nem hagyom annyiban a dolgot!
- Valahogy
sejtettem!
Ha tökéletesen
beleegyezett volna, akkor az nem is Ő lenne. De nem baj.
Pont ezért
szerettem.
És ez így volt
jól.
Azt hiszem.
~*~
Harry
Kótyagos fejjel
járkáltam a lakásban. Még mindig alig találtam meg valamit,
pedig már több éve, hogy itt élek. Miután Daisy elment, nem
tudtam a régi otthonomban maradni szóval eladtam a házat, vettem
egy másikat. De az sem volt az igazi. Tehát inkább utazgattam.
Majd egy teljes évet
bejártam az Államok minden zugát, de úgy sem éreztem magam
könnyebbnek. Csak még nagyobb baromnak. Nagy volt a kísértés,
hogy elmenjek hozzá és mindent bevalljak de féltem.
Hogy mitől?
Azt még én magam
sem tudom. Hiába hozakodtam elő a szarabbnál szarabb indokokkal,
meg kivételekkel és miértekkel, semmi sem változtatott a
tényeken. Szerettem a lányt. Sőt azt hiszem még mindig szeretem,
fontos nekem és valójában csak ennek kellene számítania.
De ahelyett, hogy a
karjaimban tartanám és minden reggel vele ébredhetnék az ország
másig végén él, látszólag tökéletesen boldogan, míg én
sikeresen magamra borítom a reggelinek szánt kávémat.
Szitkozódva
tébláboltam el a fürdőszobáig. Kopogás nélkül nyitottam be.
Vesztemre.
- Zayn a picsába is
már! - Kiáltottam dühösen azzal a lendülettel pedig ki is
hátráltam.
Annyiszor megmondtam
már neki, hogy reggelre tüntesse el a nőcskéit a lásból. Mégsem
tette.
Eredetileg egyébként
csak pár hétre jött. Látogatóba. Azután pedig úgy döntött
marad. Én pedig botor módon felajánlottam neki, hogy amíg nem
talál valami normális lakást beköltözhet hozzám.
Na itt rontottam el.
Ennek ugyanis már
fél éve.
Fél éve pedig
majdnem minden hétvégén felcipel magához valakit, olykor
hétköznap is, nagy örömömre pedig olyan kellemetlen helyzetekbe
keveredhetek így, hogy rájuk nyitok amikor azok épp a zuhanykabin
alatt estek egymásnak.
Hanyagul ledobtam az
ingemet a földre, és egy másik után kutattam, és egy új kávét
melegíttem.
Zayn és a kis vörös
ép akkor búcsúzkodtak.
Felvontam
szemöldökömet amikor bezárta a lány után az ajtót.
- Most mi az? -
Vigyorodott el és hanyagul hajába túrt – mások kopogni is
szoktak!
- A saját házamban
vagyok! - Emlékeztettem finoman – egyébként ezt a lányt már
láttam itt! Lemaradtam valamiről és a nagy Zayn Malik szívét is
elrabolták végre?
- Nagyon helyes lány
- húzta maga elé a kávémat majd kortyolgatni kezdte – de nem
annyira, mint a te szívfájdalmad!
- Nem tudom miről
beszélsz!
- Hát persze, hogy
nem – forgatta a szemeit Zayn – gondolom Daisy sem tudja!
Egyszerűen parázslik körülöttetek a levegő haver! Már rég
egymásnak kellett volna esnetek és boldogan élni amíg meg nem
haltok!
- Tekintve, hogy
erre esélyem sincs, úgy tűnik ezúttal a mese csúnya véget ér!
De semmi baj! Tedd ki a tizennyolcas karikát és így nem a miénk a
felelősség ha esetleg valaki megsérül a horrort látva!
- A ti dolgaitokat
inkább a vígjáték kategóriába sorolnám – tette le az immáron
üres csészémet – miért nem mész utána?
- Parancsolsz? -
Meresztettem rá nagy szemeket – és mégis hogy gondoltad? Csak
úgy állítsak be az ajtaján egy nagy csokor virággal?
- Kezdetnek
küldhetnél neki mondjuk, de ha engem kérdezel sokkal romantikusabb
lenne ha felülnél a legközelebbi gépre, és elvonszolnád hozzá
a csontos segged, hogy megbeszélhessétek!
- Az én seggem nem
csontos! - Kértem ki magamnak.
- Látom a lényeg
megvolt – sóhajtott fáradtan, majd komolyra váltott – nézd
Harry, még a vak is látja, hogy szereted Őt, hiába próbálod meg
játszani a macsót! Tehát hagyd ezt abba és szerezd meg a lányt!
Mikor lett ez a srác
ilyen bölcs?
- Valami volt a
kávémban, igaz?
- Mi? Nem! - Nevette
el magát – szedd össze a holmidat Styles, és induljunk!
Komolyan ez lenne a
legjobb megoldás? És ha ezzel mindent tönkreteszek?
Ezer és egy kérdés
cikázott a fejemben.
De úgy voltam vele,
ha meg sem próbálom akkor ismét hibázni fogok. Addig kell ütnöm
a vasat amíg forró. Az esküvőn látottakból pedig még,
bármilyen hihetetlen is de nincs lejátszva a mecs.
Szóval miért ne?
- Te is jönni
akarsz?
- Naná! Imádom a
boldog befejezéseket, hiszen ismersz!
- Nem úgy volt,
hogy lakás után kajtatsz? - Vettem elő bőröndömet, ahogy Zayn
is a sajátja után ment. Kérdésemre csak megrántotta a vállát.
Jellemző.
Azt hiszem már soha
sem szabadulok meg tőle, de Isten lássa lelkem. Ha bejön ez az
egész, örökké hálás leszek neki és ha kell még én fogok
elköltözni.
Csak legyen kivel.
Drága Szófi!
VálaszTörlésTudom, hogy kérted, hogy ne kérjek folyton bocsánatot, de mar a lelkiismeret furdalás, mivel már ezer éve nem írtam neked semmit, pedig már a második évad is elkezdődött.
Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire is imádom ezt a blogot. Megnevettet, olykor megsíratatt, elálmodoztat (?) (Van ilyen szó? ) :D Egyszerűen fantasztikus, imádom Daisy beszólásait, ahogy állandóan valamivel beég. Egyszerűen minden apró cselekedete mosolyt csal az arcomra, de nem csak ő, hanem Harry is. Őszíntén szólva megijedtem az előző részekben, hogy Daisy ennyire elutasítja Harry-t. Kíváncsi leszek, hogy hogyan sikerül visszaszerezni-e a lányt. :D Képzeld, múltkor azon agyaltam, hogy vajon mit is tervezel és a gondolataim egy tök sablonos folytatást tervezett, de utána elkönyveltem: "Áh, ugyan ennél nagyobb duranás lesz, és nem ilyen kis sablon". Nem tudok mit mondani, nagyon vártam már a részt. Fantasztikusan írsz, szintem bele tudom minden szituációba élni magam. :) <3 Izgatottan és tűkön ülve várom a folytatást. :) Sokszor ölel:
Chixi
Szia Chixi!
TörlésAkkor nyugodtan kérj ha úgy jobb! :D Én mindenesetre mindig örülök ha látlak itt! :)) Mert én meg nem tudom elmondani mennyire imádom az olvasóimat! Köszönöm szépen a sok-sok dicséretet mindig igyekszem valami jóval előhozakodni nektek, és nem sablonosítani, de ha mégis akkor majd szóljatok rám! :D
Köszönöm- köszönöm- köszönöm! Én is alig várom a folytatást, hogy ilyen szép megjegyzéseket olvashassak, mint a tiéd!
Szofi :))
Köszönöm, örülök neki, hogy tetszik! :D Nos, majd meglátjuk! :)))
VálaszTörlés